Shop menü

FILLÉRES KLASSZIKUS NOKIÁK ÉRKEZTEK PÁRBAN

A Nokia 150 a 6300 külsejét idézi, a Nokia 125 pedig még szerényebb lesz, és egyik sem lépi át a 10 ezer forintos árat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Filléres klasszikus Nokiák érkeztek párban

A HMD Global több millió feature phone-t értékesít negyedévről negyedévre, éppen ezért a vállalat folyamatosan mutat be újdonságok ezen a fronton is, függetlenül attól, hogy ez nem éppen a legjövedelmezőbb ágazat. A kiváló eladási adatok mellett már jó pénzt hoz a konyhára, amit lehet az okostelefonok fejlesztésére fordítani.

Az ilyen szimpla mobiltelefonoknak a tervezése nem őröl fel túl sok erőforrást, főleg, hogy például a mostani kettő újdonság is valójában inkább egy, ha az alapokat tekintjük. A Nokia 125 és az új Nokia 150 ugyan első ránézésre eltér egymástól, és vannak is közöttük különbségek a Nokia 150 javára, de valójában mindkét eszköz azonos felépítést használ, csak az utóbbi még kapott néhány extrát.

Az újdonságok ugyanazt a 2,4 hüvelykes megjelenítőt használják, amiről csak azt lehet tudni, hogy 320 x 240 képpontos felbontású (QVGA). Minden bizonnyal egy TFT LCD egységről van szó, ami TN+Film technológiás. Az újdonságok azonos szoftveres környezetet vonultatnak fel, egyaránt a Series 30+ operációs rendszert vonultatják fel. Ennek köszönhetően egyebek mellett biztosított lesz például a klasszikus Snake játék is, amit mindkét mobilon gond nélkül lehet majd nyüstölni.

A Nokia 150 még kamerát is kapott, LED-es segédfény pedig mind a kettő okostelefonnak található a hátoldalán. A drágább mobil kameráját szintén csak a microSD bevetését követően lehet használatba venni, és egy VGA felbontású fotók megörökítésére alkalmas szenzor került itt felhasználásra. A fényképeket meg is lehet osztani vezeték nélküli kapcsolaton keresztül a barátokkal.

A mobilok MediaTek rendszerchipet alkalmaznak, amihez mindössze 4 MB-nyi beépített adattároló kapcsolódik. Ez nem túl sok, és a Nokia 125 esetében nincs is lehetőség a bővítésre, a Nokia 150 viszont képes microSD formátumú kártyát fogadni, amiből akár 32 gigásat is támogat. Az utóbbi okostelefon rendelkezik MP3 lejátszóval is, amit csak a tárkapacitás megtoldását követően lehet kihasználni.  

Kétsávos GSM támogatással rendelkeznek a készülékek, és van a kelléktárukban beépített antennával FM rádió. Plusz a Nokia 150-nél egy Bluetooth 3.0 modul is felhasználásra került. Opcionálisan Dual-SIM-esek is lehetnek a szerkezetek.

Nagy strapabíróságú műanyag burkolattal lett ellátva mind a kettő olcsó Nokia, hogy bírják a hétköznapi gyűrődést. Ugyanakkorák az eszközök, 132 x 50.5 x 15 milliméteres vonalak határolják őket, és a tömegük 91 gramm körül alakul. A Nokia 150-et a Nokia 6300 dizájnja inspirálta, fekete, kék és piros színben lesz kapható, a Nokia 125 pedig piszkosfehér és fekete változatban kerül a boltokba. Micro-USB és 3,5 milliméteres csatlakozó található a gépeken. És cserélhető, 1020 mAh-s akkuból táplálkoznak, egyaránt 19,4 órás beszélgetési időt előre vetítve egy töltéssel.

A Nokia 125 lesz az olcsóbb a mostani párosból, ez a készülék mindössze 24 dollárba kerül majd, ami kevesebb mint 8 ezer forint átszámítva. A Nokia 150 új verziója pedig 29 dolláros áron kelleti majd a bájait, ez pedig 9,5 ezer forintnak megfelelő összeg. A következő hetekben fognak befutnia termékek a kiválasztott piacokon.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére