FF XIV PS3: Töretlenül megy a fejlesztés

A Final Fantasy XIV producere, Naoki Yoshida megerősítette, hogy az MMORPG 2013 első negyedévében elindul PlayStation 3-on is.

FF XIV PS3: Töretlenül megy a fejlesztés

A Final Fantasy XIV producere, Naoki Yoshida megerősítette, hogy az MMORPG 2013 első negyedévében elindul PlayStation 3-on is. "Tartjuk a hivatalos honlapunkon megtekinthető ütemtervünkön szereplő dátumot" - ígérte. "Nem csúszunk, reméljük, akkor hozzuk ki a játékot, amikor a játékosok azt várják."

A PC verzió átdolgozott változata és a PS3-as kiadás fejlesztése szimultán folyik. Mivel a PS3 esetében memóriakorlátba ütköznek, így van mit optimalizálni, jelenleg ezen folyik a munka. A producert arról is megkérdezték, hogy mennyire éri meg a jelen generációs konzolra kihozni a játékot és nem megvárni a következő generációt. Erre a vezért azt felelte, hogy ha bejelentik az új masinákat majd megfontolják, de egyelőre a PS3-as tábort kell megjutalmazni a türelmükért.

"Ígéretet tettünk, hogy kiadjuk a játékot PS3-ra, ezt be kell tartanunk. Ez az elsődleges cél. Amint ezt megtettük, rátérhetünk a következő ígéretre."

A Final Fantasy XIV eredetileg 2010 januárjában jött volna ki, de azóta számos csúszást megélt. A PC verzió rémes fogadtatást kapott és ingyenessé vált néhány hónapra, amíg utánajártak az előfizetők által emelt problémahegynek és panaszáradatnak. Jelentős változások előtt áll a játék, a 2.0-s verzió még az idei év vége előtt vagy jövő év elején megérkezik."

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward