A Samsung a kereskedelmi forgalomba szánt termékek mellett nagyon sok különleges fejlesztésen is dolgozik, és most arról számolhatunk be, hogy a cég megépítette a világ legnagyobb LED-es eredményjelző falát. New York Mets csapatának felújított Citi Field stadionban lett felállítva a gigantikus képernyő.

1616 négyzetméteres a LED technológiát használó megjelenítő felülete, és ha ez nem lenne önmagában elég, mellé egy további 640 négyzetméteres kijelzőt is telepítettek.

A tervezés során olyan szempontokat vettek figyelembe, hogy jól láthatónak kellett lennie a képernyőnek a közelben elhaladó főútról is. Ezt gond nélkül sikerült elérnie a tervezőknek, egészen messziről is jól lehet majd látni a megjelenítők tartalmát. A páratlan méretű eredményjelző komoly technológiai kihívást jelentett a Samsung számára.

Persze itt nem olyan nehézségek voltak, hogy nem tudott elég nagy pixelsűrűséget elérni. Konkrétan a különböző LED-ek közötti távolság 10 milliméteres. A LED képernyők felbontása általában nem túl nagy, viszont ha több mint 1500 négyzetméteres felület áll rendelkezésre, akkor nem jelent problémát a sok pixel elhelyezése. A képernyőn 4K Ultra HD felbontásban fog megjelenni minden tartalom, így a pályáról érkező visszajátszások is. Mondanunk sem kell, hogy itt a nézők a ráközelített felvételeket minden korábbinál részletesebben láthatják majd.

Galéria megnyitása

„A Samsung innovatív technológiája a Citi Fieldben minden korábbinál magasabbra teszi a színvonalat, amit a szurkolók elvárnak, amikor belépnek az ország legjobb stadionjaiba. Két év alatt az egykor statikus feliratokkal ellátott környezetet teljesen digitálisra alakítottuk át, hogy jobb legyen az élmény. A Mets klubbal együttműködve a határokat feszegetve még kreatívabb és egyedibb élményeket tudtunk nyújtani a szurkolói bázis számára” – jelentette ki David Phelps, a Samsung amerikai részlegének kijelzőkkel foglalkozó termékigazgatója.

A két óriási képernyő mellett a Citi Fieldben több kisebb képernyő is telepítésre került a gyártó által. 2022 novemberétől mostanáig dolgoztak ezeken a szakemberek. Összesen 2769 négyzetméternyi LED felületet építettek be a stadion különböző pontjaira. A Samsung a legújabb kültéri használatra szánt LED kijelzőket is bevetette a modernizálás során, és futó feliratok megjelenítésére alkalmas szalagtáblák is bevetésre kerültek.

A nagy felbontásnak köszönhetően a stadion üzemeltetői a sporteseményekről részletes statisztikákat is gond nélkül írhatnak majd ki a képernyőre a szünetekben, vagy akár menet közben is. Az új megjelenítő körül az egész létesítmény felújításon esett át, és április elején lesz az átadó esemény, először ekkor lehet majd élesben szemrevételezni a páratlanul nagyra nőtt LED falat, ami mellett a 640 négyzetméteres kisebb képernyő lényegében eltörpül.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2023. ápr. 13. 19:15
#3

Szerintem meg azért járnak meccsre az emberek, hogy ne tévén nézzék mert gondolom nem azért költöttek rá, hogy nagyobb számokkal lássa rajta a jónép az eredményt - mert ha igen, akkor a stadion vezetőjét ki kell rúgni pénzszórásért. Amúgy meg olyan a kijelzőgyártás, mint a hajógyártás. Akkorát építhetnek belőle amekkorát akarnak. Az más kérdés, hogy ott helyben kell a gyártását megoldani, ha tönkremegy, akkor meg szivacs van, lehet elbontani az egészet ha esetleg nem modulárisan van összerakva. Ha pedig moduláris, akkor pláne nem nagy szám.

yoman3d
yoman3d
2023. ápr. 5. 9:24
#2

Nemrég vettünk házat, nagy telekkel. Tervezem hogy lesz majd beültetve gyümölcsössel, hogy nyírom majd a füvet, milyen állatokat tartok, mi mindennek lesz majd hely. A telek 1500nm. Az egész telek hatalmasnak tűnik, és ez a TV még ennél is nagyobb. Elképesztő.

czibulazoli
czibulazoli
2023. ápr. 4. 23:54
#1

Első ránézésre azt hittem a Dallas Cowboys csarnokában lévő nagyobb, de utánanéztem is kiderült hogy az "csak" kb 1100 négyzetméter, és csak HD. Igaz az már majdnem 10 éves...

DemonDani
DemonDani
2023. ápr. 5. 9:18

@czibulazoli "Csak" hát igen, ezeket tényleg nagyon sok idézőjelbe kellene tenni. :D Nagyon beteg dolog ez.

Vissza az oldal tetejére