Felokosított sütőkkel támad az LG

Az LG InstaView ThinQ sütők maguktól igazodnak a receptekhez, és hatékonyabb működést tesznek lehetővé.

Felokosított sütőkkel támad az LG

Az LG rengeteg különböző okosotthon berendezést kínál már, és a vállalat most bejelentette, hogy a hamarosan megrendezésre kerülő CES 2020 eseményen újabb megoldásokkal fog előrukkolni. Egyebek mellett az InstaView és a ThinQ technológiás sütőkkel is megismerkedhetnek majd az emberek.

Az LG Electronics hosszú ideje fejleszt sütőket, és most olyan modellek bemutatására készül, amik minden korábbinál több lehetőséget nyújtanak. Mivel sütőkről van szó, így a legfontosabb természetesen továbbra is a sütés lesz, és ezen a fronton is lehet újdonsággal számolni. Az Air Fry címszó alatt érkező funkció révén olyan eljárással lehet majd az ételeket elkészíteni, mint ahogy a forrólevegős fritőzök is üzemelnek.

Az LG-nek hála a sütők már önmagukban el tudják majd látni a forrólevegős fritőz feladatát. Ki lehet váltani a sütőkkel egy extra konyhai berendezést, ami spórolásként is felfogható, hiszen nem kell ilyenre pluszban költeni, és helyet biztosítani a számára. Az Air Fry révén ráadásul egészségesebb módon lehet az ételeket készíteni, hiszen kevesebb zsiradékot kell felhasználni ezekhez. Már külön receptek is vannak, amik direkt forrólevegős fritőzökhöz lettek összeállítva.

Galéria megnyitása

Az újdonságok többféle méretben lesznek elérhetőek, és szükség esetén akár 180 literes sütőtér-kapacitással is lehet majd számolni. A belső tér világítással lesz ellátva, és az InstaView technológiának köszönhetően úgy lehet majd megnézni sütés közben az ételeket, hogy egyáltalán nem kell kinyitni a sütő ajtaját. Ennek hála a folyamat alatt végig egyenletes hőmérsékleten dolgozhat a berendezés. A felhasználónak csak kétszer rá kell koppintania az üvegajtóra, hogy a belső világítás bekapcsoljon, nem fog ez feleslegesen folyamatosan energiát fogyasztani.

A termékeken jelen lesz az LG ThinQ applikáció, és ezen keresztül úgy lehet majd recepteket elérni, hogy a program a kiválasztott receptekhez képes lesz magát beállítani. Okostelefonról lépésről lépésre lehet majd követni az ételek elkészítését, és a programon keresztül a sütő pontosan tudja majd, hogy éppen milyen programra kell beállni, és mennyi időnként kell jeleznie a felhasználónak. Így a SideChef, az Innit vagy a Tovala appokat használva mindig a leírásoknak megfelelően jöhetnek létre a kész ételek.

Galéria megnyitása

Érdekesség még a Proactive Customer Care szolgáltatás is, ami egy olyan vevőszolgálati megoldás, mely elvileg már a problémák bekövetkezése előtt képes lesz a felhasználóknak szólni, akik így a gyártótól kérhetnek segítséget. Ebben az esetben a készülék már az LG irányába is tudja majd jelezni, hogy mi a gond, és így még gördülékenyebben mehet a problémák elhárítása.

A ThinQ révén a sütők képesek lesznek a Google Assistant vagy az Amazon Alexa támogatást nyújtó lakáskiegészítőkkel (hangszórók, Smart Display eszközök) összehangolódni. Ebből kifolyólag a lakás bármely pontjáról ellenőrizhetőek, kezelhetőek lesznek szükség esetén.

Az LG arról is említést tett, hogy az újdonságok az EasyClean és a Self Clean funkciók révén nagyjából önmagukat tudják majd belülről tisztítani. Ennek köszönhetően az üvegen nem fog állandóan lerakódni a piszok, és nem kell a háziasszonyoknak órákat tölteni a készülékek belsejének a tisztán tartásával.

Galéria megnyitása

„Az AirFry funkcióval felvértezett új LG InstaView ThinQ sütő-termékcsalád alapvető célja, hogy az ételkészítés folyamatát kényelmesebbé, az ételeket pedig egészségesebbé tegye” – mondta Song Dae-hyun, az LG Electronics háztartásigép- és légkondicionáló üzletágának elnöke. „A gyorsabb sütéssel és a könnyebb tisztítással kevesebb időt kell a konyhában töltenünk, így több időnk maradhat a családra és a kikapcsolódásra. Ez jelenti számunkra a jobb életminőséget szolgáló innovációt.”

Az LG InstaView ThinQ sütők új generációja élőben megcsodálható lesz a Las Vegasban megrendezésre kerülő Consumer Electronics Show keretében. A szerencsés látogatók közelebbről is megismerhetik majd ezeket a készülékeket. A CES 2020 január 7-től tart január 10-ig.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap