I. oldal

A Final Fantasy XV-ről már olvashattatok tesztet az iPonon, így a részletekkel nem untatnánk benneteket. Helyette a nemrég megjelent két új változattal, és azok tartalmával foglalkozunk.

A Final Fantasy XV: Windows Edition a játék kizárólag digitális formában kapható PC-s verziója, amit a Windows Áruházban és a Steamen is megvásárolhatunk. Ez a cirka 49,99 eurós csomag az összes eddigi konzolos tartalmat magába foglalja, és technológiai szempontból a legjobb, legkiforrottabb kiadásnak mondható. Az új, 4K-s felbontáshoz igazított textúrákon és a DirectX 12-es funkciókon túl a játék az Nvidia GameWorks extrákat is kapott. Ide sorolandó a TurfEffecttel elért növényzet, ami valóban lenyűgözően fest, vagy akár a HairWorks, ami, ha a hajlakkban ázott srácokat nem is, Eos állatvilágát döbbenetes minőségben varázsolja a monitorra. És akkor még nem esett szó a pazar árnyékolásról, vagy az Nvidia Flow által hajtott részecskeeffektekről – elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy a Final Fantasy XV: Windows Edition egy kellően erős GeForce-szal a jelenleg kapható legszebb open world játék, és az egyik legnagyobb is. A 65 GB-os (!) nagy felbontású textúrapakkal együtt több, mint 150 gigabájtot foglal el a háttértárunkon.

Ami a Final Fantasy XV: Royal Editiont illeti: ez egy újabb bővített változat, ami a konzolos alapjáték és szezonbérlet, valamint az eddig kiadott összes frissítés minden extráját tartalmazza, sőt még ennél többet is – de ne szaladjunk ennyire előre, először nézzük meg, miért kellett másfél évig bővítgetni egy amúgy is 10 éven át készült programot!

Amikor a Final Fantasy XV megjelent, sokan kritizálták a darabos, nehezen követhető történetét. És valóban: a fejlesztés körülményeit figyelembe véve nem csoda, hogy a sztori a negyedik fejezettől teljesen szétesik, az addigi tempót elvesztve, mintha csak egy teljesen másik játékba csöppennénk. Noha a hatásosnak (és az FF-es hagyományokkal merészen szembe helyezkedőnek) szánt befejezés a narratíva hiányosságai ellenére is sokkoló, a forgatókönyv sajnos hagy maga után kívánnivalót, főleg, hogy rengeteg kérdésre egyszerűen nem kapunk kielégítő választ. A Square Enixnél persze tisztában voltak a lyukakkal, és megígérték, hogy utólagosan, DLC-kkel és foltokkal teszik élvezhetőbbé a játékot – na de persze nem ingyen, a becsülethuszár szamurájok kora már régen lejárt! A megoldás így egy cirka nyolcezer forintos szezonbérlet lett, benne az alábbi (fontosabb) kiegészítőkkel:

- Episode Gladiolus

- Episode Ignis

- Episode Prompto

- Comrades

Ami a sztorit illeti, a három főszereplőre fókuszáló epizód a legfontosabb adalék, ezeket viszont ahelyett, hogy a történetbe illesztették volna, külön kell elindítanunk a főmenüből. Ez azonban senkit se tévesszen meg: az epizódok nemcsak hogy segítenek az események megértésében, de még a kissé sötét befejezést is árnyalják. Ennél fogva igyekszünk a lehető legkevesebb spoilerrel bemutatni őket.

II. oldal

Az Episode Gladiolus egy alig 60 perces kiegészítő, amiben a saját megítélése szerint gyér harci teljesítménye miatt aggódó Gladiót kísérhetjük el egy szokatlan küldetésre: Noctis testőre fél tőle, hogy nem képes megvédeni a herceget, ezért elindul, hogy a világ legveszedelmesebb gyilkosával nézzen farkasszemet, hátha a halál szorítása kihozza belőle a maximumot. Tulajdonképpen egy dungeon crawler DLC-t kapunk, kifejezetten emlékezetes főellenféllel – és hát az is kiderül, hol volt Gladiolus a történet azon pontján, amikor egyszer csak elkéredzkedett Noctistól.

Az Episode Promptót mintha csak a Square Enix Metal Gear rajongó különítménye tervezte volna: mindenki kedvenc nagypofájú hülyegyereke egy hófödte bázison tér magához, hogy egy másfél órás, izgalmas kémsztoriban meneküljön meg a niffelheimi rezsim katonáitól. Mivel Prompto alapvetően mesterlövész, ezért sokat lövöldözhetünk vele, illetve egy motoros szánnal is csapathatjuk a fagyban, mely történetesen egy teljesen új területet fed le. Az Episode Prompto a legeredetibb DLC, és bár a sztorihoz csak mérsékelten ad hozzá, jó látni, hogy a vonatos affért követően a fotós srác nemcsak némán várta a megmentését.

Az utolsó kiegészítő a kissé karót nyelt Ignisre fókuszál. Ez a leghosszabb DLC a háromból: több mint két órát ölel fel, és az épp isteni párbajnak helyt adó Altisszában játszódik. Megtudjuk, miért olyan fontos Ignisnek Noct biztonsága, hogyan találkozott a két srác, és hogy mit is csináltak a herceg barátai, miközben szegény Noctis Lunát próbálta megmenteni. Sőt, egy váratlan döntéssel akár a játék végét is megváltoztathatjuk, de persze nem kánoni módon. Az Episode Ignis játékmenetében vagy helyszínválasztásának okán közel sem olyan érdekes, mint Prompto csomagja, és még csak nem is olyan akciódús, mint Gladio küzdelme, érzelmek terén viszont ez a leghatásosabb pakk – emiatt pedig az alapjátékhoz legjobban illeszkedő DLC is egyben.

A Final Fantasy XV alapjátéka nagyon sok változáson ment keresztül. Megjelentek a szezonális, de később is aktiválható fesztiválok, melyek Lucis városaihoz adnak új elfoglaltságokat, illetve Noctisék az adott eseménynek megfelelő ruhákat és kiegészítőket szerezhetnek, nem beszélve a Regalia egyéni festéseiről, noha ezek mennyiségével sosem volt gond. Ezekről a DLC-kről túl sokat nem érdemes beszélni: amennyiben a Windows vagy a Royal Editiont vásároljuk meg, a végigjátszás után elszórakozhatunk velük, ám sok vizet nem fognak zavarni.

III. oldal

Nem úgy, mint a Comrades DLC, ami egy cirka 30 órás, küldetésközpontú multiplayert ad a játékhoz. A sztori a 13. fejezet eseményei után játszódik: személyre szabható hőseink dolga, hogy meteortöredékeket gyűjtsenek a lineáris dungeonökben. Sajnos a nyitott világtól búcsút kell vennünk, helyette kidolgozott térképeket kapunk, ezeken vállalhatjuk el a sztorit és a fejlődést katalizáló missziókat, melyek jórészt grindelésre késztetik a partit: öljünk le ilyen-olyan szörnyeket, bossokat, esetleg kísérjük el ezt vagy azt az NPC-t A-pontból B-be, netán védjünk egy adott pozíciót – hát, a kreativitás nem vetette szét a tervezőket. Bár a fő sztori 20 órát ölel fel, és akár egyedül is teljesíthető (ez esetben MI társak szegődnek a játékos mellé), valójában a négy fős co-op az, ami eladja a csomagot. A karakterek más-más képességekkel rendelkeznek, ezáltal némi stratégiai mélység is került a DLC-be, a magunk részéről viszont mégsem éreztük kimondottan erősnek a Comrades nyújtotta tartalmat.

Eddig tartott mindaz, amihez a szezonbérlettel is hozzájuthattak a rajongók, a Royal és a Windows Edition viszont kapott pár olyan extrát is, amelyekért a korábbi kiegészítők és az alapjáték birtokosainak mindenképp fizetniük kell, azaz aki nem újoncként ugrik fejest a Royal Editionbe, az a szezonbérlet birtokában sem próbálhatja ki a legfrissebb újdonságokat. Ez pofátlanság, nincs mit szépíteni rajta, főleg, hogy a 14. fejezetet csak a Royal Edition bővítette ki. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy Insomnia romjai sokkal több felfedeznivalót rejtenek, mint másfél éve: új bossok, küldetések várnak, azaz tényleg érdemes az end game során meglátogatni az állandó sötétség metropoliszát.

Szintén a Royal Edition sajátja a Royal Vessel nevű luxusjacht, amivel körbehajózhatjuk a tengert, felfedezve így pár, korábban elérhetetlen kilátópontot, Prompto legnagyobb örömére. És ha már szóba jött a közlekedés: az alapjáték egyik javítása óta a Regalia akár off-road szörnyeteggé is alakítható, úgyhogy búcsút lehet inteni a vanilla FFXV gyalogos rohangálásának. Hacsak nem szeretnénk mindent belső nézetben is bejárni, mert bizony erre is lehetőség nyílt a Royal Edition megjelenésével.

Sok minden került tehát a két új változatba, de van még egy "apróság", amiről mindenképpen érdemes beszélni, és a PC-s verzió sajátja: a modolhatóság! Bizony, ez az első Final Fantasy amit a közösség tovább bővíthet. Egyelőre csak ruhákat és Noctis haját változtatgató modokkal futottunk össze, de fiatal még a PC-s verzió, ki tudja mi készül még hozzá a jövőben.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
katt777
katt777
2018. márc. 22. 16:24
#2

Próbáltam PC-n. Ótvar a grafika maximumon (pedig részletes, meg minden), irányítása meg minősíthetetlen, vagyis hát csak ide nem írnám le. Kamerát meg hiába próbáltam, semmi belső nézet.

zobor
zobor
2018. márc. 24. 19:43

PC-n próbáltam: belső nézet van, irányitása teljesen jó, grafika állati szép (persze ez szubjektiv).

tomchee
tomchee
2018. márc. 22. 1:29
#1

F*szom... lehet meg kellene venni PC re is :D

Vissza az oldal tetejére