Az OLED megjelenítővel ellátott iPhone-okat korábban hivatalos renderképeken is megcsodálhattuk, most pedig a szerényebb újdonságról érkezett néhány árulkodó fotó. A szeptember 12-én bemutatkozó okostelefonok közül az LCD kijelzős lesz a középső a fizikai méretet tekintve, de az árazásban más lesz a helyzet, ehhez a modellhez lehet majd a legkedvezőbb összegért hozzájutni.

Galéria megnyitása

A 6,1 hüvelykes panellel szerelt mobiltelefont a most kiszivárgott fényképeken fekete, bordó és fehér és rózsaarany színben lehet megcsodálni, ráadásul az utolsó szín kivételével mindegyik egymás mellé van téve. A keret szemmel láthatóan fémből készült ennél az iPhone-nál is, az antennacsíkok a ház színéhez igazodnak, így nem feltűnőek, a hátoldalt pedig üvegborítás védi. Sajnos a bejelentés előtt álló okostelefon frontjáról egyetlen fotót sem kaptunk, de elvileg olyan lesz az előlap kialakítása, mint az iPhone X-nek, szóval alulról eltűnik a Touch ID gomb, felül viszont lesz egy bemetszés a szenzorok, a kamera és a beszédhangszóró számára.

A friss fotók alapján azt lehet még megállapítani, hogy az előzetes pletykáknak megfelelően tényleg jöhet a Dual-SIM támogatás. A rózsaarany színű iPhone-nál ki van véve hálózati kártya behelyezésére szolgáló fiók, és ezen egyértelműen látható, hogy nem csak egy kártyának van rajta hely, hanem kettő Nano-SIM befogadására alkalmas. A hírek szerint a Dual-SIM-es iPhone kifejezetten Kínát fogja célba venni, ami nem lenne meglepő abból a szempontból, hogy Kínában óriási az igény erre a lehetőségre. A kínai androidos mobiltelefonoknak a túlnyomó többsége kettő hálózati kártyát tud befogadni, és még Tripla-SIM-es megoldások is akadnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére