Az EVGA két új GeForce GTX 780-as videokártyát mutatott be, amelyek a szokásos 3 GB-nyi helyett immár 6 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriával érkeznek – tulajdonképpen ez is az egyetlen igazi különlegességük.

Az új videokártyák alapjaikat tekintve egyformák: mindketten 28 nm-es csíkszélességgel készülő GK110-es GPU-t alkalmaznak, amely 2304 CUDA maggal, 192 textúrázóval és 48 renderelő egységgel gazdálkodik. A GPU a referencia modelleknél 3 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriához kapcsolódik a 384-bites memória-adatsínen keresztül, ám az EVGA újdonságai már 6 GB-nyi VRAM-ra támaszkodnak. A GPU mindkét modell esetében referencia órajeleken ketyeg, ami 863 MHz-es alap- és 902 MHz-es átlag GPU Boost 2.0-s értéket jelent. A 6 GB-nyi GDDR5-ös VRAM effektív órajele 6 GHz.

A két újdonság közül az egyik a referencia modelleknél már megszokott, egyetlen ventilátort tartalmazó videokártya hűtőt alkalmazza, míg a másik az EVGA saját fejlesztésű, ACX típusú hűtésére támaszkodik. Utóbbi két darab ventilátorral rendelkezik, amelyek mindketten golyóscsapágyasak, hűtőteljesítményére pedig jellemző, hogy segítségével mind a GPU, mind pedig a VRAM üzemi hőmérséklete 15%-kal alacsonyabb, mint a referencia hűtést alkalmazó modelleké.

Az EVGA 6 GB-nyi fedélzeti memóriával ellátott GeForce GTX 780-as videokártyái hamarosan elérhetőek lesznek kereskedelmi forgalomban. A referencia hűtéssel ellátott modell 549,99 dollárba kerül majd, egyedi hűtéssel ellátott társáért cserébe pedig valószínűleg 10-20 dollárral többet kell majd letenni az asztalra.

Érdekesség, hogy a GeForce GTX 780 debütálásakor még 649 dollárba került, ám nem sokkal később – a versenyképesség javítása érdekében – 499 dollárra mérséklődött az ár. Az EVGA újdonságai tehát mintegy 50 dollárral kerülnek többe, mint a 3 GB-nyi VRAM-mal ellátott GeForce GTX 780-as videokártyák.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
serioussam1966
serioussam1966
2014. márc. 24. 19:26
#3

szeretnék kérdezni. szerintetek 2db GTX 770-hez elég egy chieftec 750W-os tápegység? egy i7 3770k 4.7GHZ és 8GB ram mellett? köszönöm!

csabi02
csabi02
2014. márc. 24. 19:43

Igen elég neki,mert húzott

Core i7 3960X-el is a 2db gtx770-es 505W-ot kajál terhelve...

rini
rini
2014. márc. 24. 18:19
#2

Hasonló a vélemény. Én most már évek óta csak EVGA kártyákat vásárolók az NV-től. Soha semmi bajom nem volt egyikkel sem és csendben teszik a dolgukat. Kicsivel drágábbak, de csak ajánlani tudom mindenkinek őket, aki megteheti.

codex
codex
2014. márc. 24. 15:17
#1

Egész korrekt áron adják. Ráadásul mindenféle csicsától mentes, konszolidált, szép, és hatékony hűtése van. Legalábbis a nem ref. hűtővel rendelkező példánynak. Legalábbis szerintem. Az EVGA-t amúgyis az egyik legjobb minőségi gyártónak tartom jelenleg. És mondom ezt annak ellenére, hogy AMD-s kártya dübörög a gépembe.

csabi02
csabi02
2014. márc. 24. 15:31

detto

Vissza az oldal tetejére