Shop menü

FUTÓK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT BIZTONSÁGOS FÜLHALLGATÓT A SONY

A Float Run minden szempontból azoknak lett tervezve, akik intenzív mozgáshoz keresnek megfelelő eszközt, és az utcán szeretnék használni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Futók számára készített biztonságos fülhallgatót a Sony

A Sony óriási tapasztalattal rendelkezik az audió eszközök terén, és a vállalat elképesztően sokszínű kínálattal rendelkezik pusztán a fülhallgatók terén is. Csak nyílt hangrendszerű megoldásból többet fel tudnánk sorolni, miközben ilyeneket szinte már alig fejleszt valaki. A japán mérnökök pedig most ismét egy ilyen megoldással rukkoltak elő.

Bemutatkoztott a Float Run (WI-OE610). A futóknak tervezett kiegészítő egyáltalán nem ér hozzá a fülhöz, annak ellenére, hogy ugyebár egy fülhallgatóról van szó. Egy akasztónak köszönhetően fog a fülnél maradni, és maga a hangkeltő a fül előtt „lebeg”. Így a zene mellett a környezeti hangok szabadon bejutnak a hallójáratba, tisztán hallja majd az ember a környezetét. Városban és a természetben is kellemes, biztonságot futótárs lesz a Float Run.

Galéria megnyitása

Egy egészen nagy, 16 milliméteres hangszóró található a készülékben, ami a megszokottól eltérő dizájnt kapott a különleges kialakítása miatt. Kicsit úgy néz ki a szerkezet, mint egy mini hangszóró, de lényegében éppen erről is van szó. Egész egyszerűen úgy működik a WI-OE610, hogy közvetlenül a felhasználó füle felé irányítva biztosítja a zenét, és ebből kifolyólag egészen biztos, hogy nem a megszokott élmény lesz a Float Runnal a zenehallgatás.

Galéria megnyitása

Nem teljesen vezeték nélküli a fülhallgató, mert a jobb és a bal oldala összeköttetésben van. A rugalmas „pánt” a stabilitásról gondoskodik, és direkt úgy lett kialakítva, hogy az estek többségében a hölgyek hajával se akadjon össze a sportolás során. Stabilan és biztonságosan lehet majd viselni a kütyüt, annak ellenére, hogy hozzá sem ér a felhasználó hallójáratához, de igazából még fület is csak épphogy érinti. Éppen ezért attól sem kell tartani, hogy a fülformája miatt lenne kényelmetlen.

Galéria megnyitása

Csak 33 gramm az újdonság, és Bluetooth 5 modult használ. Ez a termék nem a hangminőségről szól, éppen ezért azt is el lehet neki nézni, hogy csak SDC/AAC támogatással szolgál a kodekek frontján. A lejátszást a stabilitásért felelő pántokon elhelyezett gombokkal lehet majd keztelni. Itt ténylegesen vannak nyomógombok, nem úgy, mint a legtöbb TWS-en, így magabiztosabban lehet kezelni futás közben is. Természetesen mikrofon is van a készülékben, lehet vele telefonálni is futás közben.

Galéria megnyitása

Arra is gondolt a Sony, hogy a Float Runnak bírnia kell akkor is, ha jön például egy zápor. Alapvetően egy nagyon nyílt felépítésű szerkezetről beszélhetünk, de ennek ellenére bírja majd a nedvességet. IPx4 minősítést kapott a kiegészítő, szóval nem árt majd neki a futózápor. Csak fekete-fehér színben lesz elérhető a termék, ebben az esetben a Sony nem fordított hangsúlyt a stílusosságra.

Galéria megnyitása

Szemüveggel és sapkával is lehet majd hordani a gyártó elmondása alapján nem lesz útban az akasztó vagy az összekötő pánt. Egy töltéssel 10 órán keresztül lehet majd használni, ami nem túl sok, de a legtöbb futó igényeit minden bizonnyal tökéletesen ki tudja szolgálni. A töltés egy C-típusú USB csatlakozón keresztül történik majd. 10 perc töltést követően megint bírja majd 1 órán keresztül.

Galéria megnyitása

A Sony Float Run egy nagyon érdekes élményt ad majd, és eléggé innovatív a felépítése, de minden bizonnyal jól fog működni a gyakorlatban, ha a vállalat úgy vélte, hogy érdemes bevetni. A készülék ráadásul olcsónak nem nevezhető, ugyanis 130 dolláros áron jelent meg a vállalat honlapján. A füles forgalmazása februárban indul globálisan, és remélhetőleg a hazai közönség számára is hozzáférhető lesz.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére