Galaxy M31s – AMOLED kijelző és 6000 mAh-s akku egy csomagban

A Samsung új mobilja kiváló kamerarendszert, friss szoftveres környezetet, jó kamerás lehetőségeket nyújt elfogadható áron.

Galaxy M31s – AMOLED kijelző és 6000 mAh-s akku egy csomagban

A Galaxy M-széria általában nem a legütősebb konstrukciókat foglalja magában, a Galaxy M31s viszont egy rendkívül összeszedett gépezet lett. A Samsung széles körben elérhetővé teszi majd, és ott kezd, ahol a legnagyobb piacok között a költséghatékonyabb megoldásokra a legnagyobb szükség van, Indiában.

A Galaxy M31s már nem egy szerény szerkezez, ezt rögtön ebből leszűrhetik az érdeklődők, hogy 6,5 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel Super AMOLED technológiás alapot használva. A szerkezetről tudni kell, hogy 420 nites fényerőre képes és 2400 x 1080 pixeles a felbontása. Lényeges információ még ezen a ponton az is, hogy Gorilla Glass 3 üveg védi a mobil frontját.

Galéria megnyitása

A bekapcsolást követően a One UI grafikus felhasználói felület második kiadásával szembesülhetnek majd az emberek. Ez az Android 10 operációs rendszert veszi alapul és toldja meg sok jó extrával, amelyek segítik a jobb felhasználói élmény elérését például a nagy felület egyszerű felosztásával. A kameránál van Single Take funkció is, ami 7 képből és 3 videóból csinál egy rövid, 10 mp-es összevágást.

Infinity-O Display-ről lévén szó, egy apró lyukban van a kamera, meg 32 megapixeles, szóval igencsak részletes önarcképek megörökítésére alkalmas, és nem fog zavarba jönni olyankor sem, amikor videohívás során kell helytállnia. Akár 4K Ultra HD minőséget is tud nyújtani mozgóképek rögzítése során.

A hátlapon kamerák hada várja a vásárlókat. Az elsődleges képalkotó rögtön 64 MPixeles szenzorral szolgál, és nem a Samsung szenzorát használja, hanem a Sony IMX682-t F/1.8-as apertúrájú optikával. Rendelkezik a Galaxy M31s egy 12 megapixeles, 123 fokos látószögű egységgel is, valamint van egy 5 MPixeles mélységérzékelő és egy szintén 5 megapixeles makrózásra kihegyezett megoldás is. Videózás ebben az esetben is 4K Ultra HD minőségben lehetséges 30 FPS-sel.

Galéria megnyitása

A Samsung az Exynos 9611 rendszerchipet vette használatba ennél a mobilnál, ami egy hatékony megoldás, és bár nem egy csúcslapka, a tempójára különösebb panasz már nem lehet. Cortex-A73 és Cortex-A53 magok dolgoznak össze 4-4 fős leosztásban egy Mali-G72 MP3 integrált GPU mellett. A mobil 6 vagy 8 GB-nyi RAM-mal lesz megvásárolható, és ezen a szinten igazából már nem lehet mellényúlni. A tárhely pedig 128 GB-os lehet kizárólag, amit igény szerint a tulajdonosok bővíthetnek.

Ami a kapcsolati lehetőségeket illeti, biztosít a Galaxy M31s mindenki számára 4G LTE hálózati modemet, ami VoLTE kiterjesztéssel is meg van toldva, és mivel egy Dual-SIM-es eszközről van szó, így megoldott az is, hogy mindkét kártya elérje az LTE-t. Adott még a termékben a 802.11ac szabványnak is megfelelő WLAN, van Bluetooth 5 modul, FM rádió, és az A-GPS vevő is része a konfigurációnak.

A keret és a hátlap műanyag az újdonság esetében. Szürke-feketében és ezüst-kékben lesz elérhető a szerkezet. Nem derült fény arra, hogy milyen dimenzióval rendelkezik, de valószínűleg nem egy pehelysúlyú, vékony versenyzővel nézünk szembe, mivel nagyon izmos akku dolgozik benne. Van a mobilnak ujjlenyomat-olvasója a kereten, és szintén a kereten található a hangszóró, a 3,5 milliméteres Jack aljzat, valamint a C-típusú USB is.

Galéria megnyitása

A tervezők egy 6000 milliamperórás kapacitású akkumulátorral ruházták fel az okostelefont, és még aránylag energiahatékony is a vas, ennek köszönhetően kiváló lesz az üzemideje. Folyamatos videózással 27 órán keresztül bírja majd a termék 51 órányi telefonálásra nyújt lehetőséget, és zenét pedig több mint 5 napig képes pihenés nélkül lejátszani. 25 wattos gyorstöltéssel táplálható a kövér telep, és ha kell, akkor fel lehet róla tölteni akár egy másik okostelefont is, ehhez jár a dobozban egy olyan kábel, aminek mindkét végét C-típusú USB koronázza meg.

A Samsung Galaxy M31s 76 ezer forintos összeget kóstál majd Indiában az olcsóbbik, 6/128 GB-os kiszerelésben. A 8/128 GB-tal ellátott variánsa pedig 84 ezer forintért cserébe lesz megkaparintható. A forgalmazása a mobilnak augusztus 6-án veszi kezdetét.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap