Ez lehet a Mate 30 Pro hátlapja

Ez lehet a Mate 30 Pro hátlapja

A Huawei felpörgette a fejlesztéseit az elmúlt hetek eseményei miatt, és állítólag a színfalak mögött már készen áll a Mate 30 széria is. És most egy fotó is napvilágot látott, amelyen egy eddig ismeretlen készüléknek a hátoldalát védő üvegréteg szerepel, ezt többen is a Mate 30 Próhoz kötik.

Az alábbi felvételen egy olyan kialakítású üveget lehet látni, amin nem illeszkedik az eddig megszokott kameraelrendezésekhez. Ebben az esetben jól kivehető, hogy egy nagy, kör alakú kivágás van a hátlapon, vagyis egy körben lehetnek elhelyezve a képalkotók a Mate 20-nál látott négyzetes és a P30 sávos dizájnja helyett. Kicsit olyan ez a forma, mintha a Nokia 9 Pure View hátoldalához passzolna – persze ott nem voltak egy modulon kiemelve a kamerák, de az alakzat és az elrendezés stimmel. Elképzelhető, hogy a Huawei tovább fogja emelni a képalkotók számát, és ezért fog átváltani a körkörös dizájnra, ami ilyen tekintetben nagyobb szabadságot nyújt a mostaninál.

Galéria megnyitása

A fotón jól kivehető, hogy az üvegréteg peremei domborúak, „3D” kialakításról lehet majd itt beszélni. A bal alsó sarokban található a Huawei márkajelzése, felül pedig a kamerák vélt helye mellett olvasható a Leica felirat is. Szerepelnek még itt a kamerával kapcsolatos adatok is, de azok nagyon apró betűkkel vannak szedve, így nem olvashatóak le a kiszivárgott fotóról. Pedig az lenne az igazán érdekes, hogy milyen képességűek lesznek a készülék képalkotói. Talán ebből a feliratból azt is ki lehetne sakkozni, hogy mennyi kamerával rendelkezhet majd az eszköz, amihez ez a hátlap tartozik. Az egyébként biztos, hogy egy felsőkategóriás masináról lehet szó, ha nem is pont a Mate 30 Próról, hiszen a Leica brand csak a drágább modellek kiváltsága.

A Huawei Mate 30 szériával kapcsolatban egyelőre még sok a kérdés, de az borítékolható, hogy amennyiben a tervek szerint el tud majd rajtolni október-november környékén, ez lesznek az új csúcskategóriás termékcsalád a tradícióknak megfelelően. A Mate 30 modellekben már valószínűleg a HiSilicon Kirin 985 rendszerchip bukkanhat majd fel, melynek állítólag már a gyártása is elkezdődhetett a TSMC-nél. Ez a lapka a korábbi információk alapján a legújabb 7 nanométeres eljárást alkalmazza, hogy minél jobb hatékonyságról tudjon tanúbizonyságot tenni. A Mate 30 okostelefonok minden bizonnyal hatalmasra fognak nőni, többféle RAM és tárhely konfigurációval lesznek elérhetőek. És érkezni fog olyan variánsuk is, ami támogatja majd az 5G hálózatokat. A Huawei-nek van saját 5G modeme, a Balong 5000, de az sem kizárt, hogy a Mate 30 érkezésére már egy ennél is újabb egységgel készülhet a vállalat.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward