Ezek voltak a legkeresettebb mobilok az elmúlt időszakban

Az iPhone SE bravúrosan szerepelt, a második helyet szerezte meg, az Apple mellett Xiaomi és Samsung mobilok kerültek a top 10-be.

Ezek voltak a legkeresettebb mobilok az elmúlt időszakban

A Canalys szinte minden negyedévben megvizsgálja, hogy melyek voltak azok az okostelefonok, amik a legnépszerűbbek lettek, és a friss lista azért különösen érdekes, mert ezen már lehet azt látni, hogy az iPhone SE miként teljesít. Sokat elmond az, hogy milyen eszközökre fókuszálnak elsősorban a vásárlók, azon túl, hogy mely gyártóknak a termékei fogynak a legnagyobb példányszámba, mert azt általában lehet tudni.

A harmadik negyedév során az Apple az első helyet szerezte meg, és mellé behúzta még a másodikat is, ami korábban a vállalat számára nem jött össze. Az első az iPhone 11 lett, aminek a népszerűsége töretlen annak ellenére, hogy mostanra már egy éves, a második pedig az iPhone SE lett. Egészen mostanáig nem lehetett az biztosan tudni, hogy az olcsóbb iPhone bevetése pontosan mennyire hozott sikert, de az új információk fényében abszolút jól döntött az Apple, amikor az SE receptjét leporolta tavasszal.

Galéria megnyitása

Az iPhone 11 okostelefonból 16 milliónál is több fogyott júliustól szeptemberig, míg az iPhone SE-ből további kb. 10 milliós eladást ért el az Apple. Az olcsóbb gépen nem annyi a haszon, mint a drágábbakon, mivel az ára jóval kedvezőbb a társainál, de ilyen példányszám mellett csak ebből több milliárd dolláros bevételt húzott a cupertinói alakulat. Még az elemzőket is meglepte az iPhone SE kiváló eredménye.

Galéria megnyitása

Az Apple mobiljait három Samsung készülék követi a toplistán, szóval az első ötbe más gyártó termékének ezúttal nem jutott hely. A Samsungnál az olcsóbb eszközök domináltak, a harmadik helyen a Galaxy A21s ért be egy hajszállal lemaradva az iPhone SE mögött, ennek a darabszáma valamivel 9 millió felett alakult. És még az igazán alacsony áron kínált Galaxy A11-ből is több mint 9 millió fogyott, így lett a negyedik legkeresettebb okostelefon. A Galaxy A51 az első drágább eszköz, ami nem az Apple nevéhez köthető a toplistán, ebből 8 millió fogyott, így lett az 5. legnépszerűbb megoldás.

Galéria megnyitása

A Redmi Note 9 csúszott be a hatodik helyen a Canalys adatai alapján, ami a piac egyik legjobb vételének számít jelenleg is, szóval nem szorul magyarázatra, hogy minek köszönheti az eredményét. Ebből az oksotelefonból hozzávetőlegesen 6,5 millió talált gazdára a harmadik negyedév során. És a Redmi 9 is nagyon szépen teljesített, így a hetedik helyet be tudta húzni a drágább társa mögött. Ez is egy nagyon jól sikerült konstrukció lett az árkategóriájához képest remek lehetőségekkel, és így tudott közel 6 milliós darabszámot összehozni.

Galéria megnyitása

A nyolcadik helyen a Galaxy A31 található, amiből hasonló mennyiség fogyott, mint a Redmi 9-ből. A Samsung a Galaxy A-szériával egyértelműen jól bánik, ezek sokak érdeklődését keltik fel globálisan. A tizedik helyen is egy Samsung zárja a sort, a Galaxy A01 Core, ami az alapfunkciókra koncentrál az Android Go edition rendszerrel. Korábban ilyen még sosem került fel a toplistára. A két Samsung közé még a kilencedik helyen a Redmi 9A ékelődött be.

Galéria megnyitása

A Canalys által összeállított toplistára a jelek szerint legalább 5 milliós eladási szám elérésével lehetett felkerülni, ami mindenképpen szép eredménynek számít három hónap leforgása alatt. Érdekes módon ezt most egyetlen Huawei vagy Honor készülékeknek sem sikerült megugrania, de a Vivo és az Oppo okostelefonjai is kimaradtak ezúttal. És 5G-s készüléknek sem sikerült befutnia, de ez a negyedik negyedévben biztosan megváltozik majd.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap