Shop menü

FONTOS ELŐADÁST TART AZ AMD VEZETŐJE NOVEMBER 11-ÉN – TERMÉK- ÉS TECHNOLÓGIAI ÚTITERVEKRŐL IS SZÓ LESZ

Az AMD Financial Analyst Day megrendezésére legutóbb 3 éve került sor, így a visszatérést most sokan üdvözlik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Fontos előadást tart az AMD vezetője november 11-én – Termék- és technológiai útitervekről is szó lesz

Az AMD csapata, élükön a vállalat első emberével egy rendkívül fontos előadást tart idén novemberben, a hónap 11. napján: három év után ismét megrendezésre kerül a Financial Analyst Day névre keresztelt esemény, ahol rengeteg fontos téma körül szóba. Noha ez a show továbbra is elsősorban a befektetőket és a piaci elemzőket célozza, az ott elhangzó információk alapján a publikum is képet kaphat azzal kapcsolatban, mi mindent tervez az AMD az elkövetkező évek folyamán, illetve arra is fény derülhet, sikerül-e tartani a korábban kitűzött ütemterveket.

A legutóbbi Financial Analyst Day még 2022 júniusában került megrendezésre, az elmúlt három esztendő folyamán ilyen rendezvényt nem tartottak, pedig a jelek szerint a célszegmensnek lett volna igénye rá. Az előadások alkalmával Dr. Lisa Su és csapata arról beszél majd, milyen stratégia mentén próbál fejlődni a vállalat, valamint azt is elárulják, az egyes területeken hol és mekkora növekedési potenciált látnak. Ezek az információk kritikus fontosságúak lehetnek a befektetők számára, illetve a piaci elemzők is levonhatnak belőlük különböző érdekes következtetéseket. Ezzel egy időben kitérnek majd a hosszabb távra szóló pénzügyi tervre is, ami megint csak fontos a piaci elemzők és a befektetők számára.

Természetesen szóba kerülnek majd az új technológiák, az innovatív megoldások, illetve az egyes termékkategóriákkal kapcsolatos útitervek is. Az előadásokat élőben lehet majd követni, illetve felvételről is vissza lehet majd nézni az eseményt az AMD Investor Relations weboldalán keresztül.

Az idei évre a fókusz főleg az adatközpontok és az AI gyorsítók piacára helyeződik, így az EPYC sorozatú szerverprocesszorokkal, illetve az Instinct sorozatú AI gyorsítókkal kapcsolatban egyaránt megoszthatnak majd érdekes részleteket. Ezzel együtt a CDNA, illetve az UDNA architektúrákkal kapcsolatos útitervekről is szó eshet, valamint a köréjük épülő termékekkel kapcsolatban is megoszthatnak majd ezt-azt.

A legutóbbi előadások kapcsán a 2025 és 2026 közötti tervekről esett szó, amelyek alapján 2026-ban érkezik az AMD Helios, valamint bemutatják az AMD Instinct MI400-as sorozat tagjait, illetve a Venice sorozatú EPYC szerverprocesszorok is 2026-ban tehetik tiszteletüket a piacon, a Vulcano szériával karöltve.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére