Érdekes interjút adott a Travel Garage Tv-nek Wan Hazmer, a Final Fantasy XV vezető designere. A korábban Kuala Lumpurban élő, és ott független játékfejlesztőként dolgozó, majd 2010-ben a Square Enixhez csatlakozó, és a Final Fantasy Type–0 munkálatain részt vevő férfi a valóság és a fantasztikum kapcsolatáról mesélt.
Hazmer szerint csapata legfőbb célja, hogy egy olyan világot hozzon létre, ami bár nem valóságos, mégis egy hihető és kulturálisan homogén egységet alkot. Azaz, nem egymás mellé pakolt, érdekesen kinéző pályaszakaszok halmaza, hanem egy élő, és lélegző világ, a maga külön szabályaival és törvényeivel.
A designer a „Vissza a jövőbe” második részét hozza fel példának, amiben szerinte ez remekül sikerült. Itt ugyanis a repülő kocsikkal közlekedő, furcsa ruhákat viselő emberek természetesen viselkednek, mert egy számukra mindennapi közegben mozognak. Ám Marty McFly számára mindez magától értetődően az újdonság erejével hat. Ő és munkatársai tehát azon dolgoznak, hogy bár a játékosok számára kulturális sokkot jelentsen az első találkozás az új világgal, hamar beleszokjanak a közegébe, és úgy érezzék, mintha nem egy mesterségesen létrehozott játék-kultúrában kalandoznának, hanem egy olyanban, ami akár a valóságban is létezhetne.
A fejlesztővel készült interjú itttekinthető meg.































