A Gainward Phantom hűtéssel ellátott videokártyái remekül kiemelkednek a tömegből, ugyanis a ventilátorok szokatlan módon nem a hűtőtömb felett, hanem alatta helyezkednek el, így a végeredmény egy letisztult, elegáns videokártya.

Galéria megnyitása

A cég az innovatív Phantom hűtőjét most egy újabb modellhez is felhasználja, amely GeForce GTX 780-as alapokon nyugszik. A GeForce GTX 780 Phantom névre hallgató újdonságról már fotó, illetve egy rövid bemutató videó is készült, ám a termék hivatalos bemutatójára sajnos még egy picit várni kell, így pontos tulajdonságai jelenleg nem ismertek.

Ahogy az a fenti videóból is kiderül, az új videokártya hűtője egy réz talpazaton keresztül érintkezik a GPU felületével, a talpazatból pedig öt darab hőcső indul meg az alumínium lamellákból álló hűtőtömb felé. A hűtőtömb alatt három darab légkeverőt találunk, amelyek friss levegőt szívnak át a lamellák között. A ventilátorok egyszerűen, egyenként kiszerelhetőek, ehhez csak egy-egy csavart kell kitekerni, majd kihúzhatóvá válnak. A hűtőtömb módosított lamellákból áll.

A nyomtatott áramköri lap egy hűtőlapot is kapott, ami a memóriachipek hőjét gyűjti össze, a VRM komponensek hűtéséről pedig a lapon kialakított hűtőbordák gondoskodnak. A nyolcfázisú tápellátást minőségi alkatrészek biztosítják, a videokártya működéséhez pedig két nyolctűs PCI Express tápkábel alkalmazására van szükség.

A Gainward GeForce GTX 780 Phantom ajánlott végfelhasználói árával és tervezett megjelenésével kapcsolatban egyelőre nem érkezett információ.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Insignia
Insignia
2013. jún. 24. 11:34
#4

Szép darab ez is, nekem GTX680 Phantom van, de ennél tetszik ez a venti kiszedős móka.

NovaTerra
NovaTerra
2013. jún. 21. 15:35
#3

Ezek a gagyi hangeffektek a videóban gondolom Vér Istvánnak szólnak. A kártya rendben van.

Vazzee
Vazzee
2013. jún. 21. 14:51
#2

En mindig a takaritassal vagyok meglove, szo nekem ez nagyon bejon!

draks
draks
2013. jún. 21. 13:54
#1

Ha hozzám vágnák elfogadnám :P

Vissza az oldal tetejére