Az Alphacool két hasznos kiegészítőt mutatott be a napokban, amelyek közül az egyik a nagy teljesítményű M.2-es SSD kártyák számára lehet fontos, míg a másikkal az egyedi építésű folyadékhűtő rendszerek átfolyási mennyiségét lehet megmérni, méghozzá viszonylag pontosan.

Galéria megnyitása

Kezdjük a sort utóbbival, vagyis az Eisfluegel Aurora Flow-sensor nevű kiegészítővel, ami lényegében egy plexidoboz formájában érkezik, benne egy ventilátorral, némi elektronikával, plusz az RGB LED alapú címezhető világítás sem hiányzik a sorból, ami nyolc elemből áll. A 45 x 45 x 39,4 milliméteres kis kiegészítő két darab csatlakozót használ: a világítás egy háromtűs tápcsatlakozóval, a sebességszenzor pedig egy háromtűs ventilátor-csatlakozóval rendelkezik.

Az apró ventilátor forgása alapján a gyártó által készített szoftveren keresztül kiderül az adott rendszernél mérhető átfolyási érték, ami 70 és 300 liter/óra között lehet, ennyi ugyanis a termék mérési tartománya. Az apró eszköz ¼”-os fittingeken keresztül építhető be a rendszerbe, kis tömege miatt pedig még rögzíteni sem szükséges.

Galéria megnyitása

A másik újdonság a HDX Pro Air Cooler, ami kifejezetten M.2-2280-as SSD kártyákhoz készült és két darabból áll. Az alumínium hűtőlap felső része 68 x 22 milliméteres felülettel és 6,4 milliméteres vastagsággal bír, míg a hátlapi hűtőlemez 68,8 x 22 milliméteres alapterülettel és 2 milliméteres vastagsággal büszkélkedhet.

Galéria megnyitása

Annak érdekében, hogy az SSD vezérlője, az esetleges DRAM Cache és NAND Flash lapkái által termelt hőt hatékonyan átvehesse a hűtőborda, egy hővezető lap is került a felső lap aljára, ami 3W/mk hővezetési tényezővel bír. A felső és az alsó hűtőlapot négy darab rugalmas fémfüllel lehet egymáshoz rögzíteni, az összeszerelt szett pedig nem zavarja a videokártyák használatát sem.

Az Alphacool két újdonsága rövidesen elérhetővé válhat kereskedelmi forgalomban, az viszont egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mennyibe kerülnek majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére