FIZIKAI QWERTY GOMBSOROS MOBIL KÉSZÜLHET 5G TÁMOGATÁSSAL

Az Astro Slide 5G Transformer kiválóan használható lenne munkára, de vajon van még igény 2020-ban az integrált klaviatúrára?
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2020. ápr. 2. 9:36
Fizikai QWERTY gombsoros mobil készülhet 5G támogatással

Nagyon régen láttunk már olyan új okostelefont, ami QWERTY billentyűzettel rendelkezett, az pedig, hogy ezt szétcsúsztatós formában valósítsa meg valaki, tényleg szinte példátlan volt az elmúlt 5 évben. Most azonban a Planet Computers elindított egy Indiegogo projektet egy ilyen mobil megvalósítására.

Galéria megnyitása

A Planet Computers sok izgalmas megoldással próbálkozott már az elmúlt években, de olyan terméket eddig nem igazán sikerült összehoznia, ami kereskedelmi forgalomba kerülve széles tömegeket ért volna el. Most viszont a vállalat a jelek szerint tényleg komolyan gondolja, hogy megvalósítja az Astro Slide 5G Transformer névre hallgató okostelefont, ami szinte minden szempontból korrekt konfigurációnak ígérkezik. Nem csoda, hogy az Indiegogo keretében kitűzött célt máris bőven sikerült teljesíteni, de még több mint 30 nap van a kampány végéig.

Galéria megnyitása

A készülék egy 6,53 hüvelykes megjelenítőt kaphat 2340 x 1080 képpontos felbontással. De itt nem ez a lényeg, hanem a szétcsúsztatást követően előkerülő gombsor. A QWERTY billentyűzetről azt lehet tudni, hogy határozott nyomásponttal rendelkezik majd, és még világítást is kapni fog, hogy sötétben is minden gond nélkül, magabiztosan lehessen rajta gépelni.

A tervek szerint a cég készíteni fog magyar billentyűkiosztást is, és mivel itt van világítása a gomboknak, ezt matricázással nem lehet megoldani.

Galéria megnyitása

Az Android 10 fut majd a szerkezeten, de elvileg Linux kompatibilitást is ígér dual-boot kialakítással, szóval ezen a fronton még lehetne érdekességek.

A készülék egy 48 megapixeles főkamerát vonultat majd fel, és támogatni fogja a 4K Ultra HD videózást. Az előlapon található képalkotó pedig 5 MPixeles felvételek készítését teszi lehetővé Full HD minőségű videózással.

Galéria megnyitása

A MediaTek Dimensity 1000 rendszerchipet kaphatja alapjául az okostelefon, amit a tervezők már csúcskategóriás készülékek számára alkotta meg. És nem utolsó sorban ez rendelkezik 5G hálózati modemmel is. Az Astro Slide 5G Transformer képes lesz akár 4,7 Gbps-os le- és 2,5 Gbps-os feltöltési sebességet nyújtani az 5G révén, és egyébként rendelkezik 4G LTE modemmel, Wi-Fi 6 támogatással, Bluetooth 5.1 modullal és NFC chippel is egyebek mellett. A tárhely itt 128 GB-os méretet ölthet, a rendszernek pedig 6 GB-nyi memóriával kell gazdálkodnia.

Persze a kecses kivitelezést ilyen eszköznél el kell felejteni, jelen állás szerint a kész termék 300 gramm körüli tömeggel rendelkezhet, és 164 x 76,6 x 15 milliméteres lehet a háza. Elvileg kettő C-típusú USB-vel is lett itt számolni, és még így is marad a hely a 3,5 milliméteres Jack aljzat számára. A készülék 4000 milliamperórás akkut kaphat gyorstöltéssel és vezeték nélküli töltési lehetőséggel egyaránt.

Galéria megnyitása

A különleges szerkezet elvileg 820 euróba kerül majd, de persze a korai támogatók olcsóbban juthatnak hozzá. Az Early Bird konstrukcióval 491 euróért lehet beszerezni, az első 500 érdeklődő 573 euróért juthat hozzá, és vannak csomagok is. Ha valaki kettőt rendel, 1000 eurós árat kell fizetni, öt darab vásárlása esetén pedig 2340 euró a csomag, szóval kevesebb mint 470 eurót kóstál darabja.

A Planet Computers a megvalósításhoz mindössze 180 ezer eurós célt tűzött ki, és már most több mint 620 ezer euró gyűlt rá össze 1150 főt meghaladó támogatói tábortól, szóval nagyon úgy fest, hogy akár még ténylegesen el is készülhet a termék. Nagyon messze van még a kampány vége, érdekes lesz látni, hogy mennyi támogatás jön össze. Az Astro Slide 5G Transformer persze valószínűleg nem lesz igazán tömegtermék, de izgalmas színfolt lehet az egy kaptafára készülő okostelefonok világában, és az ilyet mindig örömmel látjuk. De jelen állás szerint csak 2021 márciusára készülhet el a gép, ha minden a Planet Computers tervei szerint alakul.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Capritain
Capritain
2020. ápr. 6. 10:32
#7

Na, ez aztán pont semmire. Gyerek ki a kádból, vastag és nehéz szerkezet, semmi többet nem ad funkcionálisan, mint ami helyett szánják, ráadásul 2 szék közé a földre. Inkább a dual-display, opcionálisan megjeleníthető virtual keyboardal.

sensorprime
sensorprime
2020. ápr. 3. 11:57
#6

Nem látom értelmét. (de valami logika szerint biztos van)

Aki munkára használja az nem kétkezi munkás, tehát nem tömegközlekedéssel közlekedik, ahol tömegnyomor van hanem autóval amit vezet ,ezért nem tudja nyomkodni.
Repülőn ahol kényelmes ott nem engedik a mobilt ha jól tudom( bár ez lehet változott már fogalmam sincs sose repültem)

Ha meg bárhol asztalhoz ülsz le előkapsz egy bluetoothos billentyűt kellemesebb méretben.

Mert 2 komoly gond van ezzel a mobil billentyűvel: még mindig kicsi ezért ujméret sokat számít, és ha elhasználódik hetekre szervízbe kerül majd.

axe
axe
2020. ápr. 3. 14:07

@sensorprime régen valamiért ezek sosem mentek tönkre bármilyen gombos vagy billentyűzetes telefonom volt, mindigis lehetett repülőn intézni a dolgokat csak pénzbe került mert elvileg megzavarta a rogyásig leszigetelt műszereket, de az övéjük nem amit pénzért használhatsz

Avisto
Avisto
2020. ápr. 3. 1:34
#5

Több értelmét látnám csak külön a billentyűzetnek amit bármilyen telefonnal használni lehetne.

Nem beszélve róla hogy ha 5ösével 470€ darabja (amin nyílván kell hogy legyen haszon) akkor a 820€ normál ár elég meredek szerintem.

szbalazs
szbalazs
2020. ápr. 2. 14:10
#4

A Planet-nek már volt egy hasonló készüléke korábban, a Cosmo. Gyakorlatban létezik, működik, viszont sok a panasz rá, egyes megrendelések amennyire tudni lehet nem is teljesültek, plusz tele vannak érdekes és zavaró bugokkal, amikre nem nagyon frissít rá a gyártó. Az eredeti crowdfunding oldalon van jó néhány panasz ennek kapcsán. Mindenesetre érdekes, praktikus koncepciónak hat, ugyanakkor kérdéses hogy a hasonló termékek lassan tíz éve történt kihalása (2011-2012 körül tűntek el a mértékadó gyártók kínálatából a hasonlós készülékek), illetve a Blackberry tavalyi bejelentése után (nincs több QWERTY telefon) mennyire lehet még életképes egy ilyen modell. Persze egyértelműen rétegtelefon, de akkor is...

fox
fox
2020. ápr. 2. 13:26
#3

Fizikai gombok ég-és-föld a virtuálishoz képes... Azt meg el sem hiszem, hogy lesz magyar kiosztással. Ez már egy kis laptop :)

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. ápr. 2. 18:54

@axe technikailag a custom romok többsége már most közelebb áll a linuxhoz, mint az androidhoz, de ott a két stock linuxot futtató telefon is (Librem 5 és PinePhone). Ezek már kitaposták az utat, szóval egyáltalán nem tartom lehetetlennek ezt a dual-boot dolgot.

Mondjuk ez nekem már linux nélkül is izgalmasabb, mint bármelyik hajtogatható telefon.

h_gyuri
h_gyuri
2020. ápr. 2. 12:43
#2

Erről a Nokia Communicator ugrik be, hát, hirtelen nem is tudom, tán az ezredforduló környékéről.

szbalazs
szbalazs
2020. ápr. 2. 14:02

@h_gyuri A 9000-es sorozat a 9000-től a 9500-ig nyitható volt, még az utolsó típus is, amit már az eSeriesen belül hoztak ki (Nokia E90). Hosszú történet volt, mert a 9000-res még 1996-ban jött ki, a 9100-as sorozat (9110, 9110i) 1998-ban, a 9200-as (9210, 9210i, 9290) 2001-ben, a 9500 2004-ben, az E90 pedig 2007-ben. A kinyitós sorozat itt ért véget. Aztán volt még a tologatós, amibőt több családban is kijöttek tagok: 6760 Slide, E75, N97, N97mini (2009), C6-00, C6-01, C7-00 (2010), E7-00 (2011). A N810 (2007) és az N900 (2009) hasonló elven épült fel, de inkább valami QWERTY tablet szerűség volt nem kiváltképp mobil-méret. Az utolsó hasonló Nokia egyed egy limitált, fejlesztői kiadás volt az (egyébként mehchanika és fizikai billentyűzet nélküli) N9-es modellből. Ez volt az N950-es (2011) ami érintős is volt, meg billentyűzetes is, felpattanós mechanikával, de ezekkel ez a vonal kihalt teljesen a Nokia meg eleve tartott lefele kb. oda kerülve ahol ma van a piacon.

Ami erre igazán hasonlít - főleg a mechanikájában - az a Nokia N97 és az N97mini (illetve az N950 de az ugye nem kereskedelmi forgalomban forgott). Ezek elcsúszós-felpattanós szerkezetűek voltak, ez a koncepciótelefon viszont elcsúszós-lebukós (ennek előnye az, hogy nagyobb hely marad a billentyűknek mint a másik módszerrel). Az elsőből (N97) nekem is volt egy, éveken át használtam. Rohadt sokat hallgattam akkoriban, hogy "ááá szar ez, X hónap és szétpattan, eldobja a kijelzőt és vége lesz", de nagyon jól bírta, elég masszív mechanika volt alárakva bő három évig használtam igen aktívan, semmi baja nem volt.

axe
axe
2020. ápr. 2. 12:20
#1

elég penge cuccnak néz ki :) lehetne rajta futtatni winmo 6.1-et modern támogatással... :)))

Vissza az oldal tetejére