A OnePlus is hamarosan csatlakozik a hajtogatható mobilokat kínáló vállalatok egyre népesebb táborához, és a vállalat a média több szereplőjének elküldte a mobilt. Ennek köszönhetően már videóban is lehet látni az egyelőre még bemutatásra váró okostelefont.
Valamikor ebben a hónapban fog a OnePlus Open névre hallgató készülék debütálni, és az Unbox Therapy YouTube csatornán Lewis Hilsenteger már készített is egy videót a termékről. Azonban ebből még nem sokat tudunk meg, mert konkrétan az egész eszközt nem lehet látni, mert a kamera takarásban van, szóval hivatalosan nem tudhatjuk egyelőre, hogy mennyi kamerával rendelkezik, és hogy ezek mire képesek.
A videóban nemcsak az okostelefon, hanem Pete Lau is felbukkan, aki a OnePlus igazgatója és társalapítója. De ami most nekünk még érdekesebb, hogy Pete Lau az Oppo termékekért felelős vezetője is egyben. Az elmúlt években az Oppo és a OnePlus újra egyesült, a OnePlus lényegében betagozódott az Oppo zászlaja alá. A OnePlus Open pedig lényegében egy Oppo mobil lesz, csak más néven, a globális piacokra szánva. A Find N3 adja a készülék alapját, de Pete Lau szerint ebben bőven van a OnePlus által hozzáadott érték is.
A OnePlus állítólag 35 olyan szabadalommal rendelkezik, ami a zsanérhoz kapcsolódik, és mint azt tudjuk jól, a hajtogatható okostelefonoknak lényegében az egyik legfontosabb részét képezi a zsanér. Ez meghatározza a készülék felépítését, a használati élményét, és abban is fontos szerepe van, hogy végeredményben milyen minőségérzetet nyújt az eszköz. A OnePlus Open teljesen síkba záródik, és egyenesre szabott keretbe lesz foglalva. Olyan szorosan záródik a mobil, hogy egy szimpla papírlapra ráhajtva fel lehet emelni.
Az Oppo már több hajtogatható készüléket is bemutatott, van tapasztalata ezen a területen. A Find N2 egy kisebb okostelefon volt, ennek ellenére a nagyobb méretű OnePlus Opennél egy olyan zsanér lesz, ami 31 komponenssel kevesebb alkatrészből épül fel. Ennek köszönhetően 37%-kal kisebb, valamint kompaktabb és könnyebb lesz a végeredmény. Pete Lau arról beszélt, hogy a legjobb hardverrel készülnek beszállni a hajtogatható versenybe, ami azért nem kis önbizalomra vall, de a OnePlusnál ilyen téren sosem szenvedtek hiányt.
Van a mobilnak a OnePlusoknál megszokott üzemmódváltó kapcsolója, és az alapító elmondása alapján olyan sima és gyors teljesítményt fog biztosítani, mint minden más csúcsmodell korábban a márka égisze alatt. A pletykák szerint az Open egy 6,31 hüvelykes külső képernyőt vonultat majd fel egy 7,82 colos belső panellel karöltve. A szerkezet elérhető lesz állítólag akár 24 GB RAM-mal és 1 TB-nyi tárkapacitással is.
Állítólag október 19-én mutatkozhat be a OnePlus Open, de még erről is csak pletykák szólnak. Várod már a OnePlus kagylós mobilt is? Nos, ne tedd. Egyelőre ez nem fog testet ölteni, nem is szerepel a tervek között. Pete Lau azt mondja, hogy a felméréseik szerint hiába érdekesek az ilyen termékek, egyszerűen a OnePlus vásárlók köre és a flipes eszközre vágyakozók köre nem igazán metszi egymást. Szóval egyelőre nem látnak ebben potenciált, de persze idővel a helyzet változhat.
Egyébként pedig ott van az Oppo Find N3 Flip, hamarosan Európában is elérhető lesz, és a OnePlus verziója is valószínűleg erre nagyon hasonlítana, ha az Oppo Find N3 és a OnePlus Open is ugyanarra az alapra épül.































