FONTOS MÉRFÖLDKŐ: MÁR MŰKÖDIK AZ INTEL METEOR LAKE PROCESSZORLAPKÁJA

Ennyivel a konkrét termékek megjelenése előtt még sosem sikerült a gyártónak működőképes lapkát prezentálnia, ám most ez is összejött, ami azt jelenti, remekül áll az Intel 4 gyártástechnológia – ezt korábban 7 nm-es csíkszélességként emlegették.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. okt. 27. 9:42
Fontos mérföldkő: már működik az Intel Meteor Lake processzorlapkája

Az Intelnél remekül haladnak a Meteor Lake sorozat alapját adó processzorlapka fejlesztésével, ugyanis a vállalat első embere, Pat Gelsinger a napokban bejelentette, sikeresen beüzemeltek egy ilyen processzorlapkát, amelyen csak processzormagok találhatóak. A Meteor Lake generáció a hamarosan megjelenő Alder Lake sorozat utódjául érkezhet valamikor 2023 folyamán, viszont ezek a termékek már nem Intel 7 (10 nm-es), hanem Intel 4 (7 nm-es) gyártástechnológiával készülnek majd.

Abból kiindulva, hogy a Meteor Lake processzorlapka már működőképes, úgy tűnik, az Intel 4 gyártástechnológia körül is minden a terveknek megfelelően alakul, ugyanis bevetésére még elég sokat kell várni, de már most is alkalmas különböző lapkák legyártására. A szóban forgó Meteor Lake fejlesztés egyébként már nem monolitikus felépítéssel rendelkezik majd, mint az eddigi kliesnpiaci megoldások, hanem külön lapkákat használ majd. Ilyen lapkákon foglalnak helyet maguk a processzormagok, az iGPU, illetve az őket kiszolgáló egyéb komponensek is, mint például a memóriavezérlő.

A tesztelt processzorlapka a mérnökök visszajelzései alapján hozta az elvárt szintet, már ami a teljesítményt illeti. Az Intel vezetője rendkívül büszke erre az eredményre, ugyanis minden eddiginél korábban sikerült működőképes állapotba hozni egy új fejlesztést ahhoz képest, mikorra tervezik a rajtját, ez pedig azt is jelenti, hogy az alapokat adó gyártástechnológia kifejezetten jól áll. Persze ilyenkor még nem szabad 100%-os stabilitást és teljesítményt elvárni, ugyanis kisebb módosításokra rendszerint szükség lehet, ám arra azért törekszenek a fejlesztők, hogy minél kevesebb lapkaváltozat készüljön, minél hamarabb elérjék az üzembiztos és stabil működést, ugyanis az új iterációk fejlesztése sok időt és pénzt emészt fel.

Galéria megnyitása

Arról sajnos nincs hír, hogy a működő Meteor Lake processzorlapka pontosan hány processzormagot tartalmaz, de idővel erről is érkezhetnek információk. Az viszont teljesen biztos, hogy ez a fejlesztés is hibrid felépítéssel rendelkezik, vagyis tartalmaz majd nagy teljesítményre hangolt Ocean Cove alapú processzormagokat, valamint energiahatékonyságra optimalizált, Gracemont architektúrát használó processzormagokat is.

Ezek mellé egy iGPU lapka is társul, ami a megcélzott piaci szegmenstől függően 96 és 192 közötti EU mennyiséget foghat munkára. A tokozáson belül egy harmadik lapka is helyet kap, lényegében ezen lesz a memóriavezérlő, a PCI Express vezérlő, illetve a Thunderbolt vezérlő is. A SoC lapkát már egyébként nem Intel 4 gyártástechnológiával készítik, hanem egy energiahatékonyságra optimalizált node bevetésével. Az egyes lapkákat az Intel Foveros összekötő technológiája kapcsolhatja egymáshoz.

A Meteor Lake processzorok várhatóan LGA-1800-as tokozással érkeznek majd, ami fizikailag ugyan kompatibilis lehet az LGA-1700-zal, ahogy arra a korábbi pletykák utaltak, ám a Meteor Lake processzorok nem működnek majd együtt a 600-as sorozatú lapkakészlettel szerelt, LGA-1700-as processzorfoglalatot alkalmazó alaplapokkal, mindenképpen új alaplapokra lesz szükség hozzájuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thedeveloper
thedeveloper
2021. okt. 28. 10:28
#2

"az Intel 4 gyártástechnológia" Melyik az a 4? azt hittem, hogy csak egyről van szó. :)

Dragon3k
Dragon3k
2021. okt. 29. 9:03

@thedeveloper ha így másolod ki egyértelmű,hogy egyről van szó: "remekül áll az Intel 4 gyártástechnológia – ezt korábban 7 nm-es csíkszélességként emlegették"

zubyka
zubyka
2021. okt. 27. 14:46
#1

minden egyes processzorgeneráció új tokozás új lapkészlet új alaplap. ez tényleg vérpistikéknek való sztori.

thedeveloper
thedeveloper
2021. okt. 28. 10:29

@manbali82  te talán szereted cserélni az alaplapot, ha 2 év elmúltával az aktuális csúcsprocesszort szeretnéd a gépedben tudni?

Vissza az oldal tetejére