A OnePlus okosórája jól sikerült, és most egy olyan frissítést kapott, ami igen jelentős változásokat hoz az eszköz életében. Nemcsak, hogy kijavít több hibát, hanem még újdonságokkal is szolgál, tehát mindenkinek érdemes lesz telepíteni.
Először lássuk azt, hogy milyen problémákat kellett a fejlesztőknek megoldania. A OnePlus Watch a frissítést követően már pontosabban tudja majd meghatározni a felhasználó pozícióját, hála a GPS-t ért teljesítményjavításnak. Az aktivitásfigyelő pontosabban tudja majd meghatározni a mozgási adatokból, hogy az ember milyen mozgásformában van éppen, sétál vagy éppen fut. Optimalizáláson esett át a pulzusmérőnek a működése, hogy hatékonyabban tudjon üzemelni.
A kar emelésére bekapcsoló képernyő funkciója is finomításon esett át, hogy pontosabban tudja azt felmérni, hogy mikor kell ténylegesen bekapcsolnia. Az értesítések szinkronizálása nem volt tökéletes, ezért a fejlesztők itt is kénytelenek voltak az algoritmuson változtatni. Ezeken felül még négány kisebb hibát kellett felszámolni az okosóra szoftverében, így stabilabb és jobb élményt nyújtó működésre lesz képes.
Újítása a mostani frissítésnek, hogy a gyakran használt applikációknak már meg fog jelenni az értesítési ikonja is, így gyorsabban el tudja majd dönteni az ember, hogy mennyire fontosak a friss események. És beállítható lesz ettől kezdve folyamatosan aktív képernyőmód is, ezáltal bármikor elég lesz egy apró pillantás az órára ahhoz, hogy az ember tudja, hány óra és milyen értesítései vannak.
Eddig érdekes módon a kamera távirányítására alkalmas funkció kimaradt. de most ezt is pótolta a OnePlus, így lehet már távolról exponálni a kapcsolódó okostelefonnal. Itt meg kell azt jegyezni, hogy az androidos eszközön legalább az Android 6.0-nak kell majd futnia ehhez. Szerencsére ma ez már nem egy teljesíthetetlen feltétel.
Ezentúl a sportolóknak már lehetősége lesz a csuklójukról elérni a több mint 110 különböző edzésformát. Eddig csak azoknak a sportmódoknak az élesítését tudta így megoldani az ember, amiket kiemelkedően támogat a OnePlus Watch, mostantól viszont adott a teljes repertoár. Apróság, de valakinek az is számíthat, hogy már választható 12 órás formátum a pontos idő megjelenítésénél. És végül mesterséges intelligencia által vezérelt órafelületet is lehet majd választani a készüléken, amiről részleteket még nem tudunk.
A jelentős frissítés kapcsán elmondta a OnePlus, hogy elkötelezetten dolgoznak a fejlesztők azon, hogy a visszajelzések alapján javítsanak a készülék működésén és friss funkciókat építsenek be. A jövőben újabb OTA frissítések érkezésére lehet számítani, melyek további lehetőségeket tartogatnak majd.