Shop menü

FONTOS LÉPÉST TETT A MEGJELENÉS FELÉ AZ AR KONTAKTLENCSE

A Mojo Lens csapata rengeteg energiát fektet a fejlesztésbe, és egyre közelebb a cél, de még sok munka van hátra.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Fontos lépést tett a megjelenés felé az AR kontaktlencse

A sci-fi filmeknek köszönhetően igazából már sokan várnak arra, hogy megjelenjenek a kiterjesztett valóságot biztosító kontaktlencsék, de jelenleg még a szemüvegek is eléggé kezdetlege szinten állnak. A Mojo Lens azonban már évek óta dolgozik azon, hogy megvalósítsa azt, ami a mozivásznon évtizedek óta szerepel.

2017-ben sikerült a vállalatnak először azt megoldani, hogy elektronikát építsen egy kontaktlencsébe, egyetlen LED került integrálásra, és ehhez kapcsolódóan egy vezeték nélküli energiaellátás. Még ugyanebben az évben sikerült egy statikus projektort is integrálni egy lencse felületére. 2018-ban a szakemberek elérték, hogy egy MicroLED megjelenítőt építettek a lencsébe, és megtoldották ezt vezeték nélküli adatátvitellel is. A fejlesztés pedig ekkor kezdett csak igazán fellendülni.

Galéria megnyitása

Az elmúlt években sikerült megoldani azt, hogy többféle szemformához igazodjon az optika, ami a kontaktlencsénél ugyebár alapvető elvárásnak számít. Továbbá egy sor olyan kihívást küzdöttek le az emberek, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. A Mojo Lens többféle prototípust is létrehozott a fejlesztések során, és a technológia már bejárta a különböző nagy kiállításokat, így például a CES-en is lehetett már vele találkozni. Most pedig elkészült az eszköznek a legújabb változata.

Galéria megnyitása

Invisible Computing címszó alatt jelentette be a cég azt a számítási rendszert, ami kiszolgálja majd a kontaktlencsét, ez fogja feldolgozni azokat az információkat, amiket a megjelenítő fog kirajzolni a kiterjesztett valóságba az emberek elé. A megjelenítő nagyon apró, mindössze 0,5 milliméteres, és nem fogja zavarni az ember látását. Ez a különleges egység 14 ezer PPI-s pixelsűrűséggel rendelkezik, a képet a retina felületére „vetíti”, és képes szöveg mellett akár HD videókat is bejátszani, meg persze képet megjeleníteni.

Galéria megnyitása

Azért láthatatlan a számítási része az egységnek, mert a szemgolyó peremén lesz minden elektronika elhelyezve. Jelenleg még eléggé iparos módon fest az eszköz, de ahogy halad a fejlesztés a fogyasztói termék irányába úgy lesz megoldás arra is, hogy szebb legyen a kütyü, de ez már a legegyszerűbb feladat. A „számítgép” a lencsében egy Cortex-M0 processzormagot használ, ami az extra alacsony fogyasztása miatt megfelelő választás volt ide.

Galéria megnyitása

Az adatokat a kontaktlencse 5 GHz-es frekvencián kapja majd külső forrásból, és a Cortex-M0 mag fog mindent feldolgozni. Valószínűleg a lehető legkisebb számítási kapacitáshoz igazítva lesznek az adatok továbbítva. Került a készülékbe egy giroszkóp, valamint egy magnetométer is. Ezeket használja majd a rendszer arra, hogy meghatározza a szemmozgást, illetve azt, hogy éppen milyen irányba tekint a felhasználó. Aki esetleg nem tudná, a magnetométer a digitális iránytűknek az alapjául szolgál, ezek a szenzorok nagy pontossággal tudják majd azt megmondani, hogy éppen merre néz az ember.

Galéria megnyitása

A világ legmagasabb felbontású MicroLED kijelzője, az alacsony késleltetésű adatkommunikációs technológia, valamint a nagyon precíz szemkövető rendszer együttese már izgalmas lehetőségeket biztosít. Már 2020-ban kitűzte ezeknek a céloknak az elérést a Mojo Lens, de akkor még nem tudták, hogy ezt mikorra fogják megvalósítani. Végül nagyjából két év elegendő volt ehhez.

Galéria megnyitása

Mindenféle információ megjeleníthető lesz a hatszögletű megjelenítőn, és a különböző adatokat az emberek nagyon egyszerűen tudják majd kezelni. A kontaktlencse vezérelhető például pislogás révén. Egyelőre csak külső tápforrásról működik a prototípus, szóval a következő kihívás, amit meg kell oldania a mérnököknek, az az akkumulátornak az integrálása, vagy a külső forrásból történő táplálás alapjainak a kivitelezése.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére