GEFORCE RTX 3060 HASH RATE LIMITER: A VÉDELEM UTOLSÓ BÁSTYÁIT IS LEROMBOLTÁK

A többkártyás bányászrendszerek használatát két korlát nehezítette, ám ezekre is sikerült megoldást találni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. márc. 23. 14:23
GeForce RTX 3060 Hash Rate Limiter: a védelem utolsó bástyáit is lerombolták

Az Nvidia a GeForce RTX 3060 megjelenését követően bejelentett egy érdekes korlátozást, amelytől azt várták, a kriptovaluta-bányászok számára kevésbé lesz vonzó az új videokártya, így több gamer juthat majd hozzá. A korlátozás lényegében a kriptovaluta-bányász teljesítményt érintette: néhány másodpercnyi bányászatot követően a Hash Rate 45-50%-os csökkenést mutatott, ami igen érzékenyen érinthette a kriptovaluta-bányászokat, hiszen ez alaposan kitolta a megtérülés idejét.  Sokakat még ez a „kellemetlenség” sem tántorított el a bányászattól, mert titokban abban reménykedtek, úgyis sikerül majd megkerülni a betonbiztosnak titulált védelmet, amelynél elméletileg nem csak a driver, hanem a GPU, illetve a BIOS is együttműködik a korlátozás fenntartásának érdekében.

Telt-múlt az idő, a GeForce RTX 3060 egyre több felhasználóhoz jutott el, míg nem az Nvidia kiadott egy béta drivert a Windows Insider Program keretén belül. Ez önmagában nem lenne érdekes, ám a szóban forgó béta drivernél elkövettek egy óriási hibát: a jelek szerint elfelejtették implementálni a Hash Rate Limiter funkciót, vagyis gyakorlatilag maga az Nvidia adott rá módot, hogy a kriptovaluta-bányászok megkerüljék a korlátozást. Ehhez pedig ráadásul semmiféle hackerkedésre sem volt szükségük, elég volt csak letölteni a szóban forgó drivert, és már élvezhették is az új videokártya maximális teljesítményét kriptovaluta-bányászat alatt is.

Galéria megnyitása

Noha a korlát látszólag teljesen feloldásra került, azért az elmúlt napokban kiderült egy s más, amelyek alapján úgy tűnik, a driver cseréjével csak az egykártyás bányász-konfigurációk esetében ugrott 100%-ra a Hash Rate. A beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a korlátozás részét képezi még két érdekes kitétel is. Az egyik az, hogy a videokártyának PCI Express x8-os kapcsolaton keresztül kell kommunikálnia az adott rendszerrel, vagyis a PCI Express x1-es csatolóval dolgozó riser kártyák, amelyeket a bányászok előszeretettel használnak, nem jók a feladatra. A másik érdekes követelmény az, hogy a limiter csak akkor inaktiválódik teljesen, amennyiben az adott videokártyára kapcsolódik egy monitor - az teljesen mindegy, hogy HDMI vagy DisplayPortot használ-e, csak legyen.

Ezek a kitételek elsőre komolynak tűnhetnek, de igazából mindegyikre van megoldás. Lényegében olyan alaplapra van szükség, amely több PCI Express 3.0 x8-os slotot kínál, ami nem egy lehetetlen követelmény. A második megkötés már egy kicsit keményebb diónak tűnhet, hiszen ennek értelmében annyi monitorra lenne szükség, amennyi GeForce RTX 3060-as videokártya foglal helyet a rendszerben, ám ez a korlátozás viszonylag könnyen megoldható. Csak szükség van egy HDMI Dummy Plug-ra, amit a videokártyához csatlakoztatva úgy érzékel a rendszer, mint ha rendes monitor lenne. A jelek szerint ennyi elég is ahhoz, hogy a driver monitor csatlakoztatását érzékelje, vagyis ezt a korlátot is könnyen ki lehet játszani.

Egy felhasználó, aki a Quasar Zone fórumán bukkant fel, már próbát is tett a fenti trükkökkel, amelynek eredményeként sikeresen működésre bírt egy négykártyás GeForce RTX 3060-as rendszert. Itt egy-egy videokártya nagyjából 48 MH/s számítási teljesítményt tud elérni Ehereum alatt, vagyis a négy modell átlagteljesítménye 192-194 MH/s körül helyezkedik el. Ez a rendszer ráadásul nem is modern alapokra épült, ugyanis egy Haswell érából származó kétmagos Intel Pentium G3220-as processzort, valamint egy Gigabyte G1.Sniper 5-ös alaplapot használt, ám ez a kiépítés egy Maximum VI Extreme alaplapban is tökéletesen elketyegett, hála a megfelelő mennyiségű PCI Express x16/x8-as slotoknak.

Egy efféle rendszerben komoly figyelmet kell szentelni annak, hogy az éppen bányászó, csúcsra járatott videokártyák szellőzése megfelelő legyen, ám ezt PCI Express x16-os riser kártya segítségével viszonylag könnyű megoldani, így ugyanis nem kell szorosan egymás mellé zsúfolni a videokártyákat, szellősebben is el lehet helyezni őket. A megfelelő alaplap kiválasztása persze nem egyszerű feladat, ugyanis a kifejezetten bányászatra szánt modellek jellemzően PCI Express x1-es slotokat használnak, hiszen ennyi is bőven elég az adatforgalom kiszolgálására.

Nincs kizárva, hogy egy-két vállalkozó szellemű felhasználó a fentebb említett korlátokat is kigyomlálja a későbbiekben a GeForce driverből, akkor aztán a bányászatra szánt alaplapok is labdába rúghatnak, valamint jó eséllyel a HDMI Dummy Plug-ra sem lesz szükség a továbbiakban. Ez a bányászok számára jó hír lehet, a gamerek számára viszont rossz: nehezebb lesz elérni a GeForce RTX 3060-as videokártyákat kereskedelmi forgalomban, valamint az árak is tovább emelkedhetnek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. márc. 25. 15:41
#8

Előbb-utóbb csak kipukkad az a lufi...

Előbb utóbb talán csak kipukkad az a lufi...

hunspirit
hunspirit
2021. márc. 23. 20:04
#7

"Lényegében olyan alaplapra van szükség, amely több PCI Express 3.0 x8-os slotot kínál, ami nem egy lehetetlen követelmény"

Ehhez olyan lap kell, ahol mindkét x16-os slot a cpu-hoz van bekötve. Ugyanis a legtöbb lapon csak 1 slot van a cpu-ra kötve, ahol kapsz 16-os sávszélt rá, a többi slot az alaplapi chipsetre van kötve, ami viszont csak 4-os sávszélt ad össz. Magyarul az SLi kompatibilis alaplapok kellenek.

Viszont ekkor is csak 2 kártyát tudsz max használni, mert a procitól csak 16 sávszélt kapsz, amit 2*8-ra tudsz elosztani.

A másik lehetőség a HEDT vagy Server procik, amik eleve több pcie sávszélt nyújtanak (ált. 40-64, de 28-128ig mozoghat a skála). Persze ezek már jóval drágábbak, pluszköltséggel jár a bányászoknak.

BiroAndras
BiroAndras
2021. márc. 24. 10:34

@hunspirit

Nem a sávszélesség kell, csak az, hogy x16 legyen.

HappyWeapons
HappyWeapons
2021. márc. 23. 17:02
#6

Lényeg a lényeg, mi a közeljövőben (de az is lehet hogy soha) nem fogunk hozzáférni ehhez a szériához mert vagy aranyáron van vagy nincs mert a bányászok elkapkodják.

Balucsek
Balucsek
2021. márc. 24. 11:25

@HappyWeapons Áh amint megjelenik az RTX 4xxx széria már MSRP áron megkapod használtan :) Pár év mulva pedig ha megjelenik az 5xxx-es is akkor meg már használt kártya áron veheted a használt RTX3xxx-et és ha a pár év múlva megjelenő vadi új játék támogatja az SLI-t, 2-3 3090-esel még meglehet a 4k max graf :) Kivéve ha addig jön egy újjab DX szabvány vagy egyébb technikai nyalánkság XD

Gpety
Gpety
2021. márc. 23. 16:53
#5

Szomorú, hogy hány éve megy már ez, lehet, hogy egy idegen civilizáció csak azért kerül el minket, mert tudják, hogy nem lehet túl intelligens az a faj, amelyik áramot pazarolva, felesleges és értelmetlen szamitasokkal állít elő semmivel alá nem támasztott értéket és mindezt globálisan benyelik az egyedei.

BiroAndras
BiroAndras
2021. márc. 25. 20:39

@uwu

  1. Ez alapvetően téves koncepció. A hagyományos pénz értéke is tud mindkét irányba mozogni, attól függően, hogy mekkora rájuk a kereslet. A Bitcoin értéke azért nő, mert véges mennyiségre egyre nagyobb a kereslet. Ami új Bitcoin-t bányásznak, az elenyésző mennyiség, nincs mérhető hatása. Sőt, valójában a hagyományos pénz értéke is folyamatosan nőne, ha magára hagynák, mivel véges mennyiségű pénzre egyre nagyobb lenne a kereslet, ahogy a népesség és a gazdaság teljesítménye nő. Azért van infláció, mert a hagyományos közgazdaságtan szerint az a jó, így pénz nyomtatással szándékosan generálják. Vagy rosszabb esetben az állam nyomtat pénzt a költségvetési hiány befoltozására. Alapvetően két ok miatt szeretik az inflációt a közgazdászok. Az egyik az, hogy ösztönzi a fogyasztást, a befektetést és a vállalkozást, ami ugye jó a gazdaságnak. A másik az, hogy a hiteleket így könnyebb visszafizetni. Ez egyébként egy érdekes kérdés a kriptovalutákkal kapcsolatban, hogy a (jó esetben) kontrolált infáció helyetti kontrolálatlan defláció milyen hatással lenne a gazdaságra, ha kriptovaluta lenne egy ország hivatalos fizetőeszköze.

  2. Megint téves. Minden pénz értékét a bizalom adja. A hagyományos pénz esetén nagy bankok és államok vannak mögötte, amikben az emberek bíznak. Ha megrendül ez a bizalom, akkor jön a hiperinfláció. Jó esetben bízunk abban, hogy az állam nem nyomtat ész nélkül pénzt, hogy a bankjegyeket nehéz hamisítani, hogy a bankban tartott pénzünk biztonságban van és még pár hasonló dologban. A Bitcoin esetében a bizalom alapja hasonló, hogy nem lehet korlátlanul nyomtatni, hogy nem lehet hamisítani, hogy nem lehet manipulálni, és hogy nagyon nehéz ellopni (ha saját hardveres tárcánk van, akkor közel lehetetlen). A különbség főként az, hogy nem egy komplex intézményrendszer garantálja ezeket, hanem a matematika és a számítási teljesítmény. Nagyon röviden arról van szó, hogy aki manipulálni akar egy kriptovalutát, annak a teljes hálózat számítási kapacitását kellene többszörösen felülmúlnia, ami praktikusan lehetetlen. Így pont hogy sokkal nagyobb lehet a bizalom, hiszen a matekban kell bízni, nem más emberekben.

  3. És megint nem. A szétválások alig jelentenek valamit, átmenetileg csökken cask az árfolyam, és a használhatóságon semmit sem változtat. A pénzedet sem veszíted el. És egyébként is ezek nagyon ritkák, és még sokkal ritkábbak lesznek, ahogy érik a technológia. A kvantumszámítógépek sem okoznak semmi problémát, mert a lényeg csak annyi, hogy senkinek se legyen túl nagy előnye a többiekkel szemben. Az lehetne esetleg gond, ha valakinek egyedül lenne egy erre alkalmas kvantumszámítógépe, ami rendkívül valószínűtlen. Ezzel szemben a hagyományos bankrendszer által használt biztonsági rendszerek simán törhetőek kvantumszámítógéppel, és erre jelenleg nincs megoldás. Nagyjából minden titkosítás alapja ugyanaz a matek, mint a kriptovalutáké. Innen ered a nevük is, a "kriptográfia" szóból https://hu.wikipedia.org/wiki/Kriptogr%C3%A1fia. A különbség az, hogy a kriptovaluták esetén lényegében minden új blokkhoz fel kell törni a titkosítást, így folyamatosan tesztelve van a rendszer és valós időben képes adaptálódni a technológia fejlődéséhez. A hagyományos rendszerek esetében csak remélhetjük, hogy tényleg olyan biztonságosak, amilyennek mondják őket. És sajnos a gyakorlatban rendszeresen kiderül, hogy nem azok.

tomm27
tomm27
2021. márc. 23. 16:16
#4

Veszel egy retek pci-e risert, rendes x8/16-osat 5-10k korul mozog azt csa hutes problema megoldva

spludzs
spludzs
2021. márc. 23. 15:02
#3

Én csak azon csodálkozom, hogy vannak akik elhiszik ezt a "véletlent"... Ez csak a teszt, hogy az elkövetkezendő időkben meddig mehetnek el!

carrast
carrast
2021. márc. 23. 14:51
#2

...dőljön már be ez a marhaság... ><

uwu
uwu
2021. márc. 25. 13:45

@manbali82  vetted, vagy bányásztad?

nanotek
nanotek
2021. márc. 23. 14:48
#1

Négerkolbászt nekik egy raklappal...

Vissza az oldal tetejére