Az AMD következő generációs videokártyái várhatóan még az év vége előtt befuthatnak. Ezek a termékek már az RDNA 3 architektúra köré épülnek, amellyel kapcsolatban több pletyka is szárnyra kapott az elmúlt hónapok folyamán, néhány órája viszont hivatalos információk is érkeztek. Az AMD a Financial Analyst Day 2022 alkalmával a RYZEN 7000-es sorozatú processzorok mellett az RDNA 3 architektúráról is szót ejtett, igaz, egyelőre komolyabb technikai részleteket nem osztottak me, arra egy efféle rendezvény úgysem alkalmas.
Az már régóta sejthető, hogy az AMD az RDNA 3 esetében is ugyanazt a célt tűzi ki, mint az RDNA 2-nél, vagyis az előző generációs architektúrához képest 50%-nál nagyobb teljesítménynövekedést és 50%-kal jobb teljesítmény/fogyasztás hányadost szeretnének elérni. Noha ezek az adatok papíron jól hangzanak, többnyire csak bizonyos modellek és munkafolyamatok esetén lehet őket tetten érni, azaz nem szabad abból kiindulni, hogy minden esetben és minden terméknél ekkora előrelépések látszanak majd.
Az RDNA 3 alapú grafikus processzorok a TSMC 5 nm-es osztályú gyártástechnológiái valamelyikével készülnek, alighanem az N5 vagy N5P node-okon, így a csíkszélesség váltás alapból ad némi mozgásteret a gyártó számára, például arra is, hogy az új grafikus processzorok esetében tovább emeljék az órajeleket. Ezzel egy időben a CU tömböt is átalakítják majd, ám azt nem részletezték, pontosan miként, de az Nvidia Turing és Ampere generációinál tapasztalt módosítások alapján könnyen lehet, hasonló útra tér az AMD is.
Az AMD esetében növekedhet a számítási futószalagok száma, valahogy úgy, ahogy az az Nvidia Turing architektúra esetében történt. Utóbbinál külön FP32-es és INT32-es futószalagot használtak, ami bizonyos esetekben komoly gyorsulást jelentett, majd az Ampere érkezésével az INT32-es futószalagot kiegészítették FP32 támogatással, így lehetőség nyílt az SM tömbönként elérhető FP32-es számítási teljesítmény megduplázására. Ha az AMD is valami hasonlót tervez, az jókora előrelépés lehet az RDNA 2 alapú termékekhez képest, már ami a sebességet illeti, de van ám itt más is a háttérben.
A hivatalos dia alapján az RDNA 3 alapú grafikus processzorok, amelyek a NAVI 3x generációt erősítik, chiplet rendszerű felépítést használhatnak. Ez a dizájn a processzorok szegmenséből már ismerős lehet, ott gyakorlatilag 2017, az első RYZEN modellek megjelenése óta használja ezt a felépítést az AMD, így időközben bőven összegyűlhetett annyi tapasztalat, hogy a GPU-k frontján is kipróbáljanak valami hasonlót. Igazából az üzleti szegmensbe szánt az Radeon Instinct MI250X esetében már készítettek is MCM rendszerű GPU-t, amely két lapkából áll, így nem lenne túl meglepő, ha efféle dizájnnal a konzumerpiaci modelleknél is próbálkoznának. Igazából már a lapkakészletek szegmensében is felbukkant egy hasonló dizájn az X670 és az X670E esetében.
Az egyelőre kérdéses, hogy a chiplet felépítés pontosan mit is jelent majd, azaz pontosan hány lapkából állhat egy-egy grafikus processzor, az viszont esélyes, hogy a lapkák között az Infinity Fabric teremt majd kapcsolatot, valamint az Infinity Cache is jelen lehet a fedélzeten, ráadásul utóbbi is fejlődni fog.
Lehetséges, hogy az AMD egy „középkategóriás” GPU-val oldja meg a chipletes felépítést, amelyből aztán kettőt, vagy akár négyet is összerakhat a csúcskategóriás videokártyák esetében. Itt a több GPU igazából egy nagy GPU-nak látszik majd az operációs rendszer és a szoftverek számára, az egyes „szeletek” együttműködéséről pedig az architektúra gondoskodik majd.
Az RDNA 3 mellett a következő generációról, az RDNA 4-ről is szó esett. A köré épülő videokártyák várhatóan 2024 folyamán jelenhetnek meg, az eddigi gyakorlat alapján valamikor a második félév második felében. Ezek a grafikus processzorok nem túl meglepő módon a Navi 4x kódnevet viselik majd, gyártástechnológia terén pedig ismét váltásra kerülhet sor, így 4 nm-es, vagy éppen 3 nm-es csíkszélesség alkalmazására van kilátás.
Egyelőre nagyon sok kérdés vár tisztázásra az RDNA 3 alapú videokártyák kapcsán, de remélhetőleg ezekre is érkeznek majd válaszok, legkésőbb a hivatalos bemutató alkalmával.


































