Shop menü

GAMER XPERIA ÉRKEZIK? VÁRATLAN BEJELENTÉSRE KÉSZÜL A SONY

A vállalat most mutatta be az Xperia 5 IV-et, és máris egy újabb eseményt készít elő, amire a játékos közönséget invitálja.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Gamer Xperia érkezik? Váratlan bejelentésre készül a Sony

A Sony az Xperia 5 IV bemutatását is letudta a napokban, és bár azt gondoltuk, hogy idén már nem igazán kell a japánoktól újdonságot várni, most úgy tűnik, hogy tévedtünk. Újabb Xperia eseményre készül a Sony, és nem is kell már erre túl sokáig várni, de az egyelőre teljes rejtély, hogy milyen bejelentésre készül a vállalat.

Szeptember 12-én, szóval alig néhány nap múlva valamilyen játékosoknak kedvező újítással áll elő a Sony. Nem éppen az európai időzónának kedvezően időzítette a rendezvényt a vállalat, Japánban lesz az esemény délután 1 órakor, ami nálunk reggel 6 órás kezdést jelent. Ebből arra következtethetünk, hogy bármilyen eszközzel, esetleg szolgáltatással készül a vállalat, azt először Japánban vezetheti majd be, az ottani közönségnek lehet ez érdekes, bár az előzetest a globális csatornáin is megosztotta a cég.

Galéria megnyitása

Born to Game – hirdeti kiemelten a Sony. Nem tudjuk, hogy mire készül a cég, de az előzetes videóban félhomályban egy gamer srácot láthatunk, amint éppen nagyon belemerülve játszik az okostelefonján. Nem igazán kivehető, hogy milyen eszköz van a kezében, mert a fényviszonyokat a Sony úgy alakította, hogy a készülék homályban legyen. Valami kis részlet, minta kirajzolódik a hátlapon, és nem egy szimpla Xperiának tűnik, amit a játékos a kezében tart, de lehet, hogy csak egy kontrolleres kiegészítő van az eszközön.

A Sonynak vannak játékosoknak szóló szolgáltatásai, az is elképzelhető, hogy a vállalat valamilyen kiegészítővel és egy új szolgáltatással rukkol majd elő a mobil gamerek számára. A cég semmit nem árult el annak kapcsán, hogy mire készül, azonban azt elhintette, hogy tényleg az igazán elszánt játékosokra utazik. A videóban ugyanis azt a kiírást lehet látni, hogy „Made for pro gamers and streamers”, szóval a profi játékosok mellett még a streamereknek lehet érdekes a bejelentés.

Galéria megnyitása

A Sony számára nem megy jól a mobilpiacon, de a vállalat korábban elmondta, hogy esze ágában sincs feladni. A vállalat korábban már indított el olyan speciális Xperiát, amit direkt videósok számára fejlesztett a meglévő csúcsmodellből, és könnyen lehet, hogy most is egy ilyen megoldással készül. A vállalat egyelőre nem használta például a Snapdragon 8+ Gen 1 lapkát, valamiért erről az Xperia 5 IV lecsúszott, és talán egy teljesítményorientált gamer mobillal küldheti ezt bevetésre.

Galéria megnyitása

A mobil gaming egy dinamikusan fejlődő szegmens, és minden bizonnyal hatalmas pénzek forognak majd benne a jövőben, és igazából már ma is. Az ASUS számára nagyon bevált a ROG Phone sorozat, és elképzelhető, hogy a Sony is ebbe az irányba indulhat el. A cégnek nagy tapasztalata van ezen a fronton, egy olyan ökoszisztémába illeszthetné be a gamer okostelefont, ami gyakorlatilag példátlan, ha a PlayStation platformra gondolunk, és ami mögötte áll.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére