Shop menü

FOTÓS KIEGÉSZÍTŐKKEL ÁLLT ELŐ A SAMSUNG A GALAXY S23 SZÉRIÁHOZ

Két olyan kütyü is jön a mobilokhoz, ami megkönnyít a fényképezés mellett még a videózást is.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Fotós kiegészítőkkel állt elő a Samsung a Galaxy S23 szériához

A Galaxy S23 sorozatnál nagyrészt a fotózás és a videózás került előtérbe. A Samsung szeretné a képalkotást még inkább előtérbe tolni a Galaxy S23 széria tagjainál, és annak érdekében, hogy erre most ismét felhívja a figyelmet, és megkönnyítse az emberek dolgát, előállt két érdekes kiegészítővel is.

A Slim Tripod és a Camera Grip névre hallgató kütyük többféle módon tudnak majd hozzájárulni a Galaxy S23 okostelefonoknál a fényképezéshez és a videózáshoz egyaránt. Jobb fogást nyújtanak majd például, segíthetnek az utazások során a mozgóképfelvételek készítésekor. Felállítható bármelyik eszközzel a mobiltelefon egy vlog felvételéhez, de timelapse rögzítésében is partner lehet ez, mikor hosszabb időre kell leállítani valahova a készüléket.

Moduláris kiegészítőkről beszélhetünk, amik a Galaxy S23-hoz tervezett Gadget Cover tokhoz kapcsolódnak. Ez egy olyan szilikon tok, ami egyszerű, letisztult, teljesen átlátszó és viszonylag vékony is, hogy lehetőleg sokaknak elnyerje a tetszését. A hátán pedig van egy csatlakozási felület, amihez a különböző moduláris kiegészítőket lehet csatlakoztatni. Ide megy majd fel a Slim Tripod és a Camera Grip Stand eszköz is.

Galéria megnyitása

Az újdonságok között a Slim Tripod Stand az egyszerűbb, ennek a fő funkciója a nevéből ered, szóval egy tripodot lehet belőle hajtogatni. A háromlábú telefonállvány persze kicsi, de arra tökéletesen megfelel, hogy a készüléket megtartsa állva egy sík felületen. A Slim Tripod Stand másik fontos jellemzője, hogy valóban keskeny. Nem emelkedik ki a hátlap síkjából túlzottan, miközben kellően masszív ahhoz, hogy a 200 gramm körüli tömeggel rendelkező mobilokat tényleg magabiztosan megtartsa.

Galéria megnyitása

A Slim Tripod Stand többféle állásba tekerhető, és meg lehet azt is oldani, hogy fogantyúként szolgáljon. Ilyenkor a felhasználó kényelmesen videózhat kézből, nem kell például amiatt aggódnia, hogy majd egy óvatlan pillanatban belelóg az ujja az egyik felvétel sarkába. A kiegészítő három lába a végeknél csúszásmentes bevonatot kapott, ennek köszönhetően még biztosabban áll majd asztalon vagy egyéb felületen.

A Camera Grip Stand már érdekesebb, mert ez egy kicsivel komplexebb, rendelkezik például exponáló gombbal is. Ebben az esetben egy olyan kiegészítőről beszélhetünk, ami MILC-hez hasonló, ergonomikusabb fogást biztosít majd a Galaxy S23 modelleknek a videózás és fotózás alkalmára. A dedikált exponáló gombnak hála a felvételek készítése, videózás indítása könnyen fog menni.

Galéria megnyitása

Ebből sem maradt ki az állvány funkció, ebből is látszik, hogy egy összetettebb eszközről van szó. A kameramarkolat aljából egy mozdulattal ki lehet majd húzni egy tripodot. A három láb széthajtását követően a Camera Grip Stand még arra is lehetőséget nyújt, hogy néhány fokos szögben lehessen dönteni a kamerát a mini állványon Ha álló helyzetben kell tartani a készüléket például vlogolásnál vagy TikTok, Shorts felvétel készítésénél, akkor egyszerűen csak a markolatra kell támasztani a készüléket, mivel ez gumírozott, nem fog elmozdulni.

Galéria megnyitása

A szerkezet tetején levő exponáló gombot pedig szintén ki lehet pattintani, és ez távirányítóként funkcionál. Bluetooth kapcsolattal működik a gomb egyébként is, szóval ez nem okoz gondot. Máris lehet a mobillal távolról csoportképeket készíteni, ha éppen erre lenne szükség.

Galéria megnyitása

A Camera Grip Stand 35 fontba kerül az Egyesült Királyságban, a Camera Grip Stand pedig 50 fontos tétel. Azt nem tudni, hogy a magyar boltokba mikor lesznek elérhetőek, de bízunk benne, hogy jönnek majd rövidesen Magyarországra is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére