Shop menü

FELLENDÜLÉST VÁRNAK AZ ÉV MÁSODIK FELÉBEN A TAJVANI PC GYÁRTÓK

Néhány pozitív jel alapján arra lehet számítani, hogy megfordul a csökkenő tendencia és ismét növekedés indul az egyes piaci szegmensekben, igaz, ez a növekedés akár a vártnál lassabb mértéket is ölthet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Fellendülést várnak az év második felében a tajvani PC gyártók

A PC piacon, ahogy sok egyéb szegmensben is, hatalmas visszaesés jeleit láthattuk az elmúlt időszakban. Ennek oka, hogy a COVID-19 kapcsán jelentkező hardvervásárlási láz idején alaposan megnőtt a különböző termékek iránti kereslet, ám a lezárások feloldásával szépen lassan visszaesett a kereslet is. A helyzetet rontotta a közben romló gazdasági helyzet, illetve a bizonytalanság, így összességében elég komoly visszaesés jelentkezett az egyes szegmensekben. A gyártók még az aktuális, azaz a második negyedévvel kapcsolatban sem feltétlenül pozitívak ám úgy tűnik, Tajvanon már látják a fényt az alagút végén.

A tajvani PC gyártók a United Daily News munkatársai szerint úgy gondolják, a PC piacon tapasztalható forgalomcsökkenés várhatóan megfordul a második félév folyamán. A beszámoló alapján az ASUS és az Acer vezetése is osztja az említett nézetet, azaz pozitívan tekintenek a második félév elé, igaz, az egyelőre nem tudható biztosan, pontosan hogyan alakulhat a forgalom, ugyanis elég sok tényező befolyásolhatja, például nem várt események is.

Galéria megnyitása

Az Acer egyébként nemrégiben tette közzé első negyedéves pénzügyi jelentését, ami az elmúlt évek leggyengébb teljesítményét mutatta. Az ASUS várhatóan szintén forgalomcsökkenésről számolhat be az első negyedéves pénzügyi eredmények kapcsán, amelyeket várhatóan ezen a héten pénteken publikálhatnak. Igazából abban egyetértenek a cégek, hogy az első félév még nehéz lesz, azaz lassú eladásokra készülnek, ám a második félév meghozhatja a várva várt fordulatot. A végek nemcsak arra számítanak, hogy a PC eladásokból befolyó árbevétel jobban alakul majd, mint az elmúlt néhány negyedév folyamán, hanem egyéb területeken is javulást várnak.

Az Acer például arra számít, hogy több monitort adhat el az év második felében, míg az ASUS szakemberei a komponens-üzletág forgalmának fellendítésére fókuszálhatnak. Az ASUS háza táján a komponens-üzletág esetében már apró javulások jelei látszanak, ami a vállalat reményei szerint arra utal, hogy kezd stabilizálódni a komponenspiac, és azt is remélik, egyre több potenciális vásárló dönt a konfigurációik frissítése mellett, már ami a hardvert illeti.

Noha a komponenspiac egyes részein felfedezhetőek pozitív jelek, ám néhány alkatrész esetében elmondható, hogy a jelenlegi árakon nem igazán érdeklődnek irántuk a potenciális vásárlók, ide sorolhatóak például a videokártyák is. Ez azt jelentheti, hogy a csökkenő tendencia megállása és a növekedésbe fordulás a tajvani PC gyártók jelenlegi várakozásaihoz képest lassabb és hosszabb lesz. de ezt majd csak a következő negyedévek folyamán érkező pénzügyi adatok, illetve az egyes piaci szegmensek elemzők által összeállított forgalmi statisztikái erősíthetik vagy cáfolhatják meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére