A DDR5-ös memóriaszabvány idén júliusban nyerte el végleges változatát, így csak idő kérdése volt, mikor érkeznek meg az első olyan DDR5-ös memóriamodulok, amelyek már kereskedelmi forgalomban is kaphatóak, valamint ki jelent be elsőként ilyen termékeket.

A kérdésekre megérkezett a válasz, ugyanis a dél-koreai SK Hynix bemutatta első DDR5-ös memóriamoduljait, amelyek így elsők lettek az iparágon belül. A gyártó szerint ezek a termékek első körben a szuperszámítógépfürtök, az adatközpontok, illetve a mesterséges intelligenciával foglakozó üzleti rendszerek fedélzetén kaphatnak helyet.

Galéria megnyitása

Az újdonságok egyelőre csak a DDR5-4800 és DDR5-5600 MHz-es effektív órajel-tartományban üzemelhetnek, de a későbbiekben, amikor a kliensplatformokat is meghódítja az új memóriaszabvány, eleinte DDR5-6400 MHz-ig, majd szépen fokozatosan egészen DDR5-8400 MHz-ig skálázódhat az effektív órajel – utóbbiak persze magasabb üzemi feszültséget igényelnek majd, mint amit a lassabb memóriamoduloknál meghatároz a szabvány, de ez aligha meglepő.

Az SK Hynix által bemutatott termékek 1,1 V-os üzemi feszültséggel dolgoznak majd, DDR4-es társaikhoz képest pedig 20%-kal kevesebbet fogyasztanak, így összességében az adatközpontok működési költségei is csökkenhetnek valamelyest. Arról nem számolt be a gyártó, hogy az első memóriamodulok mekkora kapacitással érkeznek, de a mellékelt fotók alapján 32 GB-os és 64 GB-os megoldásokról lehet szó, ám a későbbiekben, akár 256 GB-os modulok is készülhetnek majd - hála a TSV technológiának, amellyel egymásra rétegezhetőek a memórialapkák.

Galéria megnyitása

Az SK Hynix példája szerint az új DDR5-ös memóriamodulokkal elérhető memória-sávszélesség elegendő arra, hogy kilenc darab, egyenként 5 GB-nyi helyet foglaló filmet egyetlen másodperc alatt továbbítson a rendszer. Ezzel együtt természetesen Error Correcting Code (ECC) támogatás is rendelkezésre áll, amellyel 1-bit szintű hibákat lehet javítani, így az alkalmazások megbízhatósága 20x-os mértékben növekedhet.

A DDR5-ös memóriamodulok egyelőre tehát az üzleti konfigurációk kiváltságai lesznek, ám az elemzők szerint jövőre már megindulhat a DDR5-ös memóriaszabvány térhódítása, azaz 2021-ben 10% körüli piaci részesedésre tehetnek szert az új memóriamodulok. A várakozások szerint 2024 folyamán piaci részesedésük már a 43%-ot is elérheti. Jelenleg egyébként az SK Hynix a második legnagyobb DRAM gyártó a világon a maga 30%-os piaci részesedésével, az első pedig természetesen még mindig a Samsung.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
wintercounter
wintercounter
2020. okt. 8. 19:25
#2

El tudok kepzelni egy megoldast, ami betolti bootkor az egesz C meghajtomat RAM-ba es csak utolag synceli, amit kell az SSD-re, de minden onnan fut. Ha a 32GB ramomat konnyu szerrel hibarnalja, akkor ez nem is kene, hogy nagy problema legyen, en szivesen kivarom azt a percet... Gyakorlatilag az Intel be nem valtott igerete (XPoint).

Twisty1986
Twisty1986
2020. okt. 7. 11:11
#1

256Gb-os modul? Akkor az 4 modulra vetítve 1TB RAM. :D Igazán nagyon kemény. :D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. okt. 8. 11:42

@rolics  ahogy már mások is írták, a gépigény általában az elérhető csúcshoz van igazítva. Gyakorlatilag két dolog miatt nőhet a gépigény: szebb, részletesebb lesz a játék, vagy pedig - és mostanában erre van több példa - időt és pénzt spórolnak az optimalizáció minimalizálásával.

Vissza az oldal tetejére