Shop menü

FÉNY DERÜLT AZ NVIDIA GEFORCE RTX 4090 FOUNDERS EDITION FELÉPÍTÉSÉRE

A tápellátás fejlődésének hatására javulhat a stabilitás és a teljesítmény, valamint a hűtést is módosították egy picit. Összességében egy remek tuningpotenciállal rendelkező videokártya képe kezd körvonalazódni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Fény derült az Nvidia GeForce RTX 4090 Founders Edition felépítésére

Az Nvidia még kedden mutatta be GeForce RTX 40-es sorozatának első tagjait, ahogy arról összefoglalónkban beszámoltunk, azóta pedig folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb információk a videokártyákkal, illetve az egyes technológiai újításokkal kapcsolatban. A vállalat megmutatta a GeForce RTX 4090 Founders Edition videokártya nyomtatott áramköri lapját, illetve azt is elárulta, milyen újításokkal készült az új csúcskártya annak érdekében, hogy a tápellátás stabilabb lehessen, és így a teljesítmény is kiszámítható legyen.

Galéria megnyitása

A nyomtatott áramköri lap dizájn terén hasonlít az előző generáció modelléhez, vagyis a végén „V” alakú bevágást alakítottak ki, így a hátul lévő ventilátor hatékonyan átfújhatja az általa megmozgatott levegőt a hőcsövekből és alumínium lamellákból álló hűtőtömbön. A két ventilátor átmérője egyébként nőtt, ennek megfelelően az általuk megmozgatható levegő mennyisége is több lett, egészen pontosan 20%-os légáram-növekedésre számíthatunk.

Galéria megnyitása

A tápellátásról egy 12+4 tűvel ellátott +12VHPWR tápcsatlakozón keresztül gondoskodhatunk, ami maximum 600 W-nyi teljesítményt tehet elérhetővé, igaz, gyárilag BIOS szintjén korlátozás lesz érvényben, vagyis csak maximum 450 W-ot vehet fel az új videokártya. A tápellátást szintén fejlesztették, így 18+3 helyett most már 20+3 tápfázis áll rendelkezésre. A tápáramkört kiegészítették egy Feeback Looppal ellátott PID vezérlővel, ami segít az áramtüskék és az áramesések mértékének csökkentésében, ezáltal stabilizálja a tápellátást.

Ez a megoldás az Nvidia szerint jelentősen gyorsabban tud reagálni a tápigény-változásra, az említett extra pedig a tranziensek csökkentésében segít, vagyis a működés során kevésbé „hullámzik” a tápellátást, ahogy az a mellékelt diagramon is látható. A funkciót Power Transient Management néven emlegeti az Nvidia, és ennek valószínűleg komoly szerepe van abban is, hogy a laborban 3 GHz körüli GPU órajeleket is sikerült elérni az AD102-es Ada Lovelace GPU esetében, méghozzá feszültségemelés és egzotikus hűtés használata nélkül.

Galéria megnyitása

A nyomtatott áramköri lapra kerülő új GDDR6X memóriachipek, amelyek a Micron műhelyében készülnek, szintén fejlődtek, ennek köszönhetően kisebb fogyasztás és hőtermelés mellett üzemelnek. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy az új chipek már egy frissebb csíkszélesség alkalmazása mellett készülnek, ám ezt egyelőre nem részletezte az Nvidia, így csak feltételezésről beszélhetünk. Az viszont biztos, hogy a GDDR6X lapkák kisebb fogyasztása és kisebb hőtermelése hozzájárul a tuningpotenciál növekedéséhez, ugyanis a hűtőrendszernek valamivel egyszerűbb a feladata a teljes videokártya komponenseinek lehűtésekor.

Galéria megnyitása

A GeFore RTX 4090-es videokártyák első képviselői a tervek szerint 2022. október 12-én kerülnek forgalomba, listaáruk 1599 dollár lesz. Egy kicsivel később, valamikor november folyamán a kétféle GeForce RTX 4080-as modell is megjelenhet, amelyek közül a 16 GB-os 1199 dollárba, a 12 GB-os pedig 899 dollárba kerül majd. Az újdonságok várható paramétereiről korábbi hírünkben már írtunk.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére