Shop menü

FÉLMILLIÁRD DOLLÁRT VESZÍTETT EGY KIDOBOTT HDD MIATT, NEM TÚRHATTA FEL ÉRTE A SZEMÉTTELEPET, MOST PERELI A HELYI TANÁCSOT

Newport városa egy érdekes eset miatt került be a hírekbe.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Félmilliárd dollárt veszített egy kidobott HDD miatt, nem túrhatta fel érte a szeméttelepet, most pereli a helyi tanácsot

Egy meglehetősen érdekes ügy miatt indulhat bírósági eljárás december folyamán, ugyanis egy wales-i férfi beperelte a helyi hatóságokat, mert azok nem engedték, hogy egy értékes merevlemez miatt, ami véletlenül került kidobásra és rendkívül sokat ér, feltúrja a helyi szeméttelepet. Az ügy még évekkel ezelőtt kezdődött, méghozzá azzal, hogy a newport-i illetőségű James Howells társa kidobott egy merevlemezt, amelyen 8000 Bitcoin foglalt helyet egy kriptotárcában lapulva.

A szóban forgó Bitcoin-mennyiség idővel egyre többet és többet ért, így érthető, hogy „főhősünk” mindent el szeretett volna követni annak érdekében, hogy a térséghez tartozó hulladékkezelő telephely azon részét feltúrassa, ahol a merevlemez valószínűleg tartózkodhat. A próbálkozások során rendre falakba ütközött, az illetékes szervek nem voltak együttműködők, nem akartak engedélyt adni a munkára, így a merevlemez alighanem még mindig a szeméttelepen található – már ha azóta el nem vitték onnan.

Howells megelégelte a hatósági huzavonát és úgy döntött, bepereli a helyi tanácsot, egészen egyszerűen azért, mert nem adtak neki lehetőséget arra, hogy szemeteszsákját visszaszerezze. A per keretén belül 495 millió angol fontra, azaz 644 millió dollárra tart igényt, ami elsőre furának tűnhet, hiszen a Bitcoin jelenlegi árfolyama alapján nagyjából 414 millió angol fontot, azaz 534 millió dollárt érhet a 8000 Bitcoin, ám Howells nem ezzel a számmal, hanem a Bitcoin eddigi legmagasabb árfolyamával számolt, amikor kártérítési igényével előállt.

Az ügy tehát jogi útra kerül, méghozzá idén december folyamán, ám az egyelőre kérdéses, hogy a jogi csapat tagjai és Howells támogatói sikeresen tudják-e érvényesíteni a panaszos követelését. Abban a jelek szerint nem is igazán reménykedik, hogy megítélik neki a 495 millió angol fontos kártérítést, azt viszont reméli, hogy a jogi huzavona nyomást helyez a helyi tanács vállára, amelynek következtében kénytelenek lesznek megengedni, hogy átkutassa a helyi szeméttelepet.

Galéria megnyitása

Howells és csapata, vagyis az ügyben fantáziát támogató befektetők, illetve támogatók már felajánlották a tanácsnak, hogy a 10 millió angol fontos költséget, amit a szeméttelep gépesített áttúrása igényel, kifizetik. A folyamat 18-36 hónapot vehetne igénybe, majd további egy évig tartana a helyreállítás. A csapat a Docksway mellett található szeméttelep második cellájának második területét szeretné átvizsgálni, ugyanis szerintük ott lehet a milliókat éri merevlemez – kérdés, milyen állapotban, hiszen 11 év eltelt közben. A csapat bizakodó, szerintük 80% esély van arra, hogy a HDD adatai még most is visszaállíthatóak lennének.

A helyi tanács persze továbbra sem látja úgy, hogy helyt kellene adni a panaszos kérésének. A jogi útra terelt követelést a tanács alapvetően gyenge követelésként jellemzi, és határozott ellenállást képvisel vele kapcsolatban. A dolgot tovább bonyolítja, hogy a HDD kidobását követően az a tanács tulajdonába került, miután bekerült a szeméttelepre. Egyelőre tehát patthelyzet mutatkozik az ügyben, sőt, a tanács szóvivője szerint Howells az üggyel csak a tanács és az adófizetők idejét és pénzét pazarolja. Howells szerint ha a tanács eleget tett volna a kérésének, már úgy nézne ki, mint Dubai, jelenleg azonban még mindig úgy néz ki, mint Newport…

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére