Az LG Mobile tavaly megszűnt, nem fog már több okostelefon megjelenni a vállalat gondozásában. (Legalábbis jelenleg biztosan nem terveznek visszatérni.) Ettől függetlenül azonban néhány eszköz esetében a cég biztosítja a szoftvertámogatást, ami mindenképpen egy örömteli hír, és most a cég egy új menetrendet adott ki.

Felfedte az LG, hogy a második negyedévben mely készülékek számára fog megérkezni az Android 12 operációs rendszer. Összesen három készülék szerepel a listán, szóval azért nem esett túlzásba a vállalat. Az LG Q92 5G az első, ami a következő hetekben kaphatja meg az aktuális Androidot, ezt pedig kettő LG V szériás készülék követheti majd. Az LG V50 és a V50S ThinQ modellek kerülhetnek sorra június végéig.

Galéria megnyitása

Arra is kitért külön a vállalat, hogy mely eszközök azok, amik magában biztonsági frissítésért állnak majd sorban ugyanebben az időszakban. Ilyen az LG Q szériából a Q52 készülék, valamint a két különlegesebb, felsőkategóriás masina, a Velvet és a Wing is ide sorolható.

Galéria megnyitása

Fontos, hogy az LG a korábban arról beszélt, hogy a készülékeinek egy része még az Android 13 operációs rendszerre is frissülni fog, de azt sajnos el kell fogadni, hogy ezen a téren a vállalat nem halad túl gyorsan. Három főverziós frissítést, és négy évig tartó biztonsági támogatást igyekszik biztosítani a gyártó, függetlenül attól, hogy a mobilos részleg már nem üzemel.

Biztonsági frissítéseket tehát még tovább fog nyújtani a vállalat, mint Android frissítéseket. Egészen 2025 nyaráig szállítja majd a javításcsomagokat a különböző eszközökre. Az utolsó egy évben már csak a biztonsági javításokra fog koncentrálni azoknál a mobiloknál, amik az LG Mobile pályafutásának legvégén jelentek meg.

Galéria megnyitása

Egyébként azt is látni kell azért, hogy igazából nem minden eszköznél gondoskodik olyan szoftvertámogatásról az LG, ami elvárható lenne, de ebben sajnos semmi meglepő nincs. Amíg az LG Mobile üzemelt, addig sem volt jó a támogatás, legalábbis az utolsó időszakában. Emiatt is kezdtek elfordulni az emberek a vállalat készülékeitől, és ezért is volt meglepő az, mikor a cég bejelentette a mobilos pályafutásának végén, hogy három Android frissítéssel és négy évre szóló biztonsági támogatással búcsúztatja az utolsó eszközöket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére