A Samsung számára nem ment simán az összehajtogatható okostelefon forgalmazásának a megkezdése, de a vállalat a jelek szerint már sínen van a Galaxy Folddal. Friss jelentések alapján mostanra sikerül elérni az egymilliós mérföldkövet a terméknek.

A világ első nagy példányszámban értékesített hajtogatható okostelefonja az ultraprémium szegmensben indul, ami mondhatni ezzel a készülékkel született meg. Korábban nem voltak olyan sorozatgyártott mobilok, amik hasonló összegekért mentek – legalábbis, ha eltekintünk a luxusmegoldásoktól. A Galaxy Fold nem azért kerül nagyjából 2000 dollárba, mert drágakövekkel van kirakva, hanem mert elképesztően költséges volt a kifejlesztése, és nagyon különleges a felépítése.

A hajtogatható okostelefonnak meglehetősen rögösen indult a pályafutása, és nagyon drága, de a jelek szerint így is elképesztően sokan vannak, akik szeretnék magukénak tudni a technológiai mérföldkőnek is tekinthető készüléket. A szeptemberi rajt óta már 1 millió példányban kelt el ez a masina.

Galéria megnyitása

A Samsung ráadásul még most is csak korlátozott példányszámban tudja terjeszteni az okostelefont, szóval vélhetően ennél akár több is elfogyhatott volna belőle, ha minden érdeklődőt képes lett volna kiszolgálni a vállalat. A Galaxy Fold fokozatosan terjeszkedik, de még messze van attól, hogy globálisan bárkinek hozzáférhető legyen.

Napokon belül Magyarországon is megvásárolható lesz a különlegesség, erről már korábban beszámolhattunk. A készülék 695 990 forintba fog kerülni, és aki siet, vagy előre látó volt, már beteheti a karácsonyfa alá. A Samsung elvileg december 15-től fogja elérhetővé tenni hazánkban az okostelefont, de garantáltan csak azok kaphatják majd ezt meg, akik már előzetesen jelezték az igényüket. A Samsung ugyanis a magyar piacra is csak korlátozott darabszámot biztosít. December 2. és 9. között lehetett elvileg előregisztrálni a szerkezetre.

Egy millió okostelefon eladása már bármilyen készülék esetében, önmagában is szép bevételt jelent. Viszont érdemes belegondolni abba, hogy ez mit jelent egy olyan terméknél, ami eleve 200 dollár körüli összeget kóstál, és persze van olyan hely, ahol ennél is drágább – például hazánkba is. A Samsung nagyjából bruttó 2 milliárd dolláros bevételre tehetett szert csak ebből a készülékből. A Sony Mobile elmúlt negyedéves komplett bevétele meg sem közelítette ezt az összeget.

Galéria megnyitása

Korábban arról szóltak a hírek, hogy a Samsung 2020-ban már 6 millió hajtogatható okostelefont szeretne értékesíteni, és elnézve a Galaxy Fold mostani teljesítményét, ez egyáltalán nem tűnik túlzásnak. Jövőre állítólag már olcsóbb készüléket is piacra dob majd a vállalat, ami a Motorola Razr (2019)-re hasonlíthat majd, és a Galaxy Fold kihozatala is fokozatosan egyre jobb lehet.

Frissítés: A Samsung hivatalos közleményben cáfolta, hogy már eladott volna 1 millió Galaxy Foldot, a vállalat lényegesen kevesebb hajtogatható masinát értékesített.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. dec. 18. 3:40
#3

Azóta cáfolta a Samsung ezt a számot.

humaniod
humaniod
2019. dec. 13. 20:01
#2

Ebben a Samsung sokkal szimpatiksabb, mint a töketlen Tim Cook vezette Apple. Mernek újítani és akár hibázni is, és így idővel eljuthatnak oda, hogy megtalálják a technológia ideális helyét. Így lehet fejlődni, nem a folyton biztonsági játékkal.

humaniod
humaniod
2019. dec. 13. 22:28

@Ch00ler  Mintha azóta történt volna egy vezetőváltás annál a cégnél, nem?

Tim zseniálisan rakta össze a világ legnagyobb profitgyárát, de bátor vagy forradalmi húzásainak száma nulla.

pdx006
pdx006
2019. dec. 13. 19:45
#1

Mire felocsúdnak, már el is avult benne a hardver, de legalább lehet hajtogatni, azt is csak egy ponton középen. A kijelző maradék 90 százaléka pedig marad merev, hülyének is megéri akkor ezért kifizetni a hajlítható kijelző teljes árát hogy tabletté hajlítsa, dehát kényelmesebb mint venni az árából 4 telefont meg 4 tabletet, és a másik után nyúlni ha épp arra van szükség.

snuzzie
snuzzie
2019. dec. 18. 6:51

@pdx006  Mikor indulsz?

Vissza az oldal tetejére