FRISS STATISZTIKÁK A PROCESSZORPIACRÓL

A processzorpiac az elmúlt negyedév során, azaz 2010 utolsó negyedévében stagnált. A harmadik negyedéves és a 2009. évi negyedik negyedéves mutatókhoz képest 1% alatt volt a csökkenés mértéke, azaz tulajdonképpen eseménytelen negyedévet tudhat maga mögött a szegmens.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2011. febr. 25. 12:30
Friss statisztikák a processzorpiacról

A processzorpiac az elmúlt negyedév során, azaz 2010 utolsó negyedévében stagnált. A harmadik negyedéves és a 2009. évi negyedik negyedéves mutatókhoz képest 1% alatt volt a csökkenés mértéke, azaz tulajdonképpen eseménytelen negyedévet tudhat maga mögött a szegmens.

A processzorpiac stagnálásában az elemzők szerint jelentős szerepük van a tábla PC-knek, de ezzel együtt egyéb okok is szerepet játszottak abban, hogy ezúttal nem nőttek a szállításai mutatók. Az okok taglalása helyett nézzük meg inkább azt, hogy miként teljesített az elmúlt negyedév során az AMD és az Intel. Az Intel processzorpiaci részesedése a harmadik negyedévihez képest kis mértékben, mindössze 0,4%-kal növekedett, így a gyártó 80,8%-os piaci részesedéssel zárta a 2010-es év utolsó negyedévét. Az AMD a 2010-es év harmadik negyedévében 18,9%-os részesedéssel képviseltette magát a processzorpiacon, ám ez az eredmény a negyedik negyedév folyamán javult, így a gyártó már a piac 19,2%-át uralja. A nagyok növekedése a piac kisebb szereplőinek kárára történt, ugyanis például a VIA a korábbi 0,4%-os piaci részesedését 0,3%-ra rontotta.

Az Intel kétségtelenül magabiztosan uralja a teljes processzorpiacot, ám a szerverekbe és munkaállomásokba szánt központi egységek szegmensében még a fent említettnél is nagyobb részesedéssel bír, azaz túlzás nélkül nevezhetjük egyeduralkodónak. A szerverprocesszorok piacán az Intel 94,2%-os részesedéssel bír, de az asztali processzorok szegmensében sem szerepel rosszul, ugyanis a harmadik negyedévhez képest 0,7%-ot javított eredményén, így a piac képzeletbeli tortájából 72,5%-ot hasított ki.

Ha a teljes 2010-es évet nézzük,  a két nagy processzorgyártó esetében akkor sem sokat változik a helyzet az utolsó negyedéves eredményekhez képest. 2010 folyamán az Intel teljes processzorpiaci részesedése 80,7%-ot tett ki, ami a 2009-es eredményhez képest 1,1%-os javulást jelent. Az AMD ezzel szemben 2010-ben a processzorpiac 19%-át tudhatta magáénak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Johnzy
Johnzy
2011. febr. 27. 22:21
#14

Szóval magyarán maradt minden úgy ahogy volt, semmi említésre méltó nem történt... :)

jozsefm
jozsefm
2011. febr. 26. 10:19
#13

Kérdés ,hogy az említett térségeken kívül ,milyen fizetőképes kereslet növekedés várható.

bul07
bul07
2011. febr. 26. 1:52
#12

A gyárak kapacitását nem Európának vagy Amerikának szánják hanem olyan kontinenseknek ahol még van felvevő piac

Meg azt se felejtsétek el hogy fejlődik a processzor gyártás, és nem tehetik meg hogy komplett gyárakat állítsanak le hogy átálljanak egy újabb technológiára, inkább építenek egy teljesen új gyárat mikkor meg a régi gyár elavulttá válik szépen bezárják

Joachim21
Joachim21
2011. febr. 25. 22:11
#11

Nem mind1 miért? Ebben a minőség ugyanúgy benne van, mint a korrupció. A szerver piac, ami meg abszolút azt nézi h milyen befektetés hogy térül meg, nem véletlen teszi a voksát az intelre(több mint 90%-ban). Egyszerűen nem kellene átesni a ló túloldalára, hogy azt mondjuk, az csak a csalás miatt érte el amit elért. A másik meg csak azért szív, mert el van nyomva? Aki ezt mondja ugyanolyan nevetséges, mint az aki azt mondja hogy az amd nem megbízható, meg kapásból leszarozza.

Az meg külön idegesít, hogy valaki védelmez, és a becsület lovagjának állít be egy multit, mert ez is csak a pénzedre pályázik. Ha kedves veled, azt csak azért teszi, mert az érdeke diktálja. Akinek az 5800-as, meg a 6900as kártyák árazása nem szúrta eddig a szemét, annak majd fogja a buldózer, ha tényleg annyit tud majd amennyit belebeszéltek már.

jozsefm
jozsefm
2011. febr. 26. 12:19

Számomra ettől sokkal egyszerűbb a dolog, én a pénztárcámnak vagyok a legnagyobb fanboy-a.Nem vitattam soha ,hogy bizonyos kategória felett van reális teljesítmény különbség. A hangsúly a reálison van ,ha annyival kerül többe ,mint amit nyújt akkor megveszem ,ha nem akkor meg veszek helyette SSD-t HDD-t vagy memóriát, monitorokat stb. és összességében megint csak jobb a gép mindegy mi van rá írva!

Nem azon múlik ,hogy mennyi pénzem van, mert a konfiguráció többi komponensének árán bőven vehetnék, vehettem volna X-58-at, 980X-el, és leshetném egy monitoron Full-hd-ben, az 500-gigás merevlemez körmérkőzését a csucsplatformon!:D

Sturmtiger
Sturmtiger
2011. febr. 25. 21:51
#10

Én meg igazából nem értem, hogy ez a 80% az miért van, mikor az AMD elvileg ugyan olyan jó procikat gyárt mint az Intel. Nekem is Intel procim van, nem kell az Intel AMD vita, de ha megnézem egy procinál az adatok az érdekesek, nem a gyártó. Szóval én 50-50%-ra tettem volna a voksom. Meglepett hogy az AMD csak 19%-kkal van jelen a processzorpiacon.

jozsefm
jozsefm
2011. febr. 25. 22:03

Ezt sok tényező befolyásolja, és annyit talán leszögezhetünk ,hogy legutoljára és legkevésbé a két gyártó termékeinek minősége.

Ezekben a számokban benne van a korrupciós ügyletek keretében beterített hivatali és céges gépek ,valamint a zsarolással tonnaszámra vásárlásra kényszerített OEM partnereknél és áruházláncok raktárbugyraiban szunnyadó eladatlan vackok tömkelege is, várva egy jó kis közbeszerzési, vagy állami tenderre ahova el lehet őket sózni méregdrágán.

Humbuk
Humbuk
2011. febr. 25. 20:45
#9

Szerintem az Intel sok száz olan embert alkalmaz, akik tudják, hogy mit csinálnak. Igaz ez mindenre. Az hogy most épül egy új gyár... Na és? Csak procit gyárthatnak ott, vagy azt a sokezer más dolgot amiben az intel még benne van? Mert nem mind 1 ám. Nem féltem az intelt hehe lehet piszkos eszközeik vannak.. De sajna az a 80% az 80%..

rini
rini
2011. febr. 25. 20:45
#8

Még akkor sem változik semmi ebben a felállásban. Legalább 2-3 generációnak jelentősen jobban kellene teljesíteni mint az Intel termékeinek. Akkor talán ez az arány megváltozna.

jozsefm
jozsefm
2011. febr. 25. 21:47

Nem kell ahhoz csak egy, éves viszonylatban, itt az számít nem az eddigi összes eladás.

Richard83
Richard83
2011. febr. 25. 20:42
#7

Itt mar csak akkor lesz erdekesseg processzor temaban kifolyolag ha AMD ki adja a Bulldozert. Addig nem lesz semmi erdekfeszito meg ha Intel ujabb procikat is ad ki.

Turai
Turai
2011. febr. 25. 20:13
#6

A 2011-es adatok lesznek majd igazán érdekesek.

jozsefm
jozsefm
2011. febr. 25. 20:18

Igen ,főleg ha ez a tendencia folytatódik, netán gyorsuló ütemben!

gezu1025
gezu1025
2011. febr. 25. 17:04
#5

somakb

Igazad van de az intel sorban huzza fel a gyárait, és azokat neki valahogy ki kell használni amit felépült. Ezért szüksége lesz nagyobb piacra. Ez a következő 2-3 év. Épp most olvastam asszem pont itt hogy 2013-ra kész lesz egy 5 milliárdba kerülő gyár... Annak azért kell tudni termelni valamit, amire igény is kell hogy legyen. Persze igaz amit írtál, de félig az is amit józsef m. írt bizonyos üzletágagban és helyzetekben.

somakb
somakb
2011. febr. 25. 15:48
#4

Nem kell ahhoz nőni, hogy nyereséggel árulják őket. Azért a negyedévenkénti 3mrd nettó profittal szerintem elégedett az Intel így is. Ha ugyanez maradna nekik éveken át is k.va elégedett lenne, ha nem nőne az eladott cpu-k száma, nem az a lényeg hanem a nyereség. Nem nőhet a végtelenségig ez a piac sem. Valszeg most ért a tetőpontjára, mindenkinek már x db pcje notija van, a teljesítményük évek óta elég, hova cserélgessenek...lesz egy ideig most tablet láz, aztán az is lecseng és jön az újabb divatketyere...

jozsefm
jozsefm
2011. febr. 25. 17:21

Ha az infrastruktúra és kapacitás növekedését nem követi az értékesítés,a bevétel, növekedése akkor az nyilván nyereség csökkenéssel jár.Adott esetben ezt a csökkenést az új modernebb, hatékonyabb termelő egységek az alacsonyabb költségszint okán mérsékelhetik, de nyilván összegszerűen nem növelhetik, ezáltal nem tudják kitermelni saját amortizációs idejük alatt az új technológia árát.

A baj legkésőbb a következő fejlesztés finanszírozhatóságánál óhatatlanul jön.

rini
rini
2011. febr. 25. 14:58
#3

Egyetértünk, hogy hosszútávon elbúcsúzhatunk az x86-tól, de azért az még nem mostanában lesz. Jóval több év fog addig eltelni mire ez bekövetkezik.

gezu1025
gezu1025
2011. febr. 25. 14:06
#2

És ez csak csökkenni fog... Hacsak a tábla PC-k nem alkotnak valamit... De én szerintem hosszú távon el lehet búcsuzni az x86. Bár a next gen konzolok még adnak neki vagy +5 évet. És aztán ARM...

jozsefm
jozsefm
2011. febr. 25. 12:52
#1

Megállt az évek óta tartó növekedés, és kis mértékben ugyan de csökkenés van helyette X86..???

Vissza az oldal tetejére