Shop menü

FRISS ALAPOKRA ÉPÍTKEZIK A VIVO Y83

A Vivo egy olyan új középkategóriás okostelefonnal rukkolt most elő, ami egyebek mellett a MediaTek Helio termékcsalád új tagját vonultatja fel.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Friss alapokra építkezik a Vivo Y83

A Vivo ezúttal egy olyan okostelefonnal rukkolt elő, ami több ponton is teljesen új komponenseket vonultat fel. Ebből kifolyólag ígérkezik igazán érdekesnek az Y-széria most leleplezett tagja, de nem csak ezzel keltheti fel az érdeklődők figyelmét.

Galéria megnyitása

A Vivo Y83 egy teljesen új panellel indul bevetésre, ez az egység kb. 6,2 hüvelykes képátlóval rendelkezik és 1520 x 720 képpontos a felbontása, tehát 19:9-es az oldalaránya. Mint eddig minden ilyen formátumú megoldásnak, ennek is van bemetszés a tetején, ahova szokás szerint az előlapi kamera, a beszédhangszóró és az alapvető szenzorok kerültek. A „félszigetben” található képalkotó 8 megapixeles önarcképek készítését teszi lehetővé, a videocsevegések alkalmával pedig akár 1080p-s minőséget is tud nyújtani. Az előlapi kameraF/2.2-es optikával lett felvértezve, míg afőkamera már egy 13 MPixeles szenzorra épül, de a lencserendszer változatlanul F/2.2-es maradt. A fotózást és a videózást itt egy LED-es villanó is segíteni fogja, és van elektronikus stabilizálás, melynek köszönhetően kevésbé fognak remegni a mozgóképfelvételek. Az operációs rendszer tekintetében az Android 8.1-gyel kell már számolni, és a legfrissebb Oreo a Funtouch OS 4.0 grafikus felhasználói felületbe burkolva lépett a színre. Érdekesség itt a Jovi AI, ami a Vivo saját asszisztens szolgáltatása, és lépten-nyomon próbálja majd segíteni a felhasználót.

Galéria megnyitása

A kínai fejlesztők már azt a Helio P22 központi chipet vették használatba, amit a MediaTek a múlthéten mutatott be – mondhatni, még a tinta is alig száradt meg a lapka tokozásán. Erről nagyvonalakban azt kell tudni, hogy nyolcmagos, Cortex-A53 feldolgozók találhatóak benne, az órajele elérheti a 2 GHz-et, a grafikus feladatok felelőse pedig az Imagination Technologies PowerVR GE8320, ami 650 MHz-en képes üzemelni. Ez a 12 nm-es csíkszélességen gyártott termék ráadásul támogatja a MediaTek NeuroPilot technológiáját, így képes gyorsítani a gépi tanulással kapcsolatos műveleteket. A rendszernek 4 GB-nyi memóriával kell majd gazdálkodnia a Vivo Y83-ban, szóval aligha lesz RAM szűkében a hétköznapi használat során. Az okostelefon háttértára 64 gigás kapacitással szolgál, és ezt bővíteni is lehet microSD-vel legfeljebb 256 GB-os méretig. 4G LTE hálózati modem nyitja a kapcsolati képességek sorát VoLTE támogatással, van itt Bluetooth 5 modul, A-GPS vevő és persze Wi-Fi is, ami megfelel a 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak. Dual-SIM-es a Vivo Y83, és hibrid elrendezéssel kell számolni.

Galéria megnyitása

Az újdonság kerete alumíniumötvözetből készült, ami kellően merev és könnyű is, a hátlap fényes felületű, de az nem derült ki, hogy üveg, vagy csak műanyag. Az eszköz 150 grammot nyom, a térfogata pedig 155,21 x 75,24 x 7,7 milliméteres. A szerkezet három különböző színben, feketében, fehérben és pirosban bukkant fel. Ujjlenyomat-olvasóval sajnos nem rendelkezik a Vivo Y83, cserébe van arcfelismerési lehetőség, ha valaki mindenképpen biometrikus azonosítási lehetőséget szeretne alkalmazni a beléptetéshez a kódok használata helyett. Végül még ki kell térni az akkumulátorra, ami 3260 milliamperes kapacitású, szóval nem túl vaskos egy 6,2 colos kijelző mellé, ami például napsütésben már elég komoly tényező lehet a fogyasztását tekintve. Borítékolható, hogy nem az üzemidejével fog hódítani a készülék.

Galéria megnyitása

A Vivo Y83 Kínában került elsőként terítékre. Az új rendszerchipet felvonultató okostelefon ajánlott fogyasztói ára 1500 jüanban lett meghatározva, ami pillanatnyilag 235 dollár körüli összeget jelent. Nagyjából ebbe az ársávba lehetett várni a Helio P22 lapkára épülő eszközöket, szóval összességében elfogadható ajánlatnak tekinthető.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére