Már voltak arról hírek, hogy a Realme a szintet fog lépni, és be fogja mutatni az első igazi prémium mobilját, most pedig ezt a hírt megerősítette a márka első embere. Sőt mi több, még azt is megtudhattuk, hogy a napokban felbukkant Realme GT 2 Pro lesz majd az a masina, ami ténylegesen a csúcsot fogja képviselni.
Sky Li a Twtteren számolt be arról, hogy a GT 2 Pro néven fog megjelenni a Realme első prémium zászlóshajója az okostelefonok frontján. Majd hozzátette a szakember, hogy mindig nagyszerűen érzi magát, ha valami újat és izgalmasat tud nyújtani a felhasználóknak világszerte. Ezzel pedig lényegében azt is előre elárulta, hogy a vállalat hogy a termék globálisan elérhető lesz, ami mindenképpen egy jó hír.
A Realme GT 2 Pro elsőként fedte fel a Snapdragon 8Gx Gen 1 rendszerchipnek a teljesítményét az AnTuTu keretei között. Első körben részletes információ nem jelent meg a mérésről, csak annyit tudhattunk meg, hogy 1 millió feletti pontot ért el. Most azonban ennél több is kiderült. Egyrészt látni a pontszámokat lebontva is, másrészt a megmérettetésen részt vett mobil specifikációjának a jelentős része is nyilvános lett.
A milliós AnTuTu eredményt úgy hozta össze a lapka, hogy a processzor 237 710 ponttal zárt, az integrált GPU 447 926 pontot hozott össze, a rendszermemória és a tárhely 167 082 ponttal lett jutalmazva a produkciójáért, az UX pont pedig 172 497 lett. No, de nézzük most inkább azt, hogy mit tartogat a Realme GT 2 Pro a Qualcomm csúcsra járatott mobilplatformján túl.
A tesztelésen járt mobil 12 GB-nyi memóriát és 256 GB tárhelyet tartalmazott, de minden bizonnyal több konfiguráció is lesz majd belőle. Az Android 12 operációs rendszerrel fog debütálni, amire természetesen egy módosított grafikus felhasználói felület lesz majd ráhúzva – minden bizonnyal a legújabb Realme UI. A mobil AMOLED technológiás megjelenítővel lesz ellátva, ami 6,51 hüvelykes képátlóval rendelkezik majd, és Full HD+ felbontással fog szolgálni.
A Realme GT 2 Pro előlapján egy 32 megapixeles kamera lesz, ami kiváló minőségű szelfik megörökítésére lesz alkalmas. A szerkeze hátsó kameramoduljáról még nem sokat tudunk, de a főkameráról már van némi információnk. Az elsődleges képalkotója az okostelefonnak egy 50 MPixeles szenzort fog használni, ami optikai képstabilizátorral is meg lesz toldva, ez pedig mindenképpen jó hír. Végül arról vannak még információk, hogy az akku 5000 milliamperórás kapacitással szolgálhat, és a töltése pedig 125 wattos teljesítménnyel történhet.































