Annak idején elképesztő érdeklődés övezte a Kingdoms of Amalur fejlesztését. A játékot az Electronic Arts finanszírozta, a 38 Studios és a Big Huge Games fejlesztette. A legendás Ken Rolston dolgozott vezető dizájnerként, a világ történetét R.A. Salvatore írta, Todd McFarlane pedig a művészeti irányért felelt. A játék elkészítését brutális politikai huzavonák is nehezítették, a baseball-legenda Curt Schilling pedig állítólag annyira beletette minden pénzét, hogy miután a Kingdoms of Amalur bebukott, már a saját relikviáit kellett eladnia.

Az anyag annak idején nem nem aratott hatalmas sikert sem a kritikusoknál, sem a közönségnél, pedig voltak értékei, az egyszer biztos. A világa hatalmas és jól kidolgozott volt, csak éppen az érdekes küldetések mellé legalább annyi MMO-s kitöltő feladat is társult. Valójában az egész onnan ered, hogy Curt Schilling hatalmas World of Warcraft-rajongó volt, és el akarta készíteni a saját világát, ami először egy single player szerepjáték képében öltött testet, majd később erre terveztek volna felhúzni egy MMO-t.

Amikor végül feloszlott a 38 Studios és a Big Huge Games, kiderült, hogy már javában dolgoztak a második részen. Ebbe az előzetes információk szerint sokkal szebb harci animációkat, töltések nélküli világot, és kevesebb szerteágazó küldetést tettek volna, valamint a játékos nagyobb hatással lehetett volna a világra és a történetre. Az első rész azonban nem tudta teljesíteni a tőle várt eredményeket: 90 nap alatt 1,2 millió példányt adtak el belőle, így az Electronic Arts nem akart részt venni a folytatásban.

Mindezek tükrében érdekes, hogy Kingdoms of Amalur: Re-Reckoning néven felújított változat érkezik a játékból, ami a THQ Nordic kiadásában jelenik majd meg szeptember 8-án, 2021-ben pedig Fatesworn néven egy új kiegészítő is érkezik hozzá. Az ígéretek szerint átalakítják majd a grafikát, belenyúlnak a játékmenetbe, és teljesen új tartalmakat is gyártanak az anyaghoz.

A Kingdoms of Amalur: Re-Reckoning három kiadásban jelenik majd meg:

  • a sima változat 40 dollárba fog kerülni
  • a Fate Edition 55 dollárért már az új kiegészítőt is tartalmazza
  • és lesz egy gyűjtői kiadás 110 dollárért, mindenféle fizikai extrával.

A felújított változat bemutatkozó előzetese sajnos semmilyen in-game felvételt nem mutat, így egyelőre be kell érnünk a screenshotokkal.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
nanotek
nanotek
2020. júl. 9. 16:43
#7

Hátha most jobb lesz, mint amit első körben tudtak kiadni. Szerintem azért húzták le, mert túl színes a világa meg lehetne komorabb hangnemű, de annak ellenére nekem bejött. Merem, csak remélni, hogy még dinamikusabb lesz a harcrendszer, megpiszkálnak még ezt-azt, loot, talent, ecetera... Sokkal jobbra kilehetne pofozni, csak kérdéses, hogy mennyi pénzt akarnak beleölni újra. Hátha jól rezzurektál.. :)

i2k010
i2k010
2020. júl. 9. 14:15
#6

Én imádtam. Kétszer is végigjátszottam. Az újrakiadást is, és a plusz anyagokat is nagyon várom.

Yodamest
Yodamest
2020. júl. 9. 8:37
#5

Én már anno sem értettem miért lett ennyire lehúzva, most őszintén, egy tök jó gém volt, egy igazán kiváló harcrendszerrel. Volt súlya a csapásoknak, jó volt a harc flója és kellően személyre szabhatóak voltak a harcos, mágus, zsivány kasztok ahhoz, hogy változatos legyen. Én nagyon élveztem és pont készültem idén újrajátszani, de akkor így lehet megvárom a felújítást.

tomchee
tomchee
2020. júl. 8. 19:55
#4

Jó jaték volt ez szerettem, még ha nyilván nem is ez volt a legjobb RPG akkoriban, azért nem is érdemelt akkora buktát.

Örülök, h kap egy második esélyt.

Ranger
Ranger
2020. júl. 8. 19:27
#3

Nekem határozottan tetszett, bár tény, hogy egy olyan single player játék volt, amit telepakoltak mmo elemekkel, de miután abbahagytam a wowot és néha amikor hiányzott az ilyen fajta játékmenet pont tökéletes volt. Én örülök a felújításnak, és bízom benne, hogy sikerül kijavítani azakoat a dolgokat, amiket régen is terveztek, csak az utolsó patch már nem készült el a játékhoz a stúdió csődje miatt.

Meteoreso
Meteoreso
2020. júl. 8. 17:22
#2

Nem volt ez igazi RPG csak akciójáték rpg elemekkel amiben egy csőben mentél. Mégegyszer kiadni teljesen felesleges semmi mélysége nem volt. https://youtu.be/cBi7iZbbVRQ?t=945

pepeno1
pepeno1
2020. júl. 8. 17:05
#1

Szóval ugyanazt a xart becsomagolták másik, csilli-villibb papírba, és így akarják eladni? XD

pepeno1
pepeno1
2020. júl. 8. 17:06

Az eredeti árát sem érte meg annak idején, ezt meg így végképp nem.

Vissza az oldal tetejére