G Data vírusirtók, immár Magyarországon is

Mostantól hazánkban is elérhetőek a G Data vírusirtói, amelyek régóta előkelő helyen szerepelnek a független tesztekben.

G Data vírusirtók, immár Magyarországon is

Mostantól hazánkban is elérhetőek a G Data vírusirtói, amelyek régóta előkelő helyen szerepelnek a független tesztekben.

[bold]

A G Data története, ezúttal csak dióhéjban[/bold]

Idehaza valószínűleg csak kevesek számára cseng ismerősen a G Data neve, ami nem is túl meglepő, hiszen Magyarországon eddig nem voltak jelen a gyártó termékei. Az ezredfordulóig főleg német nyelvterületen tevékenykedett a neves vállalat, ám az ezredfordulótól kezdve megindult a nemzetközi terjeszkedés, így mára már több mint 90 országban találkozhatunk a G Data termékeivel.

A cégről annyit feltétlenül érdemes tudni, hogy már közel 30 éves hírnévvel bír a német nyelvterületekhez kapcsolódó piacokon. A cég története 1985-ben kezdődött, amikor Kai Figge, a G Data egyik alapítója bemutatta a világ első vírusirtó koncepcióját, majd két évvel később társával, Frank Kühn-nel Atari ST-re elkészítették az első működő antivírus-rendszert. A vállalat később az első között készített MS-DOS és Windows alapú vírusirtókat is.

A G Data a kilencvenes években a német piacon vezető gyártóvá lépett elő és ezt a pozíciót azóta is hatékonyan őrzi.

A hatékonyság kulcsa

A G Data vírusirtó alkalmazásai két független keresőmotorral dolgoznak, így a három neves tesztlaborítórium – a Virus Bulletin, az AV-Comperatives és az AV-TEST – vizsgálatain mindig kiemelkedő teljesítménnyel szerepelnek, megelőzve versenytársaik többségét.

A két független keresőmotor működését egy saját készítésű heurisztikus motor egészíti ki, ami plusz védelmet

biztosít a kártékony kódokkal szemben. Hogy mi indokolja ezt a módszert? Nos, az, hogy egyetlen algoritmus segítségével nem lehet megfelelő biztonságot garantálni – ezt Frederick B. Cohen 1987-ben matematikai úton be is bizonyította.

Vírusirtó rendszerek vállalati és otthoni felhasználóknak

A G Data vállalati antivírus-rendszere komplett védelmet kínál a kliensek, valamint a fájl- és levelezőrendszerek számára, sőt, extra szolgáltatásokat is biztosít. A vállalati hálózatban lehetőség van a külső meghajtók blokkolására, valamint az internethasználat korlátozására is – ezek az extrák licentől függően érhetőek el.

Az otthoni felhasználók számára szintén biztosított a teljes körű védelem, ami a kártevők minden fajtájára kiterjed. Extra szolgáltatás itt is rendelkezésre áll, méghozzá a G Data TotalProtection személyében. Ez az extra hatékonyan testre szabható szülői felügyeletet biztosít, valamint automatikus biztonsági mentések készítésére is használható. A biztonsági mentés kiterjedhet a teljes PC-re, de igény esetén csak a külön kijelölt mappák tartalmának mentésére is van mód. A rendszer a fontos dokumentumok esetében igény esetén titkosítást is alkalmazhat.

A cég licencpolitikája alapján - ami kedvezményes licenchosszabbítási lehetőséget takar - a vállalat ügyfelei mindig a legfrissebb szoftvert használhatják, amelyhez jár magyarországi terméktámogatás, valamint a nap 24 órájában, a hét minden napján elérhető nemzetközi terméktámogatás is.[bold]

[/bold]

A G Data termékei egyelőre angol és német nyelven érhetőek el a virusirto.hu weboldalon. A magyar változatok megjelenésére az idei év vége felé kerülhet sor.

(x)

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward