Amikor a twitter falamon elém került egy kép a „PS5 kontrolleréről” az első körben nem is hittem el, hogy valódi dologról van szó, hiszen gyakran előfordul, hogy hamis renderfotót terjesztenek a konzolokról és irányítóikról. Viszont ez a kép a hivatalos amerikai PlayStation Blogon jelent meg, magyarul egyértelműen igazi, a forrása valid, de így is alig hiszek a szememnek, hiszen a Sony soha korábban nem hagyta még el a klasszikus PS kontroller dizájnt, ha tört, ha szakadt, akkor is ragaszkodott az alapokhoz. Most viszont ez a fekete - fehér irányító teljesen szembe megy a hagyományokkal.

A lényeg tehát, hogy végre elkészültek a PlayStation 5 kontroller végleges dizájnjával, ami a DualSense nevet viseli magán.

Galéria megnyitása

A bejegyzés szerint, annak idején, amikor megjelent 2013-ban a PS4, a hozzá adott kontrollert mindenki szerette. Most viszont úgy döntöttek a játékfejlesztőkkel együtt, hogy ideje továbblépni és nagyobb hangsúlyt fektetni az érintésre, hiszen az audió mellett ezt is elhanyagolták az előző generációkban.

A legfontosabb újítás tehát a haptikus visszajelzés, aminek segítségével (szerintem az Xbox One vezérlőjéhez hasonlóan, csak lehet annál kifinomultabban) valósághűen fogjuk érezni az L2 és R2 gombokon például egy sárban vezetett autó élményét vagy egy íj felhúzását. Ezeket az erővisszacsatolásokat a fejlesztők maguk igazíthatják és finomíthatják.

A vezérlő bár nagynak tűnik, a blog szerzője, Nishino Hideaki szerint amikor az ember a kezébe veszi, akkor valójában kisebbnek érződik. A ravaszok szögét megváltoztatták és igyekeztek az erős akkumulátor ellenére a kontrollert a lehető legkisebb súlyban tartani.

Eltűntették a Share gombot, helyette Create gomb lesz, ami lényegében átveszi annak a gombnak a funkcióit. A konzol indulásához közeledve erről majd bővebben is lesz szó, valószínűleg egy kicsit több tudással lesz felvértezve, mint a PS4 esetében volt a Share.

A DualSense kapott egy beépített mikrofont is zajszűrővel, szóval bárki azonnal tud kommunikálni az ismerőseivel vagy idegenekkel játék közben. Ettől függetlenül ajánlják, hogy hosszabb beszélgetésekhez headsetet használjunk.

Galéria megnyitása

Arról már beszéltünk, hogy a kontroller megjelenésre elüt a szokásos PS dizájntól. Ráadásul a kontroller elején a fénysáv is eltűnt… pontosabban elvándorolt a kontroller arcára. Erről nem szól a bejegyzés, de nagyon könnyen előfordulhat, hogy a fénycsík azért került olyan helyre, amit mi is könnyedén láthatunk, hogy egy inside-out követéssel rendelkező, következő generációs PSVR szemüveg lássa és tudja követni a mozgását. Magyarul ebből következtethetünk akár a „PSVR2” követési rendszerére, ahol nem kell már többé külső kamerát telepítenie a játékosoknak a szobába, hanem a WMR, Oculus Rift/Quest és HTC Vive Cosmos szemüvegekhez hasonlóan a szemüvegbeépített kamerák figyelik majd a környezetet.

Maguk a fejlesztők nagyon izgatottak, hogy végre megoszthatták a kontroller kinézetét velünk és a céljuk az volt az új dizájnnal, hogy lássák a felhasználók, hogy valami nagyon új, innovatív dologgal készülnek. Az elkövetkezendő hónapokban további hírekkel fognak szolgálni a PS5-tel kapcsolatban és köszönik, hogy velük tartunk a PS5 megjelenéséig.

Ezek után én nem lepődnék meg, hogy ha a konzol is domináns fehér színt kapna, fekete részekkel és egy kicsit kerekített formákkal.

Nekem még meg kell szoknom a DualSense kinézetét, de nektek hogy tetszik az új irányító?

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2020. ápr. 12. 17:09
#13

Mérnöki dizájn: A kontroller teljes súlyát két mikrokapcsoló tartja meg. LOOKS GOOD TO ME.

aka
aka
2020. ápr. 11. 19:01
#12

Rusnya mint a bűn.

macman507
macman507
2020. ápr. 9. 20:50
#11

Kár, hogy a színeket lespórolták a gombokról, amúgy tetszik, bár kicsit fura, hogy ennyire Xbox kontroller irányba mentek el.

arn
arn
2020. ápr. 9. 13:49
#10

ez nagyon szep design... nem tudom, milyen hasznalni, de a legszebb design

Szefmester
Szefmester
2020. ápr. 9. 13:17
#9

A színnel mi bajotok? Lesz mindenféle mintás és színű.

Nekem most töltődik egy piros, és mellette egy fekete + grafit várja a használatot, de a boltban választhattam volna zöld terepmintást, szürke terepmintást, zöldet, kéket, fehéret...
Plusz lehet majd kapni ehhez is a karokra gumit, meg szilikontokot és matricát...

tomm27
tomm27
2020. ápr. 9. 12:54
#8

Hey xbox, can i copy your homework?....

viccet felreteve ez a kialakitas vegre sokkal kenyelmesebb lesz es annak aki csak a kontroller miatt vett pl xbox-ot azokat is eltudja csalni a sony

Yodamest
Yodamest
2020. ápr. 9. 10:54
#7

Mondjuk az adná ha a gombok színei tényleg akkor jelennének meg amikor bekapcsol, tehát egy RGB vezérlő lenne benne és akár a PS menüjéből személyre lehetne szabni miként világítsanak a különböző gombok. Szép lenne nagyon, pl. egy színskála átmenet móddal, ahogyan szépen végigmennének rajta a színek, ez megadná neki teljesen az "új szint" hatást külsőleg is.

peti19870621
peti19870621
2020. ápr. 9. 12:50

@Yodamest Egy nyikorgó szívárvány láma veszett el benned.. -De sajnos azt nem veszed észre, hogy ez semmit nem változtat a játék menetén, s inkább zavar a koncenrációban, mint az hogy hozzátenne a gördülékeny teljesítményedhez.. Sajnos a rakás színes trágya kupi hozzátesz egy csókot a halottak valhallába járulásához.. -true story

mtrx220
mtrx220
2020. ápr. 9. 9:40
#6

Szerintem király. Végre nem a matt fekete unalmas xar. Tiszta Deus Ex feeling, nagyon cyber, nagyon modern.

mtrx220
mtrx220
2020. ápr. 9. 17:27

@peti19870621  Szerintem menjél dolgozni inkább, sokat voltál otthon.

Egy kis útravaló számodra, hogy ne a valhallába menj: "Ha nem tetszik, ne vedd meg!" :)

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2020. ápr. 9. 7:42
#4

egy picit hozzanyultak de azert annyira nem formabonto hgoy megerje a clcik bait cimet tudtok ti ennel jobbat :D . Ezzel a feherrel az a bajom hogy addig feher amig kiveszem a dobozbol.
Ideje lenne mar ugy tervezno valamit hogy nem csak a falra valo hanem hasznalatra. En a szineket hianyolom a gombokrol amugy szep, de a sotet jobban bejon.

tomm27
tomm27
2020. ápr. 9. 12:52

@WazheadBoci__  nem tudom milyen koszos kezetek van vagy milyen vacak feher cuccot probaltatok eddig de nekem van feher xbox kontrollerem feher egerem es a laptopom is feher nyuzom oket de permanens kopas/koszolodas egyiken sincs, anyagtol fugg mert ha feher kashmir lesz akkor fog koszolodni :D

fox
fox
2020. ápr. 9. 1:08
#3

Jól olvasom, hogy az idegenekel is tudok ezzel beszélgetni??? Már kerestem UFO-Magyar szótárat a Jófogáson, de alig van :(

"...szerint amikor az ember a kezébe veszi, akkor valójában kisebbnek érződik." jól értem, hogy ha egy másfélszer kisebb japán mókus a kezébe veszi, akkor kicsinek érzi? És amúgy mi alapján tűnik ez nagynak, így, hogy nincs semelyik képen valami referencia? Én imádtam a Japán SEGA kontrollert, az is másfélszer kisebb volt az USA/EU társától.

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. ápr. 8. 21:04
#2

Oké, oké, de van-e gender-semleges színben?

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2020. ápr. 9. 10:15

@PARASZT pfff, szerintem már az felháborító, hogy fehér.

Merwenus
Merwenus
2020. ápr. 8. 20:03
#1

Gombokon ül a controller mikor lerakod? Picit erősebben teszed le és búcsút mondhatsz neki.

KionHUN
KionHUN
2020. ápr. 10. 15:55

@Merwenus  Milyen gombokon ül?? Az a ravasz, a DS4 is ilyen és semmi baja. Hány éves vagy, hogy felkúr egy játék?

Vissza az oldal tetejére