A személyi számítógépekre szabott Windows 10 a napokban vált elérhetővé, most pedig a Microsoft némi morzsát elhintett azok számára is, akik az okostelefonjukra várják már tűkön ülve a friss operációs rendszert. Kiderült, hogy mely mobilok fognak elsőként frissülni.

Galéria megnyitása

A redmondiak elindították a telefontulajdonosok számára a „Windows 10 váró” oldalt, ami a már közismert dolgok mellett némi hasznos, friss információval is szolgál. Itt olvasható például, hogy az egészen népes Lumia kínálatból melyek azok a modellek, amelyek kiemelt figyelmet kapnak majd a Windows 10 megjelenésekor. Ahogy az az alábbiakban látható, a „3x” és „40” jelöléssel illetett eszközöké az elsőbbség függetlenül attól, hogy az adott masina milyen hardvert vonultat fel. Íme az érintett szerkezetek teljes lajstroma:

● Lumia 430

● Lumia 435

● Lumia 532

● Lumia 535

● Lumia 540

● Lumia 640

● Lumia 640 XL

● Lumia 735

● Lumia 830

● Lumia 930

Galéria megnyitása

A Windows 10 rendszerigényével biztosan nem lesz probléma, hiszen a legkisebb Windows Phone-ok is rajta vannak a listán. Egyetlen dolog azonban feltűnhet nekünk: talán RAM-ból többet igényel az újdonság, mint a WP 8.1. Érdekes módon mindegyik kiemelt konfiguráció 1 GB-tal szolgál, még a kétmagos apróságok is, és „harmincas” létére pont a Lumia 530 hiányzik, ami csak 512 MB rendszermemóriával rendelkezik. Természetesen a Microsoft továbbra is azt vallja, hogy minden olyan Lumia meg fogja idővel kapni a Windows 10 kiadást, amire elérhetővé vált korábban a Windows Phone 8.1 Denim kódnevű frissítési csomagja. Egyetlen Lumia 1520 tulajdonos se tartson tehát attól, hogy nem fog frissülni az okostelefonja, ezek csupán azok a mobilok, amik első körben kapják meg.

Galéria megnyitása

Azt továbbra sem hozta nyilvánosságra a redmondi alakulat, hogy pontosan mikor is futhat be a mobilos Windows 10. Erről megoszlanak a pletykák is, de abban egyetértés van minden esetben, hogy őszre datálható a rendszer érkezése.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomboy013
tomboy013
2015. aug. 5. 12:12
#13

zodiac83:

A konzumidióta az a személy, aki szinte megszállottként vásárol dolgokat, sokszor értelmetlenül. A konzumidióta azt fogyasztja, amit elé raknak, és arra támad igénye, amire kondicionálják. Döntésképtelenség jellemzi, adott személyek utánzásán kívül általában másra nem képes. Ez az állapot nem holmi mentális retardáció: azt jelenti, hogy az illető csak azért fogyaszt, hogy fogyasszon (cél nélkül) és kritika nélkül elfogadja a marketing utasításait.

Nos akkor értelmezzük:

"Megszállotként vásárol": én nem vásároltam semmit azzal, hogy feltettem egy ingyenes szoftvert.

"azt fogyasztja, amit elé raknak, és arra támad igénye, amire kondicionálják": Na ezt aztán biztosan nem rakják eléd, kutatni kell utána hogyan rakd fel a TP-t, átlag felhasználó nem is tudja, hogy létezik.

"Döntésképtelenség jellemzi, adott személyek utánzásán kívül általában másra nem képes" Utánzés és döntésképtelenség? :D A WP igen kis szeletet harap ki a piacból és annak csak töredéke használja a 10-es teszt verziót, aligha lehetne itt bárkit is utánozni, pláne ha nem is tudják a legtöbben, hogy létezik Win10 TP mobilra.

"azért fogyaszt, hogy fogyasszon (cél nélkül) és kritika nélkül elfogadja a marketing utasításait." Célja az új verzió tesztelése még a végleges kiadása előtt és ezt aztán sehol sem reklámozzák mivel még nem végleges ugyebár.

Szóval a konzumidióta szót én inkább arra használnám aki minden évben vásárol egy flagship telefont. Média generálta pénzkidobás az egész aminek semmi értelme sincs mert semmivel nem nyújt többet mint az előző vagy az azelőtti flagship, de hogy egy béta szoftver tesztelése miért jelentene ilyet azt nem vágom. Valószínűleg nincs tisztában az emberünk a szó jelentésével.

zodiac83
zodiac83
2015. aug. 8. 13:15

"én nem vásároltam semmit azzal, hogy feltettem egy ingyenes szoftvert."

Attól, hogy nem kell érte fizetni, még "fogyasztod".

Magadévá tetted, használod.

Ha úgy tetszik 0 Ft-ért vásároltál. De ha pontosabb akarok lenni, akkor nem pénzben fizteted meg a használat árát, hanem jelen esetben azzal, hogy részt veszel a tesztelésben. Erős sarkítással élve magadat adtad el nekik cserébe.

Más: Az, hogy magadra vetted, az még nem jelenti azt, hogy neked is címezték.

Ettől még sokan vannak, akik gondolkodás nélkül fognak azonnal frissíteni a 10-re, amint a rendszer azt magától felajánlja majd nekik (Ha lesz ilyen). De ez végülis érhtető, miért is ne tennék? Na rájuk teljesen illik az ""azt fogyasztja, amit elé raknak, és arra támad igénye, amire kondicionálják" állítás.

Egyéb iránt a konzumidiótázás nagyságrendileg a vérpistikézéssel egyenértékű kategória.

Law
Law
2015. aug. 3. 8:04
#12

Úgy ahogy csgo irta:)

djbundy
djbundy
2015. aug. 2. 14:41
#11

L625-öt nekem egy régebbi win10 build teljesen hazavágta. Nem vette a töltést sem hálózatról, sem kábelről, ki-be kapcsolt percenként, majd teljes halál. Szerencsére garis volt, javítani sem tudták, így újat kaptam. Ennek még örültem is. Majd a jelenlegi 10166-os buildnél a telefont - több kis hiba mellett - a zárképernyő feloldhatatlansága tette taccsra, de ezesetben legalább segített a nokia recovery tool.

Szóval egyelőre még NEM AJÁNLOTT a frissítés, legalábbis erre a típusra.

Law
Law
2015. aug. 2. 12:33
#10

Én már win 10-ről írom e szavakat Lumia 625.

Szinte semmit se változott, de a frissítésel volt némi gondom a telonak majdnem annyi lett:/. Szóval csak óvatosan azzal a frissítések.

zodiac83
zodiac83
2015. aug. 4. 13:33

Emlékeim szerint nem ez volt az állítás.

flashpointer
flashpointer
2015. aug. 1. 13:03
#9

Mik azok a nokia márkajelzésű képek nem volt frisebb? Már rég nincs semmi köze hozzá

czabi007
czabi007
2015. aug. 2. 12:03

hát az egyik képen pl látható egy nokia lumia 1520-as, ami még mindig a legerősebb windows phone, szóval igenis van köze a dologhoz ;)

HeverAdam
HeverAdam
2015. júl. 31. 23:21
#8

Lumia 530-am van! Erre meg 532 és 535-re lesz! Az anyátok valagát!! :D

CyberPunk666
CyberPunk666
2015. aug. 1. 8:36

Első körben. végül mind megkapja.

gabesz7630
gabesz7630
2015. júl. 31. 22:24
#7

Meg jo, hogy nem kotelezo frissiteni.

Annyira hianyzik ez a betas fos mint seggemre a koc.

Jol mukodik a telom es a sok parasztvakitas miatt nem taknyolom ossze.

A cortana ugy is full haszontalan es hasznalhatatlan.

En nem fogok frissiteni ra az tuti.

RaimiHS
RaimiHS
2015. júl. 31. 19:33
#6

Ezaz benne van:P

nyiri
nyiri
2015. júl. 31. 18:41
#5

Lumia 1520 miért nincs a listában?

Asagrim
Asagrim
2015. aug. 1. 12:43

Az asztali sincs kész, de már megjelent. Ne legyen igazam, de ez is egy félkész szar lesz megjelenéskor.

Arbor
Arbor
2015. júl. 31. 17:01
#4

Én még mindig haragszom a Lumiákra a 800 miatt. Csúnyán megjártam vele.... Nem szoktam haragot tartani de 80.000 Ft után már nem hunyok szemet.

tomchee
tomchee
2015. aug. 1. 5:10

2 haverom is pontosan ugyan így járta meg.... :)

Egyik, a másik jó tapasztalatai miatt vette meg, aztán mikor jött a WP8 volt ám meglepődés és morgás pedig akkor még csak 1 éves volt mind kettőjük 800 asa. Kár, addig még nekem is tetszettek a WP-k. Így utólag persze szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem ruháztam be... :D

ThePoweR
ThePoweR
2015. júl. 31. 16:23
#3

Engem a 3. képen érdekelne az első. Amin a kamera van megnyitva.

Dante73
Dante73
2015. júl. 31. 15:57
#2

A felső képen a bal szélső melyik típus? Ha jól látom, alsó képen elöl is az van. Oké, hogy Nokia Lumia, de melyik? Mert bejövős, nagyon.

KisDre
KisDre
2015. júl. 31. 15:01
#1

*Windows :)

Vissza az oldal tetejére