Frissítéssel kap a OnePlus 7T szuperlassítási lehetőséget

Frissítéssel kap a OnePlus 7T szuperlassítási lehetőséget

A OnePlus nemcsak arra törekedik kifejezetten nagy figyelmet fordítva, hogy az okostelefonjai számára a frissítéseket nagy prioritással kezelje, hanem arra is, hogy az időszakos frissítésekkel ne csak a hibákat javítsa, hanem új lehetőségeket is biztosítson alkalomadtán. Ezúttal a kamerák kapnak új lehetőségeket.

Az Oxygen OS Open Beta progam keretében a legújabb béta szoftverben olyan újdonságok jelentek meg, amik sok felhasználó számára lehetnek izgalmasak. A OnePlus 7T modelleket érintő frissítésben a kamera fejlődik hiány pótló módon. Több esetben lehet majd a készülékekkel 4K Ultra HD minőségben mozgóképfelvételeket megörökíteni, valamint a lassítási képessége is új szintre lép az eszközöknek.

A OnePlus 8 érkezésérig a OnePlus mobilok legfeljebb 480 FPS-es lassított felvételek készítésére voltak képesek. A vállalat először a OnePlus 6 Prónál vezette ezt be, és a OnePlus 7T szériáig kitartott ezen a szinten. Most viszont nagyon úgy fest, hogy a következő nagyobb Oxygen OS frissítéssel már felhozza a 960 FPS-es szintre a vállalat a OnePlus 7T kameráját is. Ennek köszönhetően olyan dolgokat is részletesen meg lehet örökíteni, amiket az ember egyébként csak egy szempillantás alatt észlel.

Galéria megnyitása
OnePlus 7T Pro

A OnePlus 7T mobilok egyaránt 16 megapixeles ultra-széles látószögű kamerával rendelkeztek, ami minden további nélkül megfelelő lenne a 4K videózásra, de ezt a mobilok mégsem támogatták. Viszont ez a mostani béta Oxygen OS frissítés ezen is változtat. Már az akciókamera-szerű látványt nyújtó képalkotóval is lehet majd Ultra HD minőségű videókat rögzíteni.

Ez nagyon jól jöhet többször is. Például a felhasználó készíthet így remek minőségű videókat az erdei túrák és más szabadidős tevékenységek során, valamint a nyaralások alkalmával. Az ultra-széles látószög előnyeit jól ki lehet aknázni szűk helyeken, például belterekben. Továbbá kreatív nézőpontokból örökíthetőek meg különböző témák, amelyek így egészen egyedi látványt nyújthatnak a későbbi visszanézések alkalmával.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a következő Oxygen OS frissítés mikor készül el véglegesen a OnePlus 7T sorozatra, de az már biztos, hogy ezt érdemes lesz majd telepíteni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap