A New Horizons űrszonda legújabb hazasugárzottképein újabb érdekes felszíni forma bontakozik ki a Plutón: a Tombaugh-régió (vagyis a szív alakú folt) bal felső részén, a korábban azonosított jéghegység fölött egy krátermentes síkság húzódik, amely a geológusok szerint nem lehet több 100 millió évesnél. A mellékelt képet 77 ezer kilométer távolságból készítette a New Horizons, és a felvételen nagyjából 1 kilométeres részleteket lehet elkülöníteni.
Ez a terület ismét csak azon részletek közé tartozik, amelyek létét egyelőre nagyon nehéz megmagyarázni, mondja Jeff Moore, a küldetés geológiai adatait elemző csapat vezetője. A síkság a jéghegységhez hasonlóan meglepően fiatal, és mint ilyen, azt sejteti, hogy a Plutón akár jelenleg is aktív geológiai folyamatok mehetnek végbe.
A jeges síkság, amely külsőre leginkább egy repedésekkel borított, megszilárdult sártengerre emlékeztet, a New Horizons csapatától nem hivatalosan a Szputnyik-sík nevet kapta az emberiség első műholdja után. A régió 20 kilométer átmérőjű, szabálytalan alakú részekre tagolódik, amelyeket sekély árkok vesznek körül. Egyes részeken kisebb, kerekded mélyedések is láthatók, amelyek valószínűleg a felszín alatti jég szublimációja következtében jöttek létre.
A kutatók szerint elképzelhető, hogy a töredezett síkság a felszíni rétegek összehúzódása során jött létre, hasonlóan ahhoz, ahogy a száradó sár repedései is keletkeznek. A másik lehetőség, hogy a repedéseket valami a mélyebben fekvő anyagok felszínre áramlása hozta létre, és ezt a folyamatot a Pluto belső hője látja el energiával. A jeges síkon sötét, néhány kilométer hosszú, közel párhuzamos vonalak is megfigyelhetők, amelyeket talán a felszín fölött süvítő szelek hívhattak életre.
A szonda légkörelemző csapata megkapta az első előzetes adatokat a törpebolygó atmoszférájával kapcsolatban. A legnagyobb megközelítést követően a New Horizons berepült a Pluto árnyékába, és visszanézett az égitestre, hogy a bolygó légkörén átsütő napsugarak segítségével elemezze annak összetételét és kiterjedését. Az első információk alapján úgy tűnik, hogy a Pluto nitrogénben gazdag atmoszférája jóval messzebbre nyúlik a vártnál, és legalább 1600 kilométeres magasságig terjed az égitest felszínétől mérve.
Az előzetes plazmaadatokból pedig arra derült fény, hogy a Pluto mellett több tízezer kilométerrel egy hideg, sűrű, ionizált gázcsík húzódik, amelyet vélhetően a napszél gyalult le a bolygó légköréből, érdekes plazmacsóvát hozva létre az égitest mögött.
