A Sony bejelentette, hogy megveszi a Jade Raymond által kicsit több mint egy éve alapított Haven stúdiót. A Sony eleve egy korai befektetője volt a stúdiónak, és ennek megfelelően a Haven első játéka egyébként is PS5-re (és PC-re) készült volna, a felvásárlás azonban még így is meglepő.
A Sonyra ugyanis leginkább az volt eddig a jellemző, hogy szoros partneri kapcsolatot alakít ki egy stúdióval, majd néhány megjelent játék után, amikor egyértelművé válik, hogy a két fél jól tud együttműködni, ezután kerül sor a felvásárlásra. Így történt ez a Guerilla, a Naughty Dog, az Insomniac, a Housemarque és a Media Molecule esetében is, többek között.
A helyzetet így kommentálta Hermen Hulst, a PlayStation Studios nagyfőnöke: "Igaz, valóban folytathattuk volna úgy, hogy megmaradnak külsős partnerként. Azonban nagyon érdekes számunkra, amit a Haven készít az eddigiek alapján, és szerettük volna elmélyíteni a kapcsolatot. Nagyon impresszívnek tűnt az is, ahogy a Haven csapata összeáll".
"Így könnyebb számunkra mélyíteni a kapcsolatot és befektetni a csapatba. Ez csak annak a bizonyítéka, hogy a Haven már eddig is lenyűgöző munkát végzett, eddig sok esetben túlteljesítették a terveket. ami viszonylag ritkán történik meg a játékfejlesztésben. Szóval úgy láttuk, itt az idő rendesen és komolyan befektetni" - tette hozzá Hulst.
Azt is elárulta, hogy a Haven a lokációja miatt is vonzó célpont volt, hiszen Kanadában, Québecben van a bázisuk.
Itt már eleve komolyan tömörülnek a fejlesztőcsapatok, hiszen olyan cégeknek van itt stúdiója, mint az Activision, az Electronic Arts, a Microsoft, a Nintendo, a Square Enix, a Take-Two és persze a Ubisoft. Ennek megfelelően egy jó ajánlattal nagyon sok tehetség közül lehet válogatni:
"Tisztán látható, milyen kaliberű embereket sikerült felvenniük eddig. Ezzel végre megérkeztünk Kanadába, megérkeztünk Québecbe. Mint ismeretes, az Egyesült Államok keleti partján, Tokióban, az Egyesült Királyságban és Amszterdamban eddig is erősen voltunk, és most már a Housemarque révén Finnországban is. Így nagyon jó, hogy a világ egy újabb részén aknázhatjuk ki a kreatív tehetségeket" - folytatta Hulst.
A Haven az eddigi információk alapján egy "perzisztens világú online élményen" dolgozik, ami egyike lesz annak a tíz, szolgáltatásalapú játéknak, amit a Sony tervez megjelentetni a következő években. A felhozatal része lesz kétségtelenül a Bungie új, Matter kódnéven készülő anyaga, a Naughty Dogtól érkező online The Last of Us, és pletykálnak egy új Twisted Metalról is, ami ebbe a kategóriába illeszkedik majd.






























