A Homeworld: Deserts of Kharak fejlesztője, a Blackbird Interactive bejelentette, hogy a NASA-val folytatott együttműködésben interaktív modellt készítenek a Mars egyik kráteréről, a Gale-ről.
A Project Eagle 2177-ben játszódik, 44 marsi évvel, vagyis 82,8 földi évvel az első, emberekkel végzett Mars-utazás után. A „játékosok” felfedezhetnek egy, a Sharp-hely lábánál alapított kolóniát (ez közel van a Mars Curiosity Rover leszállóhelyéhez). A munkában a NASA Jet Propulsion Laboratory vesz részt a fejlesztőstúdión kívül.
A Project Eagle, melynek célja az, hogy újabb generációkat nyerjen meg a vörös bolygón alapítandó emberi településről szóló álomnak, élőben mutatkozik be az idei D.I.C.E. Summiton, mely február 21-én kezdődik.
Dr. Jeff Morris, aki a NASA JPL képviseletében beszél majd a projektről, bevallottan Chesley Bonestell nyomdokaiban szeretne járni. Bonestell sci-fi témájú képei kulcsszerepet játszottak az amerikai űrprogram népszerűsítésében, ezúttal pedig a játékokon keresztül szeretnék ugyanezt elérni a Mars-programmal kapcsolatban – itt lép a képbe a Blackbird Interactive.






























