A Galaxy S20-ról az utóbbi időben szinte záporoznak az információk, és most már mind a három várható eszközről vannak renderelt képeink is. Bár egyelőre nem hivatalos forrásból, szóval azért még érdemes némi fenntartással kezelni ezeket.

A frissen megjelent renderek Ishan Argawalától érkeztek a 91Mobiles szaklaptól, és különböző színekben mutatják be az érkező Galaxy S generációt. Ahogy azt már korábban többször elhintették, három SGS20 variáns kerülhet majd bemutatásra a rajt pillanatában. A Samsung február 11-én rántja majd le a leplet az újdonságokról. A feltételezések szerint a Galaxy S20, az S20+ és az S20 Ultra érkezésével kell számolni, a Galaxy S10e jelen állás szerint nem kap utódot.

A rendereken az látható, hogy a Galaxy S20 és a Galaxy S20+ egyaránt teljesen sima felületű lesz, nem fog ívelt peremeket kapni, a Galaxy S20 Ultra viszont tovább viheti ezt a kivitelt, és finoman hajlított élekkel futhat be. Ez nem is árt, mert így a 6,9 hüvelykes mobil keskenyebb lehet (az eddigi információk alapján egy óriás lesz ez a modell).

A hátlapok minden esetben üvegből készülhetnek, méghozzá matt felülettel, és jelentősen íveltek lesznek a szélek mentén a burkolatok a jobb fogás és a vékonyabb hatás biztosítása érdekében.

Mindegyik okostelefonnak egyetlen előlapi kamerája lesz az eddigi információk alapján, a hátlapon viszont már eltérő mennyiségben sorakozhatnak a képalkotók. A friss rendereken az látszik, hogy a Galaxy S20 esetében a kameramodult három szenzor alkotja majd, és persze egy LED-es segédfény.

A Galaxy S20+ hátoldalára már eggyel több, vagyis négy kamera fog kerülni, és természetesen mindegyik más célt fog szolgálni. A Galaxy S20 Ultra pedig már egy periszkópos optikával szerelt zoomkamerát is felvonultathat majd, hogy a távoli témákat, tárgyakat is jó minőségben tudja megörökíteni.

Érdekesség még a rendereken, hogy a Bixby dedikált gombja lekerülhet majd a burkolatról, ami valószínűleg nem sok felhasználónak okoz majd szívfájdalmat. A Bixby használatára szolgáló gomb mindig is kétes megítélésű volt a vásárlók körében, legtöbben próbálták más funkciókra hasznosítani. A Galaxy S20 szériának a specifikációja is jelentős részben kiszivárgott mostanra, szóval szép lassan minden titkára fény derül még a bemutató előtt.

Galéria megnyitása

A Galaxy S20 Ultra kapcsán már olyan kiszivárgott információkat is lehet hallani, hogy rozsdamentes acélból készül majd az okostelefon kerete, ahogy arra már láthattunk példát az iPhone-ok esetében. Ennek köszönhetően a készülék még jobb minőségérzetet és nagyobb merevséget tudna nyújtani. Az viszont már kevésbé jó hír, hogy a készülék nagyon drága lesz. Néhány felvetés szerint ennek a csúcsmodellnek az ára az öreg kontinensen akár az 1550 eurót is elérheti majd a legjobb konfigurációban.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramon, a YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Dani64
Dani64
2020. jan. 27. 13:45
#4

Az elmúlt 1-2 havi hírek alapján elgondolkodtam hogy rászánom a pénzt egy 20+ telóra, ha megkapta volna az ultra kameráját, de az ultra árát nem tudom kifizetni és nem is akarom. Tudom még csak pletyka, de szerintem is brutál ára lesz. Meg a mérete is, az is nagy már nekem.

Mitch23
Mitch23
2020. jan. 27. 8:10
#3

Az előttem kommentelőknek: Nem tudom, mi a bajotok a Samsunggal, szerintem droidból az egyik legjobb márka. Régebben valóban a csúcskészülékeik voltak csak időtállóak. Nekem Galaxy s2-esem volt először, az egyik legjobb telóm volt... Aztán jótt egy S6 edge. A mai napig tartaléktelefon és kiváló fotókat csinál. Mindezek gyári rommal... Most huawei p20-am van és volt egy iphone SE-m is. Több év használat után kimondhatom, hogy az S6-osom és a párom S10 -es galaxyja hazavágja mindkettőt. Hozzáteszem, már a középkategórás telefonjaik is nagy fejlődésen mentek át. Remek telefon mind egy A40 vagy egy A 70 -es samu. Ja és az S6-osom még kapott frissítést december környékén... szóval hülyesgéet meg ne prédikáljatok mert éppen nem szimpatikus a márka.

tomm27
tomm27
2020. jan. 26. 1:55
#2

Egy dolog miatt nem merek visszavaltani androidra.. gyaszos tamogatottsag samu 1 ev utan elhagyja teloit.. melyik android marka megbizhato ilyen teren? Legalabb 2-3 ev tamogatottsag kene..

Busterftw
Busterftw
2020. jan. 27. 22:00

@tomm27 Nem tudom honnan veszed ezt, mar sok eve 2 fo verzio a normal.
S8 2017-ben jelent meg Nougat 7.0-val, 2019-ben kapott Pie 9.0-at. 2 foverzio, 2 ev.
De meg friss pletyka is van, hogy a 10-et is megkapja: https://www.phonearena.com/news/Samsung-Galaxy-S8-Note-8-Android-10-update_id121764

S9 2018-ban jelent meg Oreo 8.0-al, mar elerheto a Q 10.0.

fox
fox
2020. jan. 25. 14:00
#1

Ezt komolyan kérdezem: a Samsung az olyan cég, hogy kínál alsó kategóriás szarokat és csúcs modelleket is egyszerre, vagy csak szarokat gyárt? Egyszer elhatároztam, hogy soha nem veszek Samsung terméket, most meg egy Galaxy Young-ot vagyok kényszerült használni: minden zene-lejátszás úgy indul, hogy kifagy, össze lehet zárni Music Folder Player-t. Másodszorra nagy-nehezen elindul, de lehet, hogy közben még egyszer újrabootol. WIFI-t ki kell kapcsolni mert az úgy lelassítja, hogy csuda. Ha internetre engeded 2 hét alatt befrissíti a Play-t, ezért elfogy a memóriája - jó hogy ingyen adták, de fizethettek volna érte, hogy használjam. A mérete legalább földlakóknak készült, más pozitívuma nincs (hacsak nem a korát nézzük és nagyjából működik (hangszórója már megfáradt)).

gabushi
gabushi
2020. jan. 25. 14:17

@fox azért az általad említett "nem egy aktuális modell"

sajnos idővel "kuka" a régi készülék ha használni is akarja az ember...

ha jobban lehetne korlátozni a háttérfolyamatokat akkor talán jobban bírnák a régi készülékek, de idővel "megeszi" a sok-sok optimalizáció hiányától szenvedő alkalmazás.

Vissza az oldal tetejére