FURA BUG: NEM LEHET LEÁLLÍTANI A WINDOWS 7 ALAPÚ GÉPEKET

A napokban egy igen kellemetlen hiba bukkant fel, amelyre már vannak működő ellenszerek, a hivatalos javításra azonban még sajnos várni kell.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. febr. 11. 16:05
Fura bug: Nem lehet leállítani a Windows 7 alapú gépeket

A Windows 7 hivatalos kiterjesztett terméktámogatási időszaka idén január közepén véget ért az átlagfelhasználók számára, ám üzleti szinten még azért van mód frissítések igénylésére, igaz, ezt csak fizetős opción keresztül vehetik igénybe az érdeklődők. A Microsoft érthető módon a Wnidows 10 felé tereli a felhasználókat, ugyanis a Windows 7 innentől kezdve már semmiféle frissítést nem kap, ami negatívan hat a biztonságára és idővel a különböző szoftverek sem fognak megfelelően működni, hiszen lassacskán azokhoz sem készítenek már frissítéseket a gyártók Windows 7 alá.

Noha a hivatalos terméktámogatás véget ért, a jelek szerint lesz még teendője a fejlesztőcsapatnak, ugyanis sorra bukkannak fel az érdekesebbnél érdekesebb hibajelenségek. Január 15-én például fekete háttér jelent meg egy csomó Windows 7 asztalon egy hiba miatt, amit aztán egy frissítéssel orvosoltak, ám a napokban megint felbukkant egy kellemetlenség, ami hivatalos javításra várhat. Lényegében arról van szó, hogy egy csomó Windows 7 alapú rendszernél tapasztalható az a jelenség, miszerint a rendszer leállításakor a mellékelt hibaüzenet jelenik meg, így a PC kikapcsolására egyszerűen nincs mód. Az értesítés arra hivatkozik, hogy a felhasználónak nincs megfelelőjogosultsága ahhoz, hogy végrehajthassa a PC kikapcsolását. A probléma a jelek szerint elég sok felhasználót érint, legalábbis erre utal ez a Reddit hozzászólásfolyam, valamint egyéb fórumokon is szép számmal panaszkodnak a felhasználók.

A Microsoft szóvivője szerint a vállalat már értesült a hibajelenségről, annak vizsgálatát pedig már meg is kezdték a szakemberek. Arról egyelőre nincs hír, hogy pontosan mi okozza a bugot, valamint az sem derült még ki hivatalosan, hogy pontosan mikor érkezik rá javítás. Addig is, akit akadályoz a PC kikapcsolásában a bug, néhány trükköt kipróbálhat, amelyek közül egyik-másik segítség lehet a bajban. Persze ezek nem minden esetben működnek, így érdemes mindegyiket kipróbálni, hátha találunk közöttük olyat, ami az aktuális rendszerrel is „kompatibilis”.

  1. Használjuk a WINDOWS+R billentyűkombinációt a Futtatás ablak eléréséhez
  2. Írjuk be a Futtatás mezőbe, hogy gpedit.msc majd nyomjunk Entert
  3. A Csoportházirend szerkesztőben válasszuk az alábbi menüt: Computer Configuration > Windows Settings > Security Settings > Local Policies > Security Options.
  4. A Security Options menü jobb ablakából keressük ki az "User Account Control: Run all administrators in Admin Approval Mode." és kattintsunk rá duplán
  5. A megnyíló ablakban válasszuk az Enable opciót
  6. Ismét nyissuk meg a Futtatás ablakot, majd írjuk be idézőjelek nélkül: "gpupdate /force" és nyomjunk Entert. Ez frissíteni fogja az összes csoportszabályt.
  7. Most már normál módon lehet leállítani és újraindítani a rendszert, amennyiben ez a tipp az adott konfiguráción működik

A fenti tipp nem minden esetben működik, így alternatív megoldásokkal is lehet próbálkozni. Az egyik ilyen, hogy a WINDOWS+L kombináció lenyomása után a jobb alsó sarokban megjelenő piros gomb segítségével indítjuk újra, illetve állítjuk le a rendszert. A másik esetben a CTRL+ALT+DELETE kombináció többszöri lenyomásával a Feladatkezelő lapra juthatunk, majd itt ismét csak a kijelző jobb alsó sarkában megjelenő piros gomb segítségével érhetünk célt, akár leállításra, akár újraindításra van szükség.

Galéria megnyitása

Egyes feltételezések szerint a hiba egy Adobe frissítést követően bukkant fel, így megpróbálhatjuk azt is, hogy a Futtatás menübe beírjuk: „services.msc”, majd a felugró ablakban kikeressük az „Adobe Genuine Software Integrity Service”, illetve az „Adobe Genuine Monitor Service” és az „Adobe Update” szolgáltatásokat, majd ezeket egyesével letiltjuk. Utóbbi tipp egyes esetekben működik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2020. febr. 21. 17:04
#7

Nem fura és nem bug. Az ok: Microsoft :D

_DiEGO_
_DiEGO_
2020. febr. 11. 23:35
#6

De hát sokan nem tudnak Oprendszert telepíteni, hogy valójában ne csak hit legyen meg hogy saját maga a Rendszergazda.... xD Nincs semmi gáz , jönnek rendesen a frissítések, ahogy kell és nincs problema.

Akinek meg nem megy a frissítés , innen leszedheti mindig:  https://www.catalog.update.microsoft.com/Search.aspx?q=KB4537820

enisherpa
enisherpa
2020. febr. 11. 20:17
#5

Egy évvel a támogatás megszűnése előtt az utolsó windows-os gépen kikapcsoltuk a frissítéseket, így ez minket nem érint. Lehetséges, hogy szándékos bug.

BiroAndras
BiroAndras
2020. febr. 12. 10:21

@enisherpa

A vírusok és hackerek nagy örömmel hallják ezt a hírt. Majd ne csodálkozz, ha egyik reggel ehhez hasonló kép fogad  : https://m.blog.hu/ke/kettosmerce/image/wannacry.jpg

csabi02
csabi02
2020. febr. 11. 19:50
#4

A diagos gépemen is még 7 volt és használhatatlan lett 1-2hete kb.

Szabina2019
Szabina2019
2020. febr. 11. 18:42
#3

Ebben ugye nem is volt erdekelt a Microsoft, mijen erdekes bugok vannak.

axe
axe
2020. febr. 11. 17:26
#2

érdekelne is engem, lenyomnám hátul a kapcsolót a tápon...

Terror
Terror
2020. febr. 11. 16:32
#1

Mindeközben a Microsoftnál:   https://i.postimg.cc/kGBVTYrh/notsurprisedkirk.jpg

Vissza az oldal tetejére