- ...
Az utolsó ember a Földön egy házban ül. Egyszer csak kopognak az ajtón. – ez a két mondat nem csak egy horrorfilm felé indítja el a fantáziát, de felveti azt a kérdést is, mi van, ha tévedünk? A világvége, a kipusztulás ezernyi formában eszünkbe jutott már civilizációként. Lehettek mitológiai, misztikus, kozmikus okai, a lényeg mindig az volt, hogy elkerülhető-e. Vagy mi történne a túlélőkkel?
A Far: Changing Tides gondolatkísérletnek vagy melankolikus utazásnak is felfogható. A világon látszik, hogy hatalmas pusztítás söpört végig rajta, városok, iparkomplexumok kerültek víz alá. És ha a víz az úr, egy hajó az értelmes megoldás arra, hogy útra keljünk. Főhősünkről azonban nem tudunk semmit. A történet a Far: Lone Sailshoz hasonlóan itt is in medias res kezdődik. Látszik, hogy haladunk valamerre és a világ elénk görgetett akadályait kell legyőznünk.
Akár filozofikus jelleget is adhat a játéknak az, hogy egyedül vagyunk (látszólag) a világ ellen.És ez a magány, az, ami szinte az egész utat végig kíséri. A pusztulás és az egyedüllét rányomja a bélyegét az egész világra. Mindeközben pedig fejlesztjük a járművünket, kitanuljuk annak működését és puzzle-jellegű feladatokat oldunk meg azért, hogy tovább mehessünk. De mi felé, vagy mi a cél?
A Far:Changing Tides nem ad túl sok kapaszkodót. Nincs történeti keret, nincsen narráció, legfeljebb képeket, emlékműveket, romokat találhatunk, amik egy letűnt, pusztulóban levő civilizáció múltjáról mesélnek. És hibákat rónak fel, szembesítenek, de miközben a víz szinte mindent ellep, már legyinteni is lehet ezekre a figyelmeztetésekre. Mit érnek most már? Kinek üzennének, ha mindenki eltűnt látszólag?
Érdekesen egyensúlyozik a játék a nihillel, a semmibe utazással, sodródással és azzal, amikor sok tennivalónk akad hirtelen. Be kell fonni a vitorlát, nehogy megsérüljön, vagy épp fel kell húzni és kibiztosítani, hogy meglovagoljuk a szelet. Vagy ha szélcsend van, beindíthatjuk a kazánt is, hogy a hajónk motorja és gépiesen csapkodó evezői vigyenek minket előre. De szerezni kell üzemanyagot is és jól tesszük, ha a kazán hőmérsékletét is alacsonyan tartjuk. El is olthatjuk a tüzet, ha hirtelen arra van szükségünk. Emellett javító eszközöket is találhatunk, amik nevükhöz méltóan, a hajó sérült részeit hozzák rendbe. De csörlővel is felemelhetünk a mélyből ládákat és mindezen, eddig felsorolt eszközökből jó párra szükségünk lesz a továbbjutáshoz is.
Túl magasan van egy platform? Használjuk az árbócrúdon levő létrát a feljutáshoz. Akadály tornyosul előttünk? Lehet, hogy a megfelelő sebességgel félre tudjuk lökni. Oltani vagy vontatni kellene? Arra is van eszközünk. A Far: Changing Tides komplexitása a puzzle-platformer szintjét megüti ugyan, de nem akarja túlbonyolítani a dolgokat. Ha épp új eszközhöz jutottunk, akkor valószínűleg azt kell használnunk. Ha nem találunk a felszín felett kiutat, akkor a mélyben rejtőzik. Hasznos kis búvárruhát kapunk a játék elején, éljünk vele.
Összességében a játék egy disztopikus, szomorkás kirándulás és csak sejthető, hogy a végén jobb befejezés vár, mint amit gondolni lehet. Külön dicséret jár a készítőknek a hangulat megteremtéséért, amit a helyszínek, a zenék, hangeffektek mind zseniális összhangban segítenek átadni. Nehéz eldönteni, hogy a tennivalók egyfajta értelmet vagy célt akarnak adni a végtelenbe hajózás közepette, vagy felesleges túlgondolni az egészet és bőven elég, ha sodródunk az árral. Bárhogy is legyen, aki az előző részt szerette, az ugyanazt kapja itt is. Lehet, hogy nem is a végcél a lényeg, hanem az út maga?
