Az AMD RYZEN 5000-es sorozatú asztali processzorai 2020. október 8-án mutatkoztak be, a velük kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat össze is foglaltuk nem sokkal a virtuális show után. Az új processzorok az akkori ígéretek alapján 2020. november 5-én, azaz rövidesen elérhetővé válnak kereskedelmi forgalomban, valamint a róluk készített első független tesztek is e napon láthatnak napvilágot.

Galéria megnyitása
Az extrém tuningosok a jelek szerint már előbb is megkaparintottak egy-egy RYZEN 5000-es sorozatú processzort, legalábbis erre utal a legfrissebb hír, ami egy RYZEN 9 5950X modell tuningjáról szól. Az új processzort egy Darklord becenévre keresztelt tuningos vette kezelésbe, méghozzá úgy, hogy az összes processzormagot és az összes szálat aktív módban hagyta, valamint a memóriavezérlő két memóriacsatornája is aktív maradt – lényegében csak a processzor szorzóját emelte a tuning során. A szóban forgó processzor egy ASUS RoG Crosshair VII Impact X570-es alaplapban foglalt helyet, némi DDR4-3600 MHz-es rendszermemória, illetve egy GeForce GT 710-es videokártya társaságában.

Arról nem esett szó, hogy a tuning során pontosan milyen hűtés foglalt helyet a processzoron, ám az eredmény alapján erősen valószínű, hogy folyékony nitrogént tartalmazó párologtató hengerre bízták a feladatot.

A próbálkozások során 59-es szorzóig sikerült eljutni, ami lényegében 5898,63 MHz-es órajelet eredményezett. Az extrém magas órajelhez extrém magas magfeszültség is társult, ugyanis az adatok alapján 1,656 V-ra volt szükség a stabil működéshez.

Az eredmény természetesen átesett a hitelesítésen, az erről szóló igazolás itt található.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

26 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
magyargabor72
magyargabor72
2020. nov. 5. 1:47
#3

/** korr.:   "ASUS RoG Crosshair VII Impact X570"  ebből szerintem az X570 lesz, akkor viszont  VIII (betűkkel: nyolc )

tomchee
tomchee
2020. nov. 4. 19:37
#2

Az intel meg képes a 14nm +++++ ra. Az pont kétszerese az AMD vacak 7nm-ének. Na erre varjanak gombot :P

Steven86
Steven86
2020. nov. 5. 22:36

@manbali82 olyan vagy , mint trump most a választásokon! :D xD bejelented a győzelmet, de mikor már a nyakadba borul a vödör híg széklet, már sírsz a csalás miatt... nonszensz dolgokat hadoválsz! :D a +++++++++++ ról meg annyit, hogy nézz már egy fogyasztást és a többit... lapozz és majdan képes oldal jön! amúgy ezek után biztosra veszem, hogy azzal sem vagy tisztában, hogy NEM az Intel gyártja a legjobb architektúrákat, hanem az AMD! ha nem lennének, még mindig fostos 16bit-es rendszer lenne NO MULTICORE! nem mellesleg a HT-ét az AMD hozta be a Bulldozer-nél, amiért az intel hányt és következő évben már kijött az első i-s széria! azért ne legyen már ennyire kék a véred pls. -_-

Dragon3k
Dragon3k
2020. nov. 4. 15:37
#1

A feszültséget nézve is biztos, hogy ln2 volt a hűtés, engem inkább az érdekelne, hogy 5xxx esetében milyen frekvenciák érhetőek el, otthoni környezetben.

Imasundaj
Imasundaj
2020. nov. 5. 17:52

@AntIntel
Most futtattam egy Cinebench R20-at.
1,34-1,36V között ugráltak a magok. Kb 4075-4100MHz körül. Akkor ez kb normális. Mindent kikapcsoltam a BIOS-ban ami ilyen XFR vagy hasonló.

Nem az EK kit van. Custom loop van a gépben, 2 darab ilyen radal:
https://www.ekwb.com/shop/ek-coolstream-xe-360-triple-5419

Itt egy kép róla:
https://www.dropbox.com/s/p8gbl3nrggs0qci/14188607_1159145627478796_4414989738109637284_o.jpg?dl=0

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a GPU-n is vízhűtés van. És igazából csak 1 kör. Szóval ennek a 6 ventinek a CPU-t és a GPU-t is hűtenie kell. Viszont jó, mert Furmark alatt soha nem láttam az RX480-at 52 fok fölött. Ha olyan játékkal játszok, ami 100%-ra hajtja a GPU-t, akkor max 48 C°.

De kelleni fog egy új CPU block, mert a proci kicsit meleg. Van hogy 70 fok körül jár mikor terhelem. És mikor ráraktam akkor éreztem, hogy nem valahogy nem az igazi a kontakt.

Amúgy kb annyiba került a hűtés, mint a jelenlegi configom. És Tudom, hogy egyáltalán nem érte meg ár/érték szempontból. De nekem tetszik. És a következő 3 gépemmel nem lesz probléma a hűtés szempontjából. És nem évente cserélek gépet. :)

Vissza az oldal tetejére