Fontos frissítést kapott az iOS 13.3

Az Apple kijavította végre a Kommunikációs korlátozás hibáját, és más változások is történtek.

Fontos frissítést kapott az iOS 13.3

Hosszú időbe telt, mire az iOS 13.3.1 összeállt, ennek ugyanis a fejlesztők már több mint egy hónappal ezelőtt publikálták az első béta verzióját, és sokáig nem is érkezett friss béta belőle, de most hirtelen elérhetővé vált a végleges verzió. Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, itt már nem az újdonságok vannak a fókuszban, hanem a javítások.

Az első és legfontosabb probléma, amire gyógyírt jelent az iOS legújabb kiadás, az az iOS 13.3-ban bevezetett Kommunikációs korlátozás, ami a Képernyőidő szolgáltatáson belül jelent meg. Ennek a segítségével a szülők elejét vehetik annak, hogy a csemetéjük olyanokkal lépjen kapcsolatba, akiket nem ismer. Viszont ez a funkció egészen mostanáig kijátszható volt, innentől azonban elvileg megbízhatóan fogja tenni a dolgát.

Javít egy olyan hibát is az iOS 13.3.1, ami némi késést okozott a Deep Fusion fényképek szerkesztése közben az iPhone 11 és az iPhone 11 Pro okostelefonnál. És annak a problémának is búcsút lehet mondani, mely miatt a Mailben található távoli képek olyankor is betöltődtek, amikor az volt beállítva, hogy ezek ne töltődjenek be. És szintén a Mailhez kötődő javítás, hogy több visszavonási párbeszédpanel felugorhatott korábban.

Galéria megnyitása

Az iOS 13.3.1 egy olyan érdekes hibát is megold, ami a FaceTime esetében jelentkezett: néha nem a normál kamerának a képét adta ez be a főkamerára váltáskor, hanem az ultra-széles látószögű egységét. Ez persze csak azoknál a mobiloknál jelentkezhetett, amiknél ilyen képalkotó biztosított. Zavaró gond volt, hogy a push értesítések néha nem jelentek meg WLAN kapcsolat mellett, de már ezt is megoldotta az Apple. Mint ahogy a CarPlay szolgáltatást érintő hanghiba is megszűnt az iOS 13.3.1 érkezésével. Tudniillik ez esetenként eltorzította a mobilok kihangosított hangját a telefonbeszélgetések alkalmával.

Végül azért némi újdonság is szorult az iOS 13.3.1-ben. Kiemelendő ezen a téren, hogy az U1 ultraszéles sávú chip esetében korlátozható lesz már a helymeghatározás használata. Egy új kapcsolóval a beállításokon belül ezt bármikor meg lehet majd tiltani ettől kezdve a támogatott eszközökön (iPhone 11 széria). És megemlíthető még, hogy az indiai angol Siri hangot is támogatja már innentől a rendszer a HomePodnál.

A frissítés az iPadOS-t is érinti, és ugyanazokat a hibákat javítja a táblagépek esetében is a iPadOS 13.3.1, mint az iOS 13.3.1, csak kevesebb dolog érinti ezt a rendszert.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramona YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap