Fontos állomáshoz érkezett a PCIe 6.0-s szabvány fejlesztése

A PCI-SIG szakemberei óriási tempót diktálnak az új szabvány fejlesztésénél, amelynek köszönhetően 2021-re tényleg elkészülhet a végleges szabvány, vagyis az 1.0-s verzió.

Fontos állomáshoz érkezett a PCIe 6.0-s szabvány fejlesztése

A PCI Express szabvány fejlesztését végző PCI-SIG tavaly októberben adott hírt arról, hogy elindult a PCI Express 6.0 alapjainak lefektetésével kapcsolatos munka, így a PCI-SIG tagoknak lehetőségük nyílt, hogy véleményeikkel, észrevételeikkel, illetve javaslataikkal hozzájáruljanak az új szabvány sikeréhez. Akkoriban még csak a szabvány 0.3-as verziójának előzetes dokumentációja volt elérhető, amihez érkeztek is javaslatok, így nemrégiben egy újabb mérföldkőhöz ért a projekt. A PCI-SIG szerint az ütemtervet a továbbiakban is tartani tudják majd, azaz a PCI Express 6.0-s szabvány már 2021 folyamán véglegessé válhat, onnantól kezdve pedig idővel az implementációját is megkezdhetik.

Galéria megnyitása

A fenti tempó kissé gyorsnak tűnhet, hiszen a PCI Express 3.0 leváltójának tekinthető 4.0-s szabvány fejlesztése igen sok időt, nagyjából hét esztendőt vett igénybe, ehhez képest pedig már a PCI Express 5.0 megjelenése sincs messze, hiszen a szabványt tavaly nyáron véglegesítették, sőt, közben már a PCI Express 6.0-s szabvány alapjait is elkezdték lerakni, azaz rendkívüli módon felgyorsultak az események. A PCI Express 6.0 esetében a formális bejelentés és koncepció kiadása között kevesebb, mint egy év telt el, most pedig a 0.5-ös verziót publikálták, amely már tartalmazza a PCI-SIG tagok észrevételein alapuló módosításokat és kiegészítéseket. A 0.5-ös kiadás azért is fontos, mert lényegében ez az első szabványtervezet, igaz, még messze van a véglegestől, hiszen most az lesz az iparág képviselőinek feladata, hogy együtt, egyetértésben formálják az új szabványt.

Később, amikor a 0.7-es változat megjelenik, onnantól kezdve már nem lesz lehetőség új szolgáltatások és funkciók beépítésére, mivel ez már a teljes szabványtervezet lesz. Ennél az állomásnál már le lesznek fektetve a szabvány alapjai, valamint meg lesznek határozva a fő funkciók és szolgáltatások. Ebben a stádiumban megkezdődhet a tesztlapkák tervezése és gyártása, amelyekkel hitelesíthető az elektronikai specifikáció.

A következő lépcső a 0.9-es verzió lesz, ami már a végleges tervezet. Itt lehetőségük lesz a PCI-SIG tagoknak arra, hogy felülvizsgálják a technológiát saját szellemi tulajdonaik tekintetében. Amennyiben minden rendben történik, innen már csak egy ugrás lesz az 1.0-s, azaz a véglegesített kiadás elérése.

Galéria megnyitása

A 0.5-ös verziónál tartó fejlesztés következő nagy állomása a június elején megrendezésre kerülő PCI-SIG Developers Conference 2020 alkalmával várható, ahol a csoport mélyebben is ismertetni fogja az új technológia legfontosabb tulajdonságait. A PCI Express 6.0 egyébként duplázást hoz a PCI Express 5.0-hoz képest, vagyis a sávszélesség 32 GT/s-ről 64 GT/s-ra emelkedik, így egy x16-os slot esetében a korábbi 128 GB/s-os helyett 256 GB/s-os teljes adatátviteli sávszélességet lehet munkára fogni. Ez a PCI Express 4.0-hoz képest négyszeres, a PCI Express 3.0-hoz képest pedig nyolcszoros sávszélesség-növekedést eredményez.

A PCI Express 6.0-s eszközök megjelenésére persze még sokat kell várni, hiszen a PCI Express 5.0 alapú termékek is csak valamikor 2021-2022 könyékén kerülnek forgalomba, a PCI Express 6.0-s megoldások pedig 2024-2025 környékén várhatóak

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap