Egyre több példáját látjuk a tudomány és a játékvilág együttműködésének: a minap adtunk hírt a NASA Mars-kolóniás projektjéről, most pedig az EVE Online került be a hírekbe.

A CCP Games űr-MMO-ja már tavaly részt vett egy, az emberi sejtekkel kapcsolatos kutatásban. Az első Project Discovery egy minijáték volt az EVE-en belül, a felhasználók az ezzel való kikapcsolódás közben járultak hozzá a kutatáshoz, méghozzá remek eredménnyel, hiszen 25 millió bejegyzést továbbítottak a Human Protein Atlas elkészítéséhez. A dolog lényege ekkor az volt, hogy képeket kellett kategorizálni a megadott példák alapján.

Idén, a második Project Discovery keretében az űrt vehetjük majd célba. Nálunk is olvashattok a NASA friss bejelentéséről, mely szerint Föld-szerű bolygókkal teli naprendszert találtak, csupán negyven fényévnyire tőlünk. A CCP tervei szerint a szintén minijátékos formában megvalósuló alkalmazással a valódi exobolygókat követjük majd nyomon az asztronómiai adatok elemzésével.

A projektben a CCP-n kívül a már a tavalyi programban is részt vevő reykjaviki és genfi egyetem (itt dolgozik az első exobolygó felfedezője, Michel Mayor professzor, aki az idei fizikai Wolf-díj nyertese lesz), valamint a Massively Multiplayer Online Science (MMOS) platform vesz részt. Az MMOS célja, hogy megadja a technikai hátteret a tudományos kutatások és a játékok összekapcsolásának az előbbiek utóbbiakba integrálásával. Társalapítója és vezérigazgatója az a Szantner Attila, aki 2002-ben az iWiW társalapítója is volt Magyarországon.

A második Project Discovery pontos működéséről Michel Mayor vezetésével lesz egy prezentáció az idei EVE Fanfesten, április 6. és 8. között Izlandon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2017. febr. 25. 2:41
#1

Nem is tudtam, h Ez a project discovery ennyire élesben ment. :) Mekkora ötlet! Várom az exobolygós változatot :)

Vissza az oldal tetejére