Az AMD és az Nvidia térfelén egyaránt számíthatunk új videokártyák érkezésére az őszi-téli időszakban, ugyanis előbbi gyártó az RDNA 3 alapú, míg utóbbi az Ada Lovelace architektúra köré épülő megoldásairól fogja lerántani a leplet. Az Nvidia termékeivel kapcsolatban már nagyon sok pletyka érkezett az elmúlt időszakban, az AMD térfelén azonban eléggé nagy a csend.
Az Eurasian Economic Commission, vagyis az Eurázsiai Gazdasági Bizottság adatbázisa jóvoltából már napvilágot láttak az érkező videokártyák típusjelzései, és a lista olyan termékeket is tartalmaz, amelyek megjelenésére már nem is igazán számíthattunk – erre később még részletesebben is kitérünk.
Hogy miért kerültek ezek a termékek az említett hatóság adatbázisába? Azért, mert egy viszonylag kicsi kínai, Hongkongban működő videokártya-gyártó AIB partner, az AFOX kérelmezte a márkanevek regisztrációját. Az egyelőre nem tisztázott, hogy ezek a végleges elnevezések-e, mindenesetre vannak kisebb anomáliák is a listában.
Az AMD térfelét vizsgálva azt láthatjuk, hogy a felhozatal a Radeon RX 7500-tól egészen a Radeon RX 7900 XT-ig tart, a modellek között 100-as lépésköz látható, valamint XT jelölésű és XT jelölés nélküli változatok is jelen vannak a kínálatban. Itt igazából nincs semmi meglepetés.
Az Nvidia oldalán már vannak magyarázatra szoruló dolgok. Az világos, hogy a GeForce RTX 40-es sorozat a GeForce RTX 4050-től egészen a GeForce RTX 4090 Ti-ig terjed, természetesen a szokásos tízes lépésközzel, már ami a számozást illeti. Ezúttal mindegyik modellből szerepel „Ti” változat is a listán. Ez eddig tiszta sor, igaz, a „Ti” jelölésű változatokból több van a vártnál, ezt leszámítva semmi különlegeset nem látunk. Érdekes viszont, hogy GeForce RTX 30 Super jelölésű videokártyák is jelen vannak a kínálatban, ami arra utalhatna, hogy a GeForce RTX 40-es sorozatú modellek piacra dobása előtt még frissített Ampere alapú megoldások is érkezhetnek.
Mivel azonban egy egyszerű márkabejegyzésről van szó, ez nem tükrözi teljesen az Nvidia terveit, így érdemes egészséges gyanakvással fogadni. Az persze meglepő lenne, ha a GeForce RTX 40-es sorozat rajtját tényleg elcsúsztatnák, előtte pedig sort kerítenének a GeForce RTX 30x0 Super sorozat bemutatására annak érdekében, hogy a felhalmozott Ampere GPU raktárkészleteket hatékonyabban ki lehessen söpörni. Ez nyilván csak a fenti lista tovább gondolása, nincs mögötte biztos információ – egyelőre.
































