A Jon Peddie Research elemzői publikálták legfrissebb munkájukat, amelyből kiderül, hogyan teljesített a GPU piac az elmúlt esztendő utolsó negyedévében. Mind éves szinten, mind pedig negyedéves szinten csökkenés képe rajzolódik ki, ráadásul elég komoly mértékről van szó mindkét esetben.

Galéria megnyitása

A számok alapján 2022 negyedik negyedévében mindössze 64,2 millió GPU-t tudtak leszállítani a piaci szereplők, ami éves szinten 38%-os visszaesést jelent. Az asztali GPU-k szegmensében ennél szerényebb, mindössze 24%-os volt a csökkenés mértéke, a noteszgépek piaca azonban meredekebb esést produkált, hiszen ott már 43%-os visszaesés látszik.

Ezek a számok az elmúlt 11 év tekintetében a legrosszabbaknak tekinthetőek, 2011 óta nem mutatkozott ekkora mérséklődés e szegmensben. Az AMD piaci részesedése éves szinten 0,4%-kal nőtt, míg az Intel esetében 1,1%-os csökkenés mutatkozik, az Nvidia pedig 0,68%-os növekedést könyvelhetett el.

Galéria megnyitása

A negyedéves teljesítményt vizsgálva az látszik, hogy a szállítási mutató 15,3%-kal esett vissza az előző, vagyis 2022 harmadik negyedévéhez képest. Negyedéves szinten az AMD szállítási mutatója 12,7%-kal esett vissza, míg az Intelnél 16,5%-os, az Nvidiánál pedig 11,7%-os csökkenés mutatkozik.

További érdekes adalék, hogy a PC piac negyedéves szinten 17,4%-kal, éve szinten pedig 35,3%-kal csökkent. Az asztali videokártyák esetében látszik némi pozitívum, ugyanis a harmadik negyedévhez képest 7,8%-kal nőtt a forgalmuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
privateer
privateer
2023. márc. 4. 8:43
#6

Inkább a bitcoin bányászati igények csökkenése vagy talán a piaci telítettség. Most tömegesen szórják ki az egy éves használt bányászkártyákat. Az is hatással van a piacra. Én is inkább egy 2021 végén vett, 2024 -ig garis használt kártyát vettem. Az a tranzakció sem jelenik meg a gyártónál mint profit.

Joachim21
Joachim21
2023. márc. 2. 11:22
#5

"Az asztali videokártyák esetében látszik némi pozitívum, ugyanis a harmadik negyedévhez képest 7,8%-kal nőtt a forgalmuk." - A forgalom darabszámra, vagy dollárra van kimutatva?

Rhynmei
Rhynmei
2023. márc. 2. 4:58
#4

A kis bőrdzsekis broki megmondta, hogy el lehet felejteni, hogy olcsó GPU-t vegyünk, mint előtte.
A kis bőrdzsekis brokinak meg megmondta a piac, hogy el lehet felejteni, hogy ilyen áron legyen olyan eladása, mint előtte.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. márc. 1. 19:12
#3

Az Intel esetében mit számoltak GPU-ként egy évre visszamenően?

Busterftw
Busterftw
2023. márc. 2. 11:03

@developer Igen, ez GPU felmeres, nem pedig DVGA/AIB market share.

ncc1701
ncc1701
2023. márc. 1. 17:17
#2

Nahát. Az emberek nem veszik horror áron meg a cuccaikat, ki hitte volna? Döbbenet.

pepeno1
pepeno1
2023. márc. 1. 19:47

@ncc1701 Hallatlan Kedves Kuzen. ;)

patine
patine
2023. márc. 1. 7:40
#1

Ez csak a retardált emberek számára lehet bármennyire is meglepő. Az emberek nem vesznek minden évben új GPUt.

Gpety
Gpety
2023. márc. 1. 17:46

@cheatergs  Ja, az első "videókártyám" egy 486 SX2-es (Siemens Nixdorf) gépemben volt, emlékszem, hogy mi élmény volt, hogy az 512 kb VRAM-ot 1MB-ra tudtam bővíteni, mert volt rajta egy sima IC fogalalt neki. Mondjuk érdemleges hatása nem volt, de minimum duplájának éreztem a brokim méretét tőle. Még a PII (HP Vectra) gépemben is álom lett volna a TNT2, egy kedzetleges Cirrus Laguna 3D volt az alaplapra forrasztva, oszt cső.

Vissza az oldal tetejére